„Ez a csoport az, amely megtart engem a józanság útján, ez lett az én közösségem, ide tartozom, itt megkapom azt az elfogadást és megértést, amit eddig máshol nem éltem meg. Ide jövök haza, ezeket a sorstársakat hívom fel, amikor bajom van, mert itt ítélkezés nélküli elfogadást kapok. Itt meg tudok erősödni, s Istenhez is közelebb kerülök. Magammal viszem az erőt, amit a csoporttársaktól kapok, s megerősödik az a nyugodt, józan gondolkodás is, amire szükségem van a hétköznapokban. És így az ital helyett Isten kerül az életem középpontjába” – így foglalja össze az élményeit egy hat éve visszajáró szenvedélybeteg asszony, aki már több mint három éve tartósan józan újra, s most ismét eljött megerősíteni a józanságát.
Eljött a lelkigyakorlatra, amelyet a Caritas Ki-Út Programja szervezett a székelyudvarhelyi Szent Pio lelkigyakorlatos házban, és ahol a magyarországi Katolikus Alkoholistamentő Szolgálat lelkésze, Fazekas György atya tanítása által odafigyelhettünk arra, hogy mit üzen Isten a zsidók vándorlás-élményei által nekünk is. A zsidók vándorlásának és Isten-keresésének útja tulajdonképpen összefoglalja az emberi életet. Benne van az élmény, hogy a nép vándorol, elfárad, zúgolódik, s az emberek önmaguk körül forgásukban, türelmetlenségükben – mialatt Mózes a hegyen van, hogy imádkozzék – hamis bálványt, aranyborjút készítenek maguknak. Így tesz az ember is, s a sok lehetőség közül az egyik „aranyborjú” lehet az alkohol vagy valamilyen szer, ami az élet középpontjába kerül…
Egyszerre felkavarodva, megnyugodva
„Jelentkeztem a lelkigyakorlatra, mert szerettem volna tisztázni magamban, hogy alkoholfüggő vagyok-e, vagy sem? Majd egy év italmentes időszak után vajon szabad-e igyak újra vagy nem? Ha iszom, milyen hatással lesz ez rám a jövőben? Az alkoholbeteg tüneteimet a társaim megértették, mert ők mind átmentek ezeken. A beszélgetések tudatosították bennem, hogy igenis alkoholista vagyok” – meséli egy újonnan érkező családapa, aki kérdésekkel, kétségekkel tele érkezett. Itt viszont megnyugodott, mert: „azt is megtanulhattam, hogy mi az, amitől a jövőben őrizkednem kell, ha teljes életet akarok élni. Megértettem az úgymond békességszerető viselkedésem alapjait. Megértettem, hogy magam miatt ki kell állnom, ezért fel kell vállalnom a vitát, a konfrontációt is, akár a családban, akár a nagyvilágban. Itt nagy erőt kaptam ehhez, s valahogy egyszerre vagyok megérintődve, felkavarodva és megnyugodva. Jó ez így. Örvendek, hogy eljöttem.”
![](https://romkat.ro/wp-content/uploads/2019/10/IMG_20191027_110339.jpg)
Így hangolódott az összegyűlt huszonegy résztvevő, fiatalok és idősebbek, visszajárók és újonnan érkezők, férfiak és nők egymásra és Istenre, hogy ismét megtapasztalják a közösség erejét. Itt a tanítás által ki-ki felismerhette magában, hogy ő konkrétan mire kell odafigyeljen ahhoz, hogy meg tudja tartani a józanságát, hogy épülni tudjon. Egyszerre lehet látni a saját életben jelen lévő kritikus pontokat, és a kapaszkodókat is, amik segítenek a felállásban, a kitartásban, a józanság melletti elköteleződésben, hogy az aranyborjú helyett az Isten tanítása, a Vele és az egymással való kapcsolat kerüljön előtérbe.
„A nyáron voltam először itt, s most kicsit szégyenkezve jöttem, mert nem tudtam tartósabban józan maradni. De itt most tudatosodott bennem sok minden, megláttam a hibáimat, s most már remélem, tudok változni, hogy kitartsak az úton. Most kezdtem el hallani, amit mondanak. S felszabadító, hogy akárhogy vagyok, akármennyit bukdácsolok, ide visszajöhetek, itt elfogadnak. Sokat segít a közösség, az itt megismert emberek. Mert itt senki nem ítél el senkit, mind egy hajóban evezünk… így könnyebb fejlődni” – mesél egy másik gyógyulni vágyó ember.
Megállni nem lehet
József (név megváltoztatva), akit fiatal kora ellenére már sok veszteség ért az alkoholfüggősége miatt, most egyéves józan születésnapját ünnepelhette a közösségben. „Visszajövök ide mindig, mert ez a megtartó csoportom, itt kapok erőt, ide tartozom, ez segít a józanságban nekem, másképp elvesznék. Úgy érzem, mindenkinek kell valahova tartozni. Én ide tartozom, ez egy olyan érzés, amit nehéz megfogalmazni, csak az érti, aki már átment ezen a poklon, megtapasztalta azt a mély egyedüllétet, s elutasítást, amit a szenvedély magával hoz… S akkor itt újra tartozol valakikhez, nem kell szégyellni semmit, tudunk nagyon őszinték lenni egymással, mert itt szeretnek, s megtapasztalom, hogy nem vagyok egyedül. S ez gyógyít. Most már kezdem látni, hogy kellett nekem a rabságom is, hogy megértsem: meg kell térnem és Istenhez kell fordulnom, s hozzátok, a közöséghez, mert itt lépésről lépésre tanulom, hogy miben fejlődjek. Mert megállni nem lehet, örökké kell egy-egy lépést tenni. Elveszítettem a családomat, voltam nem egyszer a halál kapujában, de itt megértettem, hogy még onnan is vissza lehet fordulni. S ehhez kellett ez a közösség, a csoport megtartó ereje, a segítség. Az új résztvevők történetei fogtak most meg engem, erőt adnak, kitartásomat erősitik.”
![](https://romkat.ro/wp-content/uploads/2019/10/IMG_20191027_120849.jpg)
A lelkigyakorlaton a jelenlévők egymás és Isten felé fordulva erősödtek a józanság útján, s vittek magukkal feladatokat, elhatározásokat és sok-sok szeretetet, ami majd mind megsokszorozódik a hétköznapi életben.
„A környezet kell, hogy figyeljen azokra, akiknek szükségük lenne erre a gyógyító tapasztalatra, mert kell a bátorító szó. Egyedül, biztatás nélkül lehet, én sem jöttem volna el…” – mondja József, amikor arról kérdezem, hogy mit üzenne azoknak, akiknek erre a segítségre szükségük volna. „Az embernek rá kell éreznie arra, előbb-utóbb be kell vallania, hogy szükség van segítségre, mert különben vége. Meg kell érteni, hogy az élet többet ér, mint a mindennapi alkohol… S aztán ahogy erősödtem, hát az egy csodálatos érzés, ahogy napról-napra tisztultam, s most már egy év józanság után látom, hogy milyen szép az élet, hogy mennyi apró – vagy nem is olyan apró szépség – vesz körül minket, aminek örvendeni lehet, s rájöttem, nem is kell alkohol. Sokkal szebb így az élet… Hálás vagyok azokért, akik ide elsegítettek, bátorítottak. Remélem, minél többen meghallják a hívást a következő lelkigyakorlatra.”
Kedves Rita segítőnővér, szociális munkás