NEKünk! – Fábry Kornél erdélyi körútjáról

1
862
• Fotó: Molnár Miklós Csaba

Igen, nekünk is helyünk van az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson (NEK) jövőre, Budapesten. És nem csak helyünk, hanem addig feladatunk is jócskán: többek közt rajtunk múlik, mennyien döntenek úgy a környezetünkben, hogy részt akarnak venni a 2020. szeptember 13-20. közötti eseményeken. Fábry Kornél, a NEK főtitkára, a gyulafehérvári főegyházmegye több főesperesi kerületében előadóként vett részt a papi rekollekciós alkalmakon az elmúlt napokban. A marosvásárhelyi „állomáson” beszélgettünk vele erről az útról és a célegyenesbe fordult kongresszusról.

Nagyon szép összecsengése van ennek a napnak, hisz Magyarok Nagyasszonya ünnepe, a rendkívüli missziós hónapban a Missziós kereszt jelenlétében Marosvásárhelyen beszélgetünk. Mit jelentett számodra, Kornél atya, ez a missziós körút itt, a gyulafehérvári főegyházmegyében?

Nagy megtiszteltetés. Erdélyben először a kilencvenes évek elején jártam, utána elég hosszú idő kimaradt, de idén már harmadszor voltam Csíksomlyón. Öröm ide visszatérni. Az, hogy most itt járt a Missziós kereszt, amelyen helyet kaptak magyar és magyar vonatkozású szentek ereklyéi, a Kárpát-medence szentjei és boldogjai, úgy gondolom, nagyon-nagy erőt ad nekünk, az itt élő magyaroknak segíthet az együttélésben, mert arra irányítja a figyelmünket, hogy a mi hazánk a mennyben van, amíg pedig oda eljutunk, itt békességben kell megpróbálnunk együtt élni lehetőleg mindenkivel, és megmaradni a hitünkben. Azt gondolom, hogy a Missziós kereszt jelenléte erőt adhat amiatt is, hogy látjuk rajta a szentek ereklyéit, akik életükkel példaképként állnak előttünk. Korábban gondolkodtunk azon, hogy az egyik ereklyetartó helyére írjuk oda: A te helyed. Igen, ez a célunk, hogy szentek legyünk, itt Erdélyben, az anyaországban, bárhol – a közös hivatásunk ugyanaz.

Talán értelmetlen megkérdezni egy paptól, milyen kötődése van az Oltáriszentséghez… Én azért mégis megkérdezem: számodra mit jelent az Eucharisztia?

Röviden válaszolva: mindent. Az, hogy Krisztus önmagát adja nekem, azt jelenti, teljesen egyesülök vele, hisz testi-lelki egyesülés történik minden egyes szentáldozásban. Ennél mélyebb egyesülés nincs, még a házasságban sem, tehát az Isten és az ember testileg, lelkileg egyesülhet. Ez egy nagy csoda. Épp a múlt vasárnapi evangéliumban olvastuk, hogy ha mustármagnyi hitünk lenne és azt mondanák a szederfának, „szakadj ki tövestől és verj gyökeret a tengerben”, az megtenné. Hát, ennél sokkal nagyobb csodát élünk meg a szentmisében, amikor Krisztus szavait elmondva a felszentelt pap a kenyeret és a bort Krisztus testévé és vérévé változtatja. Ennél nagyobb csodát nem tudok elképzelni. Ez hittitok, és kérnünk kell a jó Istentől, hogy folyamatosan növelje bennünk az Eucharisztiába vetett hitünket: Jézus jelen van az Oltáriszentségben. Épp ezért térdelünk le, különben bálványimádás lenne a térdhajtásunk. Az Eucharisztia maga Jézus, és számomra nagyon fontos a mindennapi szentáldozás, szentmise.

Miben erősíthet a NEK bennünket, erdélyi és partiumi magyarokat?

Azt gondolom, hogy amint mi évről évre elzarándokolunk Csíksomlyóra és élvezzük az itteniek vendégszeretetét, most viszonzásul mi látjuk vendégül az erdélyieket. Igazából a Missziós kereszt útja is egy meghívás, ahogyan járja a Kárpát-medence katolikus egyházközségeit, az egyházmegyéket. E találkozók során mélyüljön el a hitünk az Eucharisztiában, és a szentek adjanak példát nekünk. Ugyanakkor a kereszt jelenléte egy meghívás, hogy gyertek és ünnepeljetek velünk jövőre. Mi is itt voltunk a pápalátogatáskor Csíksomlyón, nyáron a CSIT-en, és évről-évre zarándokvonat érkezik a pünkösdi búcsúra, most akkor Budapesten hadd legyünk mi a vendéglátók. Azt gondolom, ez sokat adhat az erdélyieknek, megerősítheti a kötődésünket is, és egy szép élmény lesz, amiből tovább tudunk majd élni.

• Fotó: Magyar Kurír

A kongresszus teljes hetének programja olvasható az iec2020.hu honlapon, viszont ha most egy programpontot kellene kiemelni, melyik lenne az?

Igazából az egész fontos. Nekem szívem csücske az ifjúság, ezért számukra kiemelném a pénteket, mint ifjúsági napot, és hogy maradjanak a hétvégére is. A Puskás-stadionban bemutatott nyitószentmise is egy örömünnep lesz sok elsőáldozóval. A hétvégi két szentmise és az eucharisztikus körmenet lesznek a hét csúcspontjai. Nagyon várom már! Élmény lesz kicsiknek, nagyoknak egyaránt. Hadd mondjak egy példát, az egyik egyházközségben, ahol a Missziós keresztet már szintén vendégül látták, a hívek fáklyás körmenetben átvonultak az egyik templomból a másikba, és volt ott egy 10 éves kislány, aki hátranézve a sok fáklya láttán azt mondta: „De buli!” Igen, legyen valóban ilyen élmény végigmenni Jézussal az utcán, az Andrássy úton, és a jelenlétünkkel megvallani hitünket. Én ezt nagyon fontosnak érzem. Ha valakit egy dologra hívnék vagy ki kellene választani egy-két programot, akkor azt mondom, hogy a szombat este és vasárnap délelőtt kimagasló események lesznek, ugyanakkor a délelőttök is nagyon érdekes előadásokat és szép ünnepeket tartogatnak a résztvevők számára.

Meglepő volt arról hallani, hogy a Lánchíd díszkivilágítása az 1938-as eucharisztikus kongresszusra készült. Ilyen jellegű különlegességeket is tartogat 2020?

Volt több erre vonatkozó ötlet is, ami emléket állít a 2020-as NEK-nek. Ami biztos, hogy elkészült egy szép, modern monstrancia, amely másfél méter magas, 60 kilós, gyönyörű üveg és arany szentségtartó. Ez biztosan megmarad a kongresszus után is.

Vajon ez az előkészületi két év hozott-e valami újat az Oltáriszentséghez való kötődésedben, vagy miben erősített meg még inkább?

Az én kötődésem ugyanolyan erős, mint korábban, viszont látom, hogy sokakét erősítette akár A szentségimádás iskolája, akár más kiadványaink. Azt is jó látni, hogy megnyílnak templomok. Nyilván, ha azt láthatjuk, hogy a körülöttünk lévő emberek is hisznek az Eucharisztiában, az a személyes hitünket is erősíti: mégsem én vallom csak így, hanem vagyunk itt egy pár millióan, akik ezt hiszik, és így gondolják. Örömmel hallom a beszámolókat, visszajelzéseket: elkezdtük a szentségimádásokat, amelyek sok gyümölcsöt hoznak, vagy megértettük a misét, köszönjük… Tehát azt látom, hogyha azt a kincset, amit kaptunk meg tudjuk osztani másokkal, az a legnagyobb ajándék.

Közeledik az a világméretű szentségimádás, amelybe az elmúlt évek alatt egyre többen és egyre több helyszínről bekapcsolódtak…

A NEK napjaiban Jézust szeretnénk a középpontba állítani, az a legfontosabb, hogy Őt imádjuk, és ennek a legjobb előkészülete, ha a világ minden táján egy napon át Krisztust helyezzük a középpontba. Azért fontos, hogy regisztráljuk a helyszíneinket, ahol egyórás szentségimádást tartunk, hogy tudjunk egymásról. Az a célunk, hogy sok ország ezernyi templomában imádkozzunk együtt. Ezzel felhívjuk a figyelmet arra, hogy Jézus a mi Megváltónk, és rajta kívül nincsen más.
A corpusdomini.iec2020.hu oldalon lehet november elejétől regisztrálni a plébániákat, közösségeket a november 23-i szentségimádásra, ahol azt is be lehet írni, hogy a korábbi alkalmak tükrében várhatóan hány imádkozó lesz. Először, bár csak a magyarokat hívtuk, 18 országban imádkoztunk együtt, másodszor már 45, legutóbbi alkalommal 47 országból csatlakoztak ehhez a kezdeményezéshez.

Egy olyan tervet is említettél, amit még nem hirdettetek meg, viszont igen fontos része lesz a felkészülésnek: egy kilenc hónapon át tartó kilenced.

Jézus mondta Paray-le-Monialban Alacoque Szent Margitnak, hogy mindazok, akik kilenc egymás utáni hónap első péntekén szentáldozáshoz járulnak, megkapják haláluk előtt a bűnbánat kegyelmét, és szentségek nélkül nem fognak meghalni. És nyilván, ha Jézussal a szívünkben halunk meg, akkor az a mennyországba vezető út. Arra gondoltunk, ha minél többen ezt megtesszük, annál többen járunk az életszentség útján. Ezzel tudjuk leginkább emelni a környezetünket is, és a lelkünket pedig készíteni erre a kongresszusra. Ezért meghívunk mindenkit az ún. „nagykilencedre”, azaz arra, hogy 2020 januárjától szeptemberig, minden hónap első péntekén járuljunk szentáldozáshoz, ha pedig kell, akkor szentgyónáshoz is.

Megbízás, munka, kihívás, ünnep, áldás… egy szóban mit jelent neked a NEK?

Egy igent Jézus meghívására.

1 HOZZÁSZÓLÁS

  1. HÁLA ,hogy CSIKSOMLYON is a MISSZIOS KERESZT ,még erőteljesebben ráirányitotta figyelmunket az értünk ,értem is meghalt KRISZTUSRA ,DE A HALÁL felett aratott diadalra is ,amely a köztünk s bennünk való örök jelenlétet eredményezi ,amely nemcsak HUSVÉTKOR ,de PÜNKÖSD jelenlétével lett valoban elfogadható.DICSŐSÉG A HÁROMSÁGOS EGY ISTENNEK MINDÖRÖKKÉ.

SZÓLJ HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here