Örömélet

0
1186
Fotó: pixabay.com

EVANGÉLIUM

Abban az időben az apostolok kérték az Urat: „Növeld bennünk a hitet.”
Az Úr így válaszolt: „Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek a szederfának: Szakadj ki tövestől és verj gyökeret a tengerben, engedelmeskedik nektek.
Melyiktek mondja béresének vagy bojtárjának, amikor a mezőről hazajön: »Gyere ide tüstént és ülj asztalhoz.« Nem ezt mondja-e inkább: »Készíts nekem vacsorát, övezd fel magadat és szolgálj ki, amíg eszem és iszom! Aztán majd ehetsz és ihatsz te is?« S talán megköszöni a szolgának, hogy teljesítette parancsait?
Így ti is, amikor megteszitek, amit parancsoltak nektek, mondjátok: haszontalan szolgák vagyunk, hiszen csak kötelességünket teljesítettük.”
(Lk 17,5-10)

Egy középkori szerzetes a Szentírás szavait dióhoz hasonlította egyik beszédében. A héj sokszor nagyon kemény, mondotta, sok erőfeszítésbe telik, amíg feltörjük. De ha sikerül a dióbélhez jutnunk, az jóízű táplálékként szolgálhat.

Jézus mustármagnyi hitünkről és a haszontalan szolgákról mondott példabeszédére különösen is talál a dió hasonlata. Nem szívesen halljuk, hogy még akkora hitünk sincs, mint egy mustármag, mert nem engedelmeskedik a szederfa nekünk. És az sem legyezi igazán büszkeségünket, ha az elvégzett munka után nem dicséretet, hanem – jobb esetben – biccentést kapunk: igen, ez volt a kötelességed.

A látszólag kemény szavak mögött Jézus igazából vigasztalni próbál valamennyiünket, terheket akar levenni a vállunkról. Azoknak, akik hitüket kicsinek, jelentéktelennek érzik, azt mondja: még a csupán mustármagnyi hit is képes hatalmas dolgokat művelni. Lehet, kevésnek tűnik néha Istenbe vetett bizalmunk, de ha van belőle valamennyi, az is képes lehet arra, hogy megmozgassa a mozdulatlant, hogy nagy tetteket vigyen végbe.

A haszontalan szolgákról szóló példázat azokhoz intéz egy figyelmeztetést, akik úgy vélik, nekik nagy a hitük, és ők mindent teljesítettek. Azokhoz szól, akik – mint gondolják – a hitükből eredő kötelességeiknek maradéktalanul eleget tettek. Akik ezentúl már csak azt kérdezik: vajon a jól teljesített „munka” után milyen jutalomra számíthatok? Ha valaki ezt kérdezi önmagában, akkor üzleti partnerré fokozza le Istent. Jézus tanácsa így szól: örvendjetek annak, ha sikerül megélni valamit is a hitetekből, ha sikerül a legkevesebbet is hitelesen átültetni a gyakorlatba.

Jézus élete is erre tanít: az igazi szolgálat az örömmel végzett munka. Az teljesít igazán, aki számára nem erőfeszítés, nem gyötrelem – hanem öröm a munka. A tálentumainknak megfeleltetett munka teheti teljessé életünket. Ilyenkor nem a jutalmat várjuk, nem erőfeszítéseinket hasonlítgatjuk másokéhoz, nem görcsös aktivizmussal dolgozunk, hanem örvendünk annak, amit elvégzünk. Ez az igazi szolgálat. Boldog az az ember, aki azt teheti, amihez ért, és amit szeret.

A Maria Montessori életét bemutató filmből értettem meg, mit is jelenthet ez a fajta szolgálat. Az ő sorsa sem volt mentes a kudarcoktól, az akadályoktól, a keserű szenvedésektől. De ő minden támadás dacára megmaradt elvei mellett. Szerette a munkáját. Amikor a fasiszta, később a náci rendszer bezáratta magániskoláit, és csupán pár osztályt engedélyezett, ugyanazzal az örömmel tért vissza a kis csapatához, ugyanazzal a töretlen lendülettel végezte a szegény gyerekek nevelésének feladatát, mint amikor egész iskolahálózattal rendelkezett. Számára az volt a legnagyobb öröm, hogy taníthatott, hogy diákjai körében lehetett. Az általa kidolgozott módszert azóta világszerte alkalmazzák. Egyénisége, kisugárzása, boldogsága azt hirdette: teljes az élete abban, amit tesz. Nem vágyott sem elismerésre, sem kitüntetésre. Nem versenyzett – hanem szolgaként teljesítette földi küldetését. És ez adta számára az igazi örömet.