Közösségi szinten kell kezelni a drogproblémát

2
375
Nem csak a fiatalokat érinti a probléma.

A kábítószerfogyasztás kihívás elé állítja az egyénnel együtt a családot és a közösséget is. Bár általában a fiatalokra asszociálunk, amikor ez a probléma szóba kerül, de az idősebb korosztály is komoly veszélynek van kitéve. Dégi László Csabával, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem tanárával, drogprevenciós szakemberrel jártuk körül a témát.

– Mítosztalanítsunk : többnyire a fiatalok kábítószerfogyasztására gondol a többség, amikor drogokról hall. Mi a helyzet az idősebbek közötti függőségekkel?

A kábítószerekkel való visszaélést általában az iskoláskorúakkal és a fiatal felnőttekkel, a fiatalokkal szokás összekapcsolni. Az igazság azonban az, hogy az ilyen problémáknak nincs korhatára. Az idősebbek szerfogyasztása a demográfiai tendenciák ellenére elhanyagolt probléma. Az elöregedés következtében a 65 évnél idősebb személyek száma az európai lakosok körében számszerűleg megháromszorozódott a 20. században. A kábítószerek használata európai szinten növekvő gyakorisággal fordul elő az idősebb felnőttek körében, de ez arányaiban távol marad a fiatal korúak drogfogyasztásától. Oda kell erre figyelni és fel kell készülni rá, együtt kellene kezelni a fiatalok drogfogyasztási problémájával.

Dégi László Csaba fontos összefüggésekre irányítja a figyelmet.

Az idősebb felhasználók körében alapvetően két típus létezik: azok, akik a szerhasználatot nagyon korán megkezdik (túlélőknek is szoktunk nevezni őket, nem túl pozitív értelemben), illetve azok, akik később kezdik, ők a reaktívak vagy reagálók csoportja. Az első csoport esetében a szerhasználat, ami lehet alkohol- és/vagy drogfogyasztás, hosszú múltra tekint vissza és idős korban is fennmarad. A másik csoport, akik később kezdik, általában valamilyen krónikus, stresszterhes életeseményre reagálnak azzal, hogy kábítószereket kezdenek használni. Ilyen lehet a házasság felbomlása, a gyász, a társadalmi elszigetelődés, a magány.

Időskorban számtalan olyan speciális kockázat létezik, ami az öregedés folyamataival jár együtt, az előbbieken túl megjelenhetnek pénzügyi nehézségek, pszichológiai problémák, pl. a depresszió, a szorongás, a memóriával kapcsolatos problémák, a kognitív képességek károsodása, a demencia és zavartság is. Ezek olyan pszichológiai, társas és egészségügyi folyamatok, amelyek kiválthatják vagy súlyosbíthatják a szerhasználatot.

Az is bonyolítja a dolgot, hogy az idősebb felnőttek gyakran használnak receptre, illetve recept nélkül kapható gyógyszereket. A 65 évnél idősebb korosztály használja a nyugtatók és fájdalomcsillapítók egyharmadát. Ha ez alkohol- vagy kábítószerfogyasztással párosul, amit politoxikomániának is neveznek, fokozza a társadalmi, pszichológiai, és nyilván az élettani, egészségügyi problémák kialakulásának a veszélyét is. Az alkohol és a más kábítószerek együttes hatása még mérsékelt vagy kismértékű alkoholfogyasztás esetében is problémákat okozhat. A látszólag ártalmatlan, receptre kapható gyógyszereknek az a hátránya, hogyha kölcsönhatásba lépnek az alkohollal, akkor túlzott depresszáló hatást váltanak ki a központi idegrendszerben, ami a belesetek és sérülések fokozott kockázatához vezet.

A fájdalommal járó egészségügyi állapotokat az öregedés fokozza, az idősek túlnyomó többsége szenved valamilyen fájdalomtól. Ez a fájdalom önmagában az alkohol vagy más szerek helytelen, visszaélésszerű használatához vezethet rövid távú fájdalomcsillapító hatásuk miatt. Sokuknál kialakulnak súlyos, sokszor halálos betegségek is, ilyenkor előfordulhat, hogy pszichoaktív szerekhez fordulnak, hogy meg tudjanak birkózni a helyzettel.

– Hogy áll Románia a drogfogyasztás tekintetében? Milyen lépések történtek a helyzet mérséklése érdekében és mire lenne még szükség?

Románia a drogfogyasztás tekintetében alapvetően egy alacsony érintettségű ország, amely az elmúlt 5-8 évben a közepes érintettségű országok sorába zárkózott fel, tehát lassan, de stabil módon növekszik a kábítószerek használata. Apró lépések történnek, de kevés van, ami lefedné az összes kockázati tényezőt. Szerencsésebb helyeken vannak prevenciós, megelőzésre összpontosító programok, drogprevenciós felelősök vagy szakemberek, de sok még az olyan hely, ahol tabunak számít a drogról való beszélés. Ehhez az kell, hogy a közösségi prevencióba sokkal több erőforrást fektessünk és sokkal jobban higgyünk abban, hogy az adott közösség szintjén tudjuk ezt a helyzetet kezelni. Stratégia van, de erőforrások nélkül nem fogja a drogprevenció helyzetét javítani.

– Egy szülő, nagyszülő mit tehet annak érdekében, hogy a gyerekekben, fiatalokban kialakuljon a preventív szemlélet, anélkül, hogy azt a fiatalok egyszerű tiltásként vagy tabuként élnék meg?

Nem fér kétség hozzá, hogy az egyik legfontosabb a minta, a példa, amit a szülök, nagyszülők mutatnak a fiataloknak. Sokféleképpen lehet egy téma kapcsán beszélni, de ha a szülő, nagyszülő mintanyújtása ezzel nincs összhangban, akkor a preventív szemlélet kialakulása csorbul a családon belül. Minél jobban csorbul ez, annál inkább tiltás, kötelező dolog lesz belőle. Hogyha az elmondottakhoz társul az érzelmi nevelés is, ami nem más, mint a saját példa felmutatása, akkor az megküzdést erősítő, preventív eszköztár lehet a családon belül.

– Mit tehet a család, ha kiderül, hogy a gyereknek drogproblémái vannak? Egyáltalán, mikor lehet már drogproblémáról beszélni?

Annak, hogy mikor lehet drogproblémáról beszélni, szakmai kritériumrendszerei vannak. Akkor beszélhetünk szerhasználati zavarról, ha a fiatal, a család minden próbálkozása, amivel próbálják leállítani a szerfogyasztást, kudarcba fullad és újra elkezdődik a fogyasztás. A másik jellemzője ennek, hogy elvész a kontroll a fogyasztás fölött és kialakul a tolerancia, vagyis többet kell fogyasztani, mint kezdetben. Ennek következtében kialakulnak látható társas és magatartásbeli következmények, amelyek befolyásolják az érintett iskolai teljesítményét, de a kötelességteljesítését általában véve, amik negatívan érintik az életét. Nagyon fontos, hogy ilyenkor ne bélyegezzük meg és ezáltal ne távolítsuk el, ne zárjuk ki magunk közül. A drogfogyasztás kialakulása és fennmaradása nem pillanatok kérdése, hanem hosszas folyamat. Azt gondolom, hogy a drogproblémákkal való szembesülés és ezeknek a kezelése időt és befektetést, odafigyelést igényel. Az ösztönös reakció az, hogy az ember irtsa ki ezt, mert ez nyilvánvalóan nem jó, de az igazi megoldáshoz nem elég a kiirtás, a rossz magatartás brutális leállítása és a pánikszerű reakció. A megoldáshoz az szükséges, hogy közösen tudjunk újra együtt elindulni: újra talpra állni, együtt dolgozni, hogy a probléma valóban megoldódjon és ne csak eltapossuk azt.

– Mire ügyeljen egy tanár, egy pap, aki tudomást szerez a fiatalok kábítószerfogyasztásáról? Mi a helyes magatartás egy ilyen helyzetben?

A tanár és a pap, különösképpen zártabb, kisebb lélekszámú közösségekben közösségformáló erő. Visszautalnék a közösségi prevencióra: amikor a lelkész vagy a tanár tudomást szerez a fiatalok kábítószerfogyasztásáról, akkor nem elegendő, hogy az egyén problémájának megoldásán fáradozzon. Olyan ez, mint amikor bedobunk egy követ az álló vízbe: ha egy közösségben van egy kábítószerfogyasztó, akkor az tovább gyűrűzik. Ilyenkor közösségi, és nem csak egyéni válaszokra van szükség. Egyéni és családi szinten fontos, hogy támogassuk, akik ebben a helyzetben vannak, hogy meg tudjanak ezzel küzdeni, hogy megtalálják a megfelelő szakmai segítséget, de az is nagyon fontos, hogy közösségi szinten, picit tágabb értelemben próbáljuk meg azt a preventív szolgálatot kialakítani, ami meg tudja majd előzni azt, hogy ez a közösségben eluralkodó és sorsrontó magatartás legyen.

A drogproblémával való szembesülés és megküzdés legfontosabb kérdése, hogy van-e valaki melletted vagy teljesen egyedül maradtál, marginalizálódtál. Ez az, amit a leginkább el kell kerülni ebben a helyzetben. Ebben sokat tud segíteni a tanár és a pap is.

2 HOZZÁSZÓLÁSOK

SZÓLJ HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here