Pokol és mennyország

0
889
Fotó: pixabay.com

EVANGÉLIUM

Abban az időben:
Jézus a következő példabeszédet mondta:
„Volt egy gazdag ember. Bíborba és patyolatba öltözködött, és mindennap dúsan lakmározott. Volt egy Lázár nevű koldus is, ez ott feküdt a kapuja előtt, tele fekéllyel. Szívesen jóllakott volna az ételmaradékból, ami a gazdag ember asztaláról lehullott, de abból sem adtak neki. Csak a kutyák jöttek, és nyalogatták a sebeit.
Meghalt a koldus, és az angyalok Ábrahám kebelére vitték. A gazdag is meghalt, és eltemették. A pokolban, amikor nagy kínjai közt feltekintett, meglátta messziről Ábrahámot és a keblén Lázárt.
Felkiáltott: »Atyám, Ábrahám! Könyörülj rajtam! Küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét vízbe mártva hűsítse nyelvemet. Iszonyúan gyötrődöm ezekben a lángokban.«

»Fiam – felelte Ábrahám –, emlékezzél rá, hogy milyen jó dolgod volt életedben, Lázárnak meg mennyi jutott a rosszból. Most ő itt vigasztalódik, te pedig odaát gyötrődöl.
Azonfelül köztünk és köztetek nagy szakadék tátong, hogy aki innét át akarna menni hozzátok, ne tudjon, se onnét ne tudjon hozzánk átjönni senki.«
»Akkor arra kérlek, atyám – kiáltotta újra –, küldd el őt atyai házunkba, ahol még öt testvérem él. Tegyen bizonyságot előttük, nehogy ők is ide jussanak a gyötrelmek helyére.«
Ábrahám ezt felelte: »Van Mózesük és vannak prófétáik. Azokra hallgassanak.« Ám az erősködött: »Nem teszik, atyám, Ábrahám! De ha valaki, a halottak közül elmenne hozzájuk, bűnbánatot tartanának.« Ő azonban így felelt: »Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, még ha a halottak közül támad is fel valaki, annak sem hisznek.«”
(Lk 16,19-31)

A szegény Lázár és a gazdag ember története „csupán” egy példabeszéd. Lényege abban áll: itt, a földön elég ismeret áll rendelkezésünkre (van Mózesünk és vannak prófétáink – ahogy Jézus mondja), hogy tudjuk, milyen életet kell élnünk, hogy elérjük az örök boldogságot. Isten nem fogja újból és újból elküldeni hírnökeit, hogy fölrázzanak közömbösségünkből. Ez a példabeszéd azonban sokunknak eszébe juttatja a mennyország és a pokol képét.

Meglepő módon mi sokkal többet vélünk tudni a mennyországról és a pokolról (erről főleg) a képzelet szülte képekből, mint a kinyilatkoztatásból. Dante hatalmas műve akkor is befolyásolja képzeletünket, ha sosem olvastuk el az Isteni színjátékot.

Mit mondhatunk el erről a két valóságról? Egyre többen próbálják átszínezni a pokol képét vicces beszólásokkal, elképzelésekkel. Ott jobb a társaság, szórakozás van, tombol az élet, fergeteges jókedv szórakoztatja az embereket. Ezzel szemben a mennyország a merev rend, a vallásos énekek állandó ismétlése, esetleg kevés szaloncukor és barokk angyalok röpködése.

Az emberi gondolkodás ismeri az ellentét és ellentmondás közti különbséget. A fent és lent, az észak és dél, a belégzés és kilégzés, férfi és nő ellentétek. De nem zárják ki egymást, hanem sokkal inkább egy előzetes harmóniának, egy egységnek a két pólusát jelenítik meg. Csak akkor értem meg az egyiket, ha a másikat is mellé gondolom. Az ellentmondás viszont nem ilyen. Az igaz és hamis, a jó és rossz, a menny és a pokol egymást kizáró fogalmak. Nem lehet egyesíteni vagy kibékíteni őket.

A pokol a mennyország hiánya. A hamis, árnyéklét lakása, a megfagyott unalom örökkévalósága. A pokol nem annyira tűz, mint inkább jég. Semmi hitel, semmi öröm nincs benne, csak beteljesületlenség, a saját egoizmusába zárt ember füst-élete. A pokol kapuit – ahogy mondani szokták – belülről tartják bezárva. Nem kell kapusszolgálat.

A mennyország az élet, a tisztaság és Isten végtelenségében való elmerülés. Az életünk itt, a földön is csupán gyenge leképezése annak a teljes életnek, amely ránk vár az égi hazában. A mennyországban eltűnnek betegségeink, emberi-testi korlátaink. Itt ugyanakkor megtisztulunk minden szennyünktől. Isten utálja a gonoszt, a bűnt, megsemmisíti a rosszat. A vele való találkozás áttöri az ember egoizmusának a burkát. A mennyországba hazamegyünk. Az az igazi otthonunk. De ha igazán megértettük, hogy Isten végtelen, és hogy saját életébe fogad be, akkor azt is tudnunk kell, hogy tulajdonképpen ebben a végtelen mélységbe tartó utazásban, felemelkedésben lesz részünk az örök hazában.

Halálunk azt az állapotot pecsételi meg, amelyet itt, a földön éltünk. A gazdag ember Jézus példázatában a szívtelen, szegények elől elzárkózó, csakis saját jólétére gondoló személy példája. Lázár az Isten és emberek irgalmára rászoruló kitaszított – akit Isten keblére ölel szenvedései után. Mindketten elkezdték az örök életet már itt, a földön.

László István kolozsvári segédlelkész

Megjelent a Vasárnap szeptember 29-i számában.