Felkészülnek a vezetésre

0
726
Fotók: Szabó Zsófia

Véget ért a Teljes Szívvel ifjúsági vezetőképzés ötödik hétvégéje a „Minden, ami ifi” témában. Ez volt az első találkozó a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó után. A képzésen résztvevők kiscsoportokat vezettek és kipróbálhatták magukat, gyakorlatba ültethették az eddig tanultakat, a hétvége folyamán pedig lehetőségük nyílt megosztani egymással a találkozó folyamán szerzett tapasztalataikat.

A résztvevők és szervezők kapcsolata szoros, családias, mély beszélgetések, megosztások, ölelések töltötték ki a tanítások közti szüneteket, amelyek feltöltötték a résztvevőket, de a komoly témák mellett a viccelődés, a játék és a tánc sem hiányozhatott a Székelyudvarhelyen, múlt hétvégén tartott alkalomról.

A hétvége célja az volt, hogy a felmerült kérdésekre választ kapjanak a fiatalok, illetve a „nagy” feladatra, a csoportvezetésre megfelelően felkészüljenek. A hétvége folyamán hasznos, interaktív és értékes tanításokon vettek részt a fiatalok, szó volt a csoportvezetők hatásköreiről és a helyes felelősségvállalásról, de mélyebb, lelki témákkal is foglalkoztak, mint a közbenjárás és a böjt.

A fiatalok gyakorlati tanácsokat, információkat kaptak a közösségekben, ifjúsági csoportokban felmerülő problémák, változások, válsághelyzetek kezelésére alkalmazható technikákról, megismerték a közösségek fejlődési fázisait, illetve a tervezés, a munkatervírás (cseppet sem könnyű, de annál hasznosabb) lépéseit is elsajátíthatták. Mindemellett nem maradtak el a lelki programok sem, hiszen a szombati napot dicsőítéssel kezdték, volt közös imádság, a fiatalok közbenjártak egymásért, egymás szándékaiért egy szentségimádás keretében családias hangulatban, ezenkívül volt gyónási lehetőség, valamint vasárnap szentmisét mutatott be az ifjúsági főlelkész, Tamás Barna.

Görgényi Réka