EVANGÉLIUM
Abban az időben Jézus ezt a példabeszédet mondta tanítványainak:
„Egy gazdag ember előtt bevádolták intézőjét, hogy eltékozolja ura vagyonát. Erre ő magához hívatta és így szólt hozzá: »Mit hallok rólad? Adj számot gazdálkodásodról, mert nem maradhatsz tovább intézőm.«
Az intéző így gondolkodott magában: »Mitévő legyek, ha Uram elveszi tőlem az intézőséget? Kapálni nem tudok, koldulni szégyellek. Tudom már, mit teszek, hogy befogadjanak az emberek házukba, ha gazdám elmozdít az intézőségből.« Egyenként magához hívatta tehát urának adósait. Megkérdezte az elsőt: »Mennyivel tartozol uramnak?« Azt felelte: »Száz korsó olajjal.« Erre azt mondta neki: »Vedd elő adósleveledet, ülj le hamar, és írj ötvenet.« Aztán megkérdezett egy másikat: »Te mennyivel tartozol?« »Száz véka búzával« – hangzott a válasz. »Fogd adósleveledet – mondta neki –, és írj nyolcvanat.«
Az úr dicsérte a hűtlen intézőt, hogy okosan járt el. Bizony, a világ fiai a maguk módján okosabbak a világosság fiainál. Mondom tehát nektek: Szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonból, hogy amikor meghaltok, befogadjanak titeket az örök hajlékokba.
(Abban az időben Jézus ezeket mondta tanítványainak:)
Aki a kicsiben hű, az a nagyban is hű. Aki pedig hűtlen a kicsiben, az a nagyban is hűtlen. Ha tehát a hamis mammonban nem voltatok hűségesek, ki bízza rátok az igazi értéket? És ha a máséban nem voltatok hűek, ki adja oda nektek a tiéteket?
Egy szolga sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy: ragaszkodik az egyikhez, és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.” (Lk 16,1-13)
A pénzügyekkel foglalkozni – főleg az én elvilágtalanodott lelkemnek – borzasztóan unalmas dolog volt. Marx olvasása tanított meg arra, hogy a pénz csupán a felszín, a látszat. A pénz mögött sokkal izgalmasabb dolgok állnak: emberi játszmák, nagyon sok lélektan, még több érdek. A pénz a világ rejtekhelye: matematikába csomagolva próbáljuk beadni a környezetünknek, hogy mi igazából nem kapzsi, fösvény emberek vagyunk, hanem igazságosak és talpraesettek. Szent Ágoston azzal magyarázza az emberi akarat rosszra hajló voltát, hogy az igazi végtelen utáni vágyát fölcserélte a hazug végtelenre. A „minőségi teljességet” „mennyiségi teljességként” érti. Ez a csapda azonban oda vezet, hogy sosem érjük el a teljesség igazi fokát: mert a számok soha nem érnek véget. Pénzből sosem elég.
Jézus azt mondja: Nem szolgálhattok az Istennek és a mammonnak. A mammon a pénzt jelenti. De hogyan élhetünk a mai világban úgy, hogy nem szolgálunk neki?
Isten a kegyelem, az ingyenesség Atyja. A mammon világa a körbejáró visszafizetésé. Úgy gondoljuk, hogy az ajándék legalább megszakítja ezt a körforgást. Pedig épp az ajándékok mentén válik nyilvánvalóvá, hogy igazából képtelenek vagyunk a mammon hatalmától megszabadulni. Nem jön rögtön zavarba a megajándékozott a meglepetés láttán? Nem kezd el nyomban azon gondolkodni, vajon hogyan lehetne viszonozni az ajándékot? Nem csordul ki a könnyünk, ha jóságunkat, nagylelkűségünket és figyelmességünket legyezi a másik öröme? Nem azért adunk az orvosnak, vagy a morcos, kopott székpárnába belehízott hivatalnoknak kis figyelmességet, hogy ne küldjön már másik intézménybe ügyünk elintézése miatt?
Derrida hamis pénznek nevezi az ilyen adományokat. Mi ajándéknak gondoljuk, „támogatásnak”, de igazából jóindulatunkat és lekötelezettségünket tesszük a mérleg másik serpenyőjébe. A virtuális világban cégek ezrei vásárolják meg személyes adatainkat, vásárlási szokásainkat azzal a trükkel, hogy majd olcsóbban adnak el nekünk valamit.
Nem minden pénz egyforma. A megszolgált pénzről tudjuk, hogy az igazságosság mentén kerül a zsebünkbe. A hamis pénz mögött azonban szabadságunkat, emberi bensőnket, lényegünket visszük piacra. Az előtt kell letérdelnünk, aki a hamis pénzt adja. Az előtt válunk kiszolgáltatottakká, aki mammonná válik előttünk.
A pénz mögött nem mennyiségek rejlenek, hanem hatalmi érdekek. Úgy véljük, szabadok vagyunk. Mondhatunk bármit, lehetőségek állnak előttünk, nekünk csak választanunk kell – igazából a mammon még azelőtt megvásárolta lelkünket, hogy bármit is döntöttünk volna. A harminc ezüstpénz mára milliárdos tételekben járja be a világot – és imádói egyre inkább szaporodnak.
Isten a végtelen ajándékozó. Azt, hogy mit jelent az igazi ajándék, az igazi kegyelem csakis belőle kiindulva tudjuk megérteni. El tudjuk gondolni, de az igazi ajándékot nem igazán tudjuk megvalósítani.
László István kolozsvári segédlelkész
Megjelent a Vasárnap szeptember 22-i számában.
