Ökoház: amikor a házzal együtt a család is épül

1
1494
A család közösen építi leendő házukat. Fotók: Facebook

Saját maguk préselik a téglákat leendő házuk falaihoz a Mărgulescu család tagjai. Részben anyagi megfontolásból döntöttek úgy, hogy Kolozsvárról Marosvásárhelyre költöznek, és a várostól mintegy 10 kilométerre található Tófalván építik fel szakemberek segítségével saját ökoházukat. Mărgulescu Cotiso feleségével és négy gyerekével még inkább összekovácsolódott a munka során. Az ökoház egy sajátos életformát követel, és bár kisebbek az építés költségei, ennek is megvannak a maga nehézségei. A lakásuk építésével párhuzamosan már felépítettek egy másik házat: az Imádság Házát.

Egy ismerősük javaslatára kezdtek gondolkodni azon, hogy ökoházat építsenek maguk számára, mert az olcsóbban elkészülhetne és egészségesebb is. Utánaolvastak az interneten, mérlegelték az ötletet, és végül úgy döntöttek, belevágnak. Felvették a kapcsolatot azzal a szakemberrel, akit az ismerősük ajánlott, azonban az hiába tett rájuk jó benyomást, már az elején szembesültek egy jelentős problémával: kevés az olyan képzett szakember, aki hajlandó hivatalosan elvégezni a munkát. Keresztényként fontos számukra, hogy az állam törvényeit betartva épüljön fel a házuk.

Mărgulescu Cotiso emlékeztet, hogy az ökoház egy életforma, nem elég megépíteni azt és élni benne, egy ilyen házat állandóan karban kell tartani, javítgatni kell. El kell dönteni, hogy melyik technikát választja az ember, utána kell járni, hozzáértő tervezőt kell keresni, és kivitelezőket, akik vállalják a munka elvégzését. Például arról is megoszlanak a vélemények, hogy miből készüljön az alap, de mivel fontos, hogy jó legyen és ne szívja magába a nedvességet, ezért a hagyományos betonalap mellett döntöttek.

A család esetében az úgynevezett csömpölyeg-technika jött számításba, ami tulajdonképpen földből és agyagból készült falakat jelent, valamint a szalmabála-ház. Az agyagfalnál az a probléma, hogy az agyag nagyon jól szívja be és adja vissza mind a nedvességet, mind a hőt, de a szigetelési képessége nagyon alacsony. Ahhoz, hogy egy agyagból készült fal szigetelése megfeleljen a romániai standardoknak, másfél méter vastag falat kell építeni belőle. Ebből a megfontolásból a család a szalmabála mellett döntött, aminek nagyon jó a szigetelő képessége. A külső falak így 80 cm vastagok lettek. A szalmaháznál egy jó fastruktúrát kell építeni, hogy ne a szalma tartsa a ház súlyát.

„A mi országunkban, akárcsak a téglaházak esetében, nagyon sok meglepetést tartogathat egy ilyen építkezés, ez nálunk is így volt. Sajnos nem a megfelelő személlyel kezdtük el az építkezést, ráment az egész pénzünk” – ecseteli az esetüket Cotiso. A szakember, aki a szalmabálák felrakását vállalta, gyenge munkát végzett, miközben csak a pénzre hajtott. Egy ponton elbúcsúztak a mesterembertől, és onnantól kezdve már pénz hiányában is elkezdték maguk csinálni, amit csak lehet.

Ekkor a külső szalmabála-falak és a fastruktúra állt, valamint tető került az egészre. Cotiso megismerkedett egy emberrel, aki szalmabála-házat épített saját magának, és volt egy téglakészítő prése is, amit igen jutányos áron bérbe adott a munkához. „Elkezdtük mi magunk préselni az agyagtéglákat. Ez nagy öröm volt, az egész család kiment, a gyerekek ott játszottak, sokszor ők is velem együtt akarták húzni a prést. Természetesen ez a családnak jót tesz, mert összekovácsol, ez majd egy olyan ház lesz, ahol együtt lakunk. Ez egy hihetetlen érzés. Utána a külső falak agyagtapasztását csináltuk. Sárban játszani minden gyereknek az álma. A mi gyermekeink is nagyon élvezték egy ideig, aztán már megunták, inkább csak ugráltak körülöttünk, de ez így szép és jó” – magyarázza az édesapa.

Az építkezéssel kapcsolatban a legnagyobb nehézség szerinte a mentalitás. „Romániában nagyon sok ember van, aki valamiről állítja, hogy ért hozzá, de igazából nem, vagy csak fuserál. Ez a munka minden fázisára igaz, a tervezéstől kezdve az engedélyek beszerzésén keresztül a szakemberekig. A lopás szintén nagy probléma” – mondja Cotiso, aki viszont nagyon hálás azoknak a jó szándékú embereknek, akik megosztják és átadják a tudásukat. Ugyanakkor bátorságra van szükség. „Irtóztam a tapasztás gondolatától. Olyan kép volt a fejemben, hogy az nehéz dolog, amit nagyon el lehet rontani. Irtóztam az olyan kőműves munkáktól is, mint a falrakás. Városon nőttem fel, soha nem építkeztem, nem értettem az ilyesmihez. Most már értek ezekhez. Tanácsot kértem és kaptam. Volt, hogy tévedtem és le kellett bontani a falat. Visszabontottam és újra megcsináltam, nem dőlt össze a világ” – bátorít Cotiso.

2016-ban fogtak neki a házépítésnek, és bár jócskán van még munka, időközben Marosvásárhelyen megalapították az Imádság Házát. Ez egy olyan hely, ahol a középpontban Isten áll, az ő dicsőítése az elsődleges céljuk. Emellett a közbenjáró imát tekintik feladatuknak, azért imádkoznak, hogy az egyház olyan egyházzá váljon, amelyik állandóan dicséri az Urat, és amelyik Krisztus menyasszonyaként él. „Mivel az Imádság Házában vagyok teljes idejű szolgáló, a fizetésemet tulajdonképpen adományokból állítom össze, mi Isten gondviseléséből élünk. Ez egy sajátos életforma, ezzel az is együtt jár, hogy vannak időszakok, amikor van amiből haladni, és vannak időszakok, amikor nincs. Ezért a mi építkezésünk sokáig tart, de Isten kezében van. Már sok csodában volt részünk, ezért bízom benne.”

1 HOZZÁSZÓLÁS

SZÓLJ HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here