Szatmári áldozatokért gyújtottak gyertyát

0
1416
Fotók: A szatmári egyházmegye sajtóirodája

A szatmárnémeti püspöki palota kapualjában elhelyezett emléktáblánál imádkoztak a 75 évvel ezelőtti bombázásokban elhunytak lelkéért.

A második világháború alatt Szatmárnémeti csaknem megsemmisült a szovjet bombázások során. Alig maradt ép fal, csaknem minden család érintett volt valamilyen módon a tragédiában. A Szatmári Római Katolikus Püspökség az áldozatokért szóló imára hívta a közösséget, pontosan 75 évvel az események után, szeptember 16-án déli tizenkét órára, a püspöki palota kapualjában elhelyezett emléktáblához.

Schönberger Jenő püspök vezetésével előbb együtt elmondták az Úrangyalát, majd a főpásztor elevenítette fel a történteket – a püspöki palotát is bombatalálat érte, amelynek során az óvóhelyen tartózkodó 22 személyből 21-en életüket vesztették. Az ő nevüket tartalmazza az a tábla, amelynél koszorúkat és mécseseket helyeztek el, imádkozva ugyanakkor minden szatmári áldozatért.

„Fájdalmas és szomorú, ami történt. Amikor ezt az emléktáblát megkoszorúzzuk, mindazok előtt fejet hajtunk, akik a második világháború áldozatai voltak. És ez nem csak a háború kezdete és vége közötti áldozatokra értendő, hanem azokra is, akik sok évvel utána, valahol a Szovjetunióban lelték halálukat a háború miatt. A jó Isten fizessen meg nekik végtelen irgalmasságával először is bocsánattal, majd örök élettel” – mondta a püspök.