2019. szeptember 16., hétfő

0
1005

EVANGÉLIUM

Amikor Jézus a néphez intézett beszédét befejezte, Kafarnaumba ment. Ott betegen feküdt egy századosnak a szolgája, akit ura nagyon kedvelt. A szolga már a halálán volt. A százados, aki hallott Jézusról, elküldte hozzá a zsidók véneit azzal a kéréssel, hogy jöjjön el, és gyógyítsa meg a szolgáját.
Amikor ezek odaértek Jézushoz, kérlelték őt: „Megérdemli, hogy megtedd ezt neki, mert szereti népünket, és a zsinagógát is ő építtette nekünk.”
Jézus tehát velük ment. Amikor már nem messze voltak a háztól, a százados eléje küldte barátait ezzel az üzenettel: „Uram, ne fáradj! Nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj. Éppen ezért nem tartottam magamat méltónak arra sem, hogy hozzád menjek. Csak egy szót szólj, és meggyógyul a szolgám. Bár magam is alárendelt ember vagyok, alattam is szolgálnak katonák. S ha azt mondom az egyiknek: »Menj!« – akkor elmegy, ha a másiknak meg azt mondom: »Jöjj ide!« – akkor odajön, vagy ha a szolgámnak szólok: »Tedd meg ezt!« – akkor megteszi.”
Amikor Jézus ezt hallotta, elcsodálkozott. Megfordult, és így szólt az őt követő tömegnek: „Mondom nektek, nem találtam ekkora hitet Izraelben.” Amikor a küldöttek hazaértek, a beteg szolgát egészségesnek találták.
(Lk 7,1-10)

Az evangélium követendő példaként állítja elénk a kafarnaumi százados hitét. Ennek mélységét én is megélhetem ma. A kérdés csupán ez: akarom-e az életem Istenre bízni, hogy teendőim közepette alakítsa, formálja, kegyelmeivel eltöltse? A mai nap útravalója arra bátorít, hogy ne legyek langyos, félig-meddig keresztény, hanem akarjam az életet, annak minden rezdülésével, ajándékával. Csoda az én életemben is történhet, sőt történik is, de én azt látom, észlelem? Fedezzem fel újra, hogy ki is vagyok valójában, Isten megbocsátásának erején keresztül.

Csíki Szabolcs plébános

MEGOSZTÁS