Alapvető tudnivalók a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusról

0
3092
Fotó: www.iec2020.hu

Ma elkezdődik a visszaszámlálás (a Szent István-bazilika előtt Erdő Péter bíboros indítja el 15.30-kor, magyarországi időszámítás szerint), hiszen napra pontosan egy év van hátra az 52. NEK indulásáig. Ellenőrízzük le, mit tudunk eddig a világ egyik legnagyobb katolikus eseményéről.

Az eucharisztikus kongresszus nem a szó szoros értelmében vett tudományos tanácskozás, „kongresszus”. Sokkal inkább egy világméretű, spirituális rendezvénysorozat, amely során a kenyér és a bor színében velünk maradt Jézus Krisztust ünnepeljük. Magyarország már másodszor ad otthont ennek a, százezreket megmozgató eseménynek. Először 1938-ban a 34. Eucharisztikus Világkongresszust tartották Budapesten ötszázezer résztvevővel, közülük ötvenezren külföldről érkeztek. Az 1938-as budapesti kongresszus himnuszaként született meg a Győzelemről énekeljen című ének. Dallamát Koudela Géza, szövegét Bangha Béla írta. Népénekké vált, a Szent vagy, Uram! katolikus énekeskönyv 280/B. számú éneke.

A NEK2020 felemelő helyszíneiről itt egy rövid összefoglaló videó:

Az eseményt hívják még Eucharisztikus Világkongresszusnak is. Már százharmincnyolc éves az ünnepség: az elsőt 1881-ben tartották az észak-franciaországi Lille-ben; a mozgalom Franciaországból indult egész világot bejáró útjára. Az utóbbi időben négyévenként, más-más kontinensen rendezik meg. Az egyes kongresszusok végén jelentik be a következő esemény helyét és idejét.

Világméretű rendezvény, előadásokat, szentmiséket, szentségimádásokat, körmenetet és számos más lelki és kulturális programot magában foglaló, egyhetes ünnepségsorozat, amelynek célja az oltáriszentség megismerésének és tiszteletének elmélyítése, a Krisztus által az utolsó vacsorán meghirdetett áldozatbemutatás érthetőbbé tétele. Az eseményt a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Bizottsága koordinálja, amelynek 2007 óta Piero Marini érsek az elnöke.

A 2020-as budapesti Kongresszus mottója: „Minden forrásom belőled fakad” (Zsolt 87,7). Az eseményt négy éves előkészület előzi meg, amely a bejelentés pillanatától a Kongresszus megkezdéséig tart. A budapesti Kongresszus előkészítésének folyamata 2016 májusában Piero Marini érsek négynapos látogatásával kezdődött. Azóta a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) Általános Titkársága és az ahhoz tartozó nyolc – teológia, liturgia, művészet, gazdaság, média, programszervezés területeiért felelős – albizottság kijelöli a tartalmi irányvonalat, kidolgozza az arculati elemeket, koordinálja a különböző pályázatokat és a felkészülést segítő összejöveteleket szervez. A NEK vezetője Mohos Gábor püspök.

A kongresszus sikeréért mondandó ima így hangzik:

Mennyei Atyánk, minden élet forrása! Küldd el Szentlelkedet, hogy az önmagát értünk feláldozó és az oltáriszentségben velünk lévő Krisztust felismerjük és egyre jobban szeressük! Ő Urunk és Mesterünk, barátunk és táplálékunk, orvosunk és békességünk. Adj bátorságot, hogy az Ő erejét és örömét elvigyük minden emberhez! Add, hogy a készület ideje és az Eucharisztikus Kongresszus ünneplése egész hívő közösségünk, fővárosunk, népünk, Európa és a világ lelki megújulására szolgáljon! Ámen.

A Missziós kereszt a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szimbóluma, amelyet Ozsvári Csaba ötvösművész (1963-2009) készített. Az esztergomi bazilikában álló tölgyfa kereszt 2007-ben készült, három méter húsz centi magas, bronz borításokkal díszített. A keresztet a 2007-es Budapesti Városmisszió alkalmával állították fel először, majd az esztergomi bazilika északi kereszthajójában nyert végleges elhelyezést – írja a NEK honlapján.

Növényi ornamentikája a magyar honfoglalás kori ötvösség motívumait idézi. Díszítőelemei alapján historizáló mű; leveles-indás mintázatában az ősi magyar életfamotívum jelenik meg, a páva szimbólum megjelenítésével pedig ókeresztény stílusjegyeket is visel. De a kereszt nemcsak egy – a történelmi múltunk stílusvilágát magán hordozó – egyedi ötvösmunka, hanem ereklyetartó is. Középpontjában, ezüst tokban Szent Kereszt-ereklye van elhelyezve, melyet a leveles díszek fordulataiban magyar, ill. magyar vonatkozású szentek ereklyéi vesznek körbe: Szent Adalbert, Boldog Salkaházi Sára, Boldog Batthyány-Strattmann László, Szent Gellért, Szent Imre, Szent István király, Szent László király, Szent Margit, Szent Erzsébet, Kassai vértanúk, Boldog IV. Károly király, Szent Hedvig, Zoborhegyi Szent Zoerard-András, Zoborhegyi Szent Benedek, Szent Márton, Boldog Gizella, Boldog Apor Vilmos, Boldog Romzsa Tódor, Boldog Meszlényi Zoltán, Becket Szent Tamás, Boldog Brenner János, Boldog Drinai Vértanúk, Boldog Gojdics Pál Péter, Boldog Hopkó Bazil, Boldog Scheffler János, Boldog Anton Durcovici, Boldog XI. Ince pápa, Boldog Kolesár Anna.

Ferenc pápa Rómában a magyar püspökök ad limina apostolorum látogatása alkalmával 2017 novemberében megáldotta a 2020-ban Budapesten megrendezendő 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) Missziós keresztjét.

A tervezett program szerint minden nap lesz reggeli ima, katekézis, tanúságtétel és szentmise, valamint kulturális és lelki programok városszerte. Reggeli imát, katekézist, tanúságtételt, fakultációt tart többek között: Böjte Csaba, Josip Bozanić (Horvátország), Massimo Camisasca (Reggio Emilia Guastalla), Card. Timothy Dolan (New York), Card. Oswald Gracias (Bombay), Mons. David Maria Jaeger OFM, Card. (Róma, Vatikán), Gérald Lacroix (Quebec), John Cardinal Onaiyekan (Nigéria), Szabó Konstantin (Ukrajna), Card. Joao Tempesta (Rio de Janeiro), Etienne Vetö (Róma), Andrew Card. Yuom-Soo-Yunk (Szöul).

1. nap, 2020. szeptember 13., vasárnap
15.00–16.00 Nyitóprogram
16.00–18.00 Nyitószentmise elsőáldozással a Puskás Ferenc Stadionban
18.00–22.00 Kulturális és lelki programok városszerte

2. nap, 2020. szeptember 14., hétfő
8.45–9.30 Reggeli ima
9.30–10.30 Katekézis
10.30–11.00 Tanúságtétel
11.30–13.00 Szentmise
14.30–15.30 Fakultációk
17.00–22.00 Kulturális és lelki programok városszerte

3. nap, 2020. szeptember 15., kedd
8.45–9.30 Reggeli ima
9.30–10.30 Katekézis
10.30–11.00 Tanúságtétel
11.30–13.00 Szentmise
14.30–15.30 Fakultációk
17.00–22.00 Kulturális és lelki programok városszerte

4. nap, 2020. szeptember 16., szerda
8.45–9.30 Reggeli ima
9.30–10.30 Katekézis
10.30–11.00 Tanúságtétel
11.30–13.00 Fakultációk
17.00–22.00 Résztvevők fogadása a plébániákon

5. nap, 2020. szeptember 17., csütörtök
8.45–9.30 Reggeli ima
9.30–10.30 Katekézis
10.30–11.00 Tanúságtétel
11.30–13.00 Szentmise
14.30–15.30 Fakultációk
17.00–20.00 Kulturális és lelki programok városszerte
20.00–22.00 Szentségimádás a Szent István-bazilika előtt

6. nap, 2020. szeptember 18., péntek
8.45–9.30 Reggeli ima
9.30–10.30 Katekézis
11.00 Tanúságtétel
11.30–13.00 Fakultációk
17.00–22.00 Ifjúsági est a Papp László Sportarénában


7. nap, 2020. szeptember 19., szombat
17.00–19.00 Szentmise a Kossuth téren
19.00–20.30 Eucharisztikus gyertyás körmenet a Hősök teréig


8. nap, 2020. szeptember 20., vasárnap
11.00–13.00 Statio Orbis ünnepi zárómise a Hősök terén

IDE kattintva letölthető egy könnyen áttekinthető esemény-órarend.