Eucharisztikus kongresszus: hamarosan visszaszámlálunk!

0
1988
Illusztráció/Pixabay

Jövő szeptember 13-tól kezdődik a magyar fővárosban az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus és a hátra maradt egy évben a felkészülést hivatalos visszaszámláló elindításával folytatják a szervezők.

Az egész katolikus világ számára kiemelkedő esemény, Magyarországnak pedig különleges lehetőség, hogy jövőre – 1938 után másodszorra Budapest rendezheti a Krisztussal való találkozás világméretű ünnepét, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust, vagyis a NEK-et. Napokon belül tehát pontosan egy év lesz hátra a NEK kezdetéig. Az eseményt a szervező Esztergom-Budapesti Főegyházmegye a visszaszámlálás nyilvános megkezdésével ünnepli a Szent István-bazilika előtti téren, ahol 15.30-kor kezdődő a rendezvény, amelyen százfős kórus és a Debreceni Hajdú Táncegyüttes is fellép majd, valamint beszédet mond Michael August Blume apostoli nuncius, Erdő Péter bíboros és Mohos Gábor püspök, a NEK Titkárság vezetője.

Erdő Péter bíboros harangszó kíséretében indítja majd a visszaszámlálást pontban 16.00-kor, ezt követően sajtótájékoztató keretében számolnak be a szervezők a NEK 2020-as programjairól, amelyekre aznaptól lehet regisztrálni.