EVANGÉLIUM
Jézus az egyik szombaton elment a kafarnaumi zsinagógába, és tanítani kezdett.
Volt ott egy jobb kezére béna ember. Az írástudók és a farizeusok figyelték Jézust, vajon meggyógyítja-e szombaton; hogy aztán okot találjanak a vádaskodásra.
Ő azonban ismerte gondolataikat. Megszólította tehát a béna kezű embert: „Kelj fel, és állj ide a középre!” Az felkelt és odaállt. Jézus akkor hozzájuk fordult: „Kérdem tőletek: Szabad-e szombaton jót vagy rosszat tenni, életet menteni vagy pusztulni hagyni?”
Végignézett rajtuk, aztán így szólt az emberhez: „Nyújtsd ki a kezedet!” Az megtette, és meggyógyult a keze.
Erre esztelen harag szállta meg őket, és arról kezdtek tanakodni, hogy mit tegyenek Jézussal. (Lk 6,6-11)
A napokban erősen foglalkoztat az a kérdés, hogy mit látunk egymásban? Mi az, amit előcsalogatunk lélek-életünkből? E téren az elvem a következő: törekednünk kell, hogy olyan képességeket fejlesszünk egymásban, amelyek segítenek a megmaradó és mély kapcsolatok kialakításában, ápolásában. Jézus bármennyire is jót, csodát akar, szavában és tettében azt keresik, hogy abból valamit ellene fordítsanak. Az iskolakezdés lehetőségével élve bárcsak törekvéseink az életről és annak építéséről szólnának. Legyen igényünk és közös küldetéstudatunk: ne egymás ellenében, hanem egymásért munkálkodjunk, dolgozzunk.
Csíki Szabolcs plébános
