Ivói kolpingos gyerektábor

0
1275

Augusztus 18. és 23. között szervezte a brassó-bolonyai Szent József Kolping Család hagyományos nyári gyerektáborát az ivói Szabadidő Központban. Harmincöt kisiskolás gyerek vett részt a táborban, többnyire Brassóból, de a szervezők örömére szolgált, hogy Négyfaluból, Nagyajtáról és Marosvásárhelyről is voltak idén résztvevők.
A tábor szentírási mottója: Követlek téged, bárhová mész (Lk 9,57), témája a gyulafehérvári főegyházmegye pasztorális tervének megfelelően a hivatás volt.
Szentmisével és Benedek Róbert Károly pap bácsi áldásával indult a tábor, amelynek első napja utazásról, berendezkedésről, ismerkedésről és tábori Activity-ről szólt.
Hétfőn már kiscsoportokban tevékenykedtek a gyerekek, így lehetőségük volt egymást jobban megismerni, közösbe tenni értékeiket, erősségeiket, és tábori szabályzatot is alkotni. Este pedig fergeteges színházi előadással örvendeztették meg egymást.
Kedden, augusztus 20-án, Szent István királyra emlékeztek a táborlakók, és az új kenyér napját is megünnepelték. A nemzeti imával indult a nap, bejárták államalapító nagy királyunk életének főbb állomásait, majd a kenyérsütés titkaiba is betekintettünk. Estére az új kenyér és a gyerekek kiscipói is kisültek. A tábortűznél egymás után csendültek fel a szebbnél szebb magyar népdalok.
Szerdán a várva várt strandolás következett, előtte a táborozók meglátogatták az ivói vízifűrészt, ahol érdeklődéssel hallgatták Bartus István beszámolóját arról, hogyan történt a hagyományos fafeldolgozás a Hargita lábánál. Este filmet néztek a fáradt kis táborlakók. A Zootropolis című film üzenetét mindannyian szívükbe zárták: „Bármi lehetsz! Sose add fel az álmaidat!”
A csütörtöki nap az előző esti gondolatok felidézésével indult, majd a talentumokról szóló példabeszéd feldolgozásával folytatódott, amelynek üzenetét ekképpen összegezték: a jó Istentől kapott talentumainkat nem tarthatjuk elrejtve mások elől, hanem embertársaink szolgálatára kell odaajándékoznunk. Élmény volt a gyerekek számára a felnőttek által szervezett bemutató, amelyben ki-ki a saját hivatását ismertette. Forgószínpadszerű foglalkozás keretében lehetőség volt látni, mit jelent az anyai/apai hivatás, illetve az egészségügyi dolgozó, a pedagógus, az informatikus munkája, hivatása. Délután a gyermekek maguk is bemutatták talentumaikat a játékos formában szervezett Ki mit tud-verseny keretében, amelyet néptánctanítás és buli követett.
A pénteki nap reggel vegyes érzésekkel indult. A kis táborlakók egyrészt örömmel csomagoltak, türelmetlenül várták már a családjukkal való találkozást, másrészt szomorúan vették tudomásul, hogy a tábor véget ért, és annyi kedves társtól kell búcsút venni. Egy utolsó emléket készítve kedves gondolatokat, üzeneteket írtak egymás pólójára. Ezután már a búcsúzás és hazaindulás következett. Jó volt együtt lenni, egymást szeretetben szolgálva Jézust követni, jó volt együtt imádkozni, játszani, kirándulni! Kicsik és nagyok a már jól ismert módon köszöntünk el egymástól: „Jövőre, veletek, ugyanitt!” Adja Isten, így legyen!

A Kolping Gyerektábor szervező csapata