Evangelizációs hetet tartottak Sepsiszentgyörgyön

0
1653
550 gyerek vett részt a programon.

Isten kezdeményezését elfogadva, 2019. augusztus 12 és 18. között a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király plébánián evangelizációs hetet tartottak, immáron tizenkettedik alkalommal. A már megszokott, mégis minden évben valami újjal megörvendeztető esemény részese lehetett az az 550 gyermek, aki bekapcsolódott a programba.

Az evangelizációs hét Szent II. János Pál pápa gondolatának szellemében zajlott, aki 1991. augusztus 19-én Budapesten, a magyar ifjúsághoz szólva a következőket mondta: „Isten örömét leli abban az ajándékban, amelyben részesített benneteket, amikor saját képmására és hasonlatosságára teremtett. Azt kívánja tőletek, hogy magatokat egyre teljesebben megvalósítva töltsétek be hivatásotokat. Csak úgy válhattok egészen önmagatokká, ha Isten akarata szerint növekedtek … Ha nyitottan fogadjátok Isten kezdeményezéseit, akkor megtapasztaljátok magatokban »a nagy Élőnek, az örökké ifjú Krisztusnak« az erejét”.

A hét mottóját a 62. zsoltárból kölcsönözték: „Isten a mi oltalmunk” (Zsolt 62,9). Célja volt a szervezőknek, hogy a gyermekek megtapasztalják Isten gondoskodó, átölelő, védelmező szeretetét. Dávid György plébános ezzel kapcsolatban elmondta: „Isten vigyáz ránk, nekünk pedig másokkal kell ugyanezt tennünk. Szerettük volna a gyermekekkel megtapasztaltatni, hogy Isten elfogad bennünket, valamint azt, hogy a gyermekek élménnyel a szívükben térjenek haza.”

A napi foglalkozásokra 20 csoportba osztották a jelentkezőket, ahol több mint 40 önkéntes pedagógus volt a segítségükre, ugyanakkor a korábbi evangelizációs hetekről visszajáró tizenévesek, akik „őrangyal módjára” vigyáztak a kisebbekre. Minden napnak megvolt a maga tematikája, idén a bibliai állatokon keresztül tekintettek rá egy-egy erényre, értékre: így szó volt az áldozatvállalásról, bátorságról, alázatosságról. Különböző játékok és feladatlapok segítségével próbálták elmélyíteni az ismereti anyagot, mindezt persze élményszerűen.

Természetesen nem maradt el a közös imádság sem. A nap mindig a templomban kezdődött és ott is fejeződött be, Nagyboldogasszony napján pedig közösen ünnepeltek szentmisét az 500 gyermekkel, akiknek éneke a „mennyország kis szeletét” hozták a földre.

A hét folyamán többször elhangzott: „az Egyháznak nem a fejtágítás a lényege, sokkal inkább az, hogy megérintse a szívet.” Törekedtek rá, hogy az ismerkedés, barátkozás lehetősége mellett, szellemi-lelki feltöltődésre, befogadó és szeretetteljes közösségre találjanak a gyermekek és felnőttek egyaránt.

Fülöp Szabolcs