Szatmári egyházmegye-nap, másodjára!

0
1735
Fotók: Szatmári Római Katolikus Egyházmegye

A Kossuth-kert fáinak árnyékában bemutató sátrak, finom ételek, előadás, koncert és szentmise várja a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye híveit, de más felekezetűeket is.

Három éve rendezték meg első alkalommal a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye napját. Az első Kossuth-kerti együttlét sikere már akkor előre jelezte, hogy lesz folytatás. És erre már csak pár napot kell várni, hiszen augusztus 10-én, szombaton újra Szatmárnémetibe, a Kossuth-kertbe érkeznek az egyházmegye papjai és hívei, hogy együtt töltsenek egy felszabadult, élményekben és lelki ajándékokban gazdag napot.

Délelőtt 11 órától indul a program, ekkor tartja meg köszöntőbeszédét Schönberger Jenő püspök, valamint megnyílnak a bemutatkozó sátrak, szám szerint huszonhét: plébániai közösségek, lelkiségi mozgalmak, egyházmegyei intézmények és irodák mutatják meg talentumaikat, színeiket, gazdagságukat. Közben a pódiumon plébániai csoportok váltják egymást és alakítják a hangulatot énekükkel, táncukkal.

A nap előadását a déli 12-kor elimádkozott Úrangyala után P. György Alfréd MI kamiliánus, az osztrák tartomány provinciálisa tartja majd az egyházmegye napja mottója, Áraszd ránk kegyelmedet, Urunk témában.

Ebédre 21 tűzön főznek a különböző közösségek gulyást, töltött káposztát, paprikás krumplit, csülkös babfőzeléket, sütnek strudlit, fánkot, óriáspalacsintát, készítenek kürtős kalácsot. Délután háromtól újra a plébániai csoportoké lesz a pódium, majd négytől Fehér Róbert és társai koncertje, aztán a nagykárolyi Carmina renascentia koncertje szórakoztatja a Kossuth-kertben levőket. De lelki táplálékot is kínálnak mindenkinek: egész nap várja a látogatókat a Meghallghat-Lak sátor, ahol papok és szerzetesek várják lelki beszélgetésre, gyónásra a híveket. Délelőtt fél tizenkettőtől öt óráig, tizenhat csoport vezetésével szentségimádást tartanak a főbejárattal szembeni Szent József templomban. A nap csúcspontja a szabadtéri szentmise lesz, amelyet Schönberger Jenő püspök az egyházmegye papjaival közösen mutat be fél hattól.

Az Egyházmegye Napjára kicsiket és nagyokat, családokat egyaránt várnak. A felsorolt programokon kívül lesznek még gyerekfoglalkozások, gyermekjátékok, kvízjátékok, stafétajátékok, ügyességi versenyek, arcfestés, kézműves foglalkozás, néptánc-oktatás.

A Szatmári Római Katolikus Egyházmegye sajtóirodája