Székely csillagénekesek az Adriai-tengeren

0
722

A gyergyószentmiklósi Munkás Szent József Plébánia ministránsai adriai jutalomtáborban részesültek szociális segélyakcióval egybekötött keresztény hit- és hagyományápoló tevékenységük megkoronázásaképpen, július hónap végén. A magyarországi Európai Magyar Fiatalságért Alapítvány által meghirdetett, Székely Kapuk – Zöld Kapuk-projekt közép-európai diákvetélkedő keretében, a gyergyószentmiklósi Betlehemi Csillagok nevet viselő diákcsapat, Korom Imre plébános és Tusa Mária hitoktató irányításával, Arany-díjban részesülve, elnyerte az 5-8 osztályos alkotó csoportoknak kiírt 2018/2019-es nemzetközi vetélkedő Adriai-tengeri jutalomtáborát. Mentoraik, a kolozsvári Örökzöldek haladó csapat csoportvezetői, Schuller Hajnal és Becze Tünde tanárnők voltak.

„A kapu, két világ határa – az egyikben te laksz!” elvre épülő nemzetközi ökocivilizációs projekt a keresztény hit-, a nemzeti identitástudat, keresztény szolidaritás és összefogás szép példája a Kárpát-medencében élők sokszínű nyelvi- és hitközösségeiben. Az idén több mint 8 ország 4000 versenyzőjét felölelő ökumenikus program teremtő erővel hat. A 10 éves jubileumi adatok – 1100 csapat, 12000 előadás, 1300 médiaesemény és 10 millió Ft gyűjtése egy afrikai (kinshasa-i) iskola felkarolására, valamint kárpátaljai magyar iskolások támogatására -, önmaguk helyett beszélnek. Ezen projektben jeleskedett a gyergyószentmiklósi Betlehemi Csillagok nevű ministránscsapat, adománygyűjtéssel és többhelyszínes betlehemes-játékot bemutató hagyományőrző tevékenységével. Jutalmuk a hosszú, fáradságos út végén ingyenes ökokulturális adriai jutalomtábor és tengerparti nyaralás volt.

Mindannyiunk számára felejthetetlen marad a július 24-31. között zajló közösségi találkozó Kárpát-medencei magyar fiatalokkal, a történelmi Magyarország adriai partvidékén. A keresztény, földrajzi, egyház- és művészettörténeti, történelmi, közösségi, ökokulturális ismereteken kívül, meggyőződhettünk arról, hogy ahol a természet igazán fényűzően bánik a látnivalókkal, az az Adriai-tengerpart. Az azúrkék víz és a szárazföld találkozása lépten-nyomon szinte a világon egyedülállóan változatos. Öblök és félszigetek, több mint ezer sziget – akár egy szeszélyesen szétszórt gyöngyhalmaz kápráztatott el bennünket.

Megtapasztalhattuk, a katolicizmus szervesen hozzátartozik a horvát identitástudathoz, melyet a népművészet hagyományai is elmélyítenek. Amikor összeomlott az a gazdasági-politikai kísérlet, ami Jugoszlávia volt, népei vallásuk segítségével igyekeztek kifejezni identitásukat. A horvátok számára a római katolikus vallás gyakorlása üzenet a világnak, hogy Nyugat felé tájékozódnak, másrészt, hogy a pravoszláv kereszténységnek hátat fordítva a szerbekkel is szakítanak, a muszlimokról nem is szólva. A látnivalóul szolgáló horvát templomok tehát napjainkban kizárólag római katolikusok, s több gyönyörű épület is van köztük.

Táborhelyünk a horvát Riviéra üdülőhelyének Baska Voda nevű települése volt, ahonnan naponta ellátogattunk a horvát turistaparadicsom valamelyik látványos történelmi-földrajzi helyére. Bejártuk a mediterrán Dalmácia középső részének káprázatos világát, szinte azt érezvén, hogy egy másik földrészre csöppentünk. Itt a mészkőfalak meredeken csapnak a tengerbe, s mert azok makacsul nem adják meg magukat a hullámverésnek, nem sokkal távolabb szigetek gyöngysorával adnak hírt magukról. Dalmácia fővárosa, Split, az Adria legélénkebb és legvonzóbb városa volt állomáshelyeink egyike. Megcsodáltuk a város fénypontját, Diocletianus császár fényűző ókori palotáját (Kr. u. 295 és 305 között épült), amelynek területén több mint 200 épen álló épület áll napjainkban is, és amelyet 1979-ben az UNESCO a világörökség részévé avatta. Diocletianus, az utolsó pogány római császár több mint 3000 keresztényt végeztetett ki, s mégis, ennek az elszánt keresztényüldözőnek a nyolcszögletes mauzóleuma később keresztény katedrálissá lett. Diocletianus óriási épületegyüttesének vaskos falai, magasba törő boltívei és masszív tartóoszlopai máig fennmaradtak, mintegy körülölelve, bekebelezve Split óvárosát. A császári lakosztályba és a helyőrség részére a századok folyamán üzletek, kávézók, lakóházak, szálláshelyek költöztek, valamint lélegzetelállító földalatti múzeumok, kiállítótermek állnak. Fényképekkel örökítettük meg a pálmával szegélyezett hatalmas tengeri kikötő eme gyöngyszemét.

Splittől 25 km-re délkeletre, a Cetina folyó torkolatnál található Omis városban nemcsak a kikötő kecses jachtjaiban gyönyörködtünk, de megmártóztunk az Adriai-tenger azúrkék vizében. A diákok kalandvágyó serege a tengerparton 331 méter magas sziklán álló középkori kalózvár maradványait is megcsodálta, ahonnan az egyik legnagyszerűbb kilátás nyílt Dalmáciának erre a részére. A napot a Cetina-kanyonon tett csónakázás tette emlékezetesebbé, a jókedv, nevetés, fagyizás kíséretében.

Az alig 12 km-re délebbre található Makarska Riviéra nagynevű nyaralóhely újabb nyaralási célpontunk volt. Megtekintettük a központban fekvő Szent Márk-templomot, amely 18. századi velencei oltárral dicsekszik, valamint a templom előtti téren látható 18. századi ferences szerzetes és költő, Andrija Kacic szobrát. Utunk hajóval vitt tovább Horvátország harmadik legnagyobb szigetére, a Brac-szigetre, ahol a világ egyik legszebb strandja kényeztetett el bennünket. 

Táborozásunk egyik fénypontja „az Adriai gyöngyszem”-nek nevezett, Európa legszebb városai  közt szereplő, várfallal körülvett Dél-Dalmácia-i város, a horvát tengerpart legfényűzőbb települése, Dubrovnik, magyar nevén Raguza volt. A tökéletes állapotban megmaradt erődök visszatükröződnek a vízben. Más európai városok erődítményeit kiszorította a növekvő számú lakosság, itt azonban megmaradt a történelem eleven képeskönyve, amely egészen más világba vezet, mint a 21. századi Európa. Az impozáns várkapun áthaladva, fölkerestük a magyar vonatkozású emlékhelyeket, valamint megcsodáltuk az óvárban található Megváltónk nevű templomot, a ferences kolostort és múzeumot, a Sponza-palotát, a Szent Balázs-templomot, amely Dubrovnik védőszentjéről kapta a nevét. A Rektori palota, a mellette ékeskedő barokk katedrális, valamint a jezsuita templom impozáns épülete megannyi példája az itt ékeskedő páratlan építészeti csodának.

Vasárnap, a Bosznia-Hercegovina területén található világhírű zarándokhelyre, Medjugorjéra zarándokolt csapatunk, hálaadó szentmise keretében megköszönve a Szűzanyának a sok kegyelmet, amelyben részesültünk.

Életre szóló élményt jelentett, és további lendületet adó üzenettel bírt a Betlehemi Csillagok számára az adriai jutalom- és élménytábor. Szép barátságok kötődtek, fiataljaink megtapasztalhatták a magyar összetartozás élményét, miközben megismerték egy másik nép és nemzet kultúráját, valamint a Magyar Királyság adriai világának káprázatos helyeit. De felejthetetlen marad számunkra házigazdánk lelkesedése, az esti tábortüzek meghitt hangulata, a csapatok esténkénti vidám előadása, a közös beszélgetések, együttlétek, vidám kalandozások. 

Hála és köszönet mindezért dr. Varga-Berta József programvezető igazgatónak, akinek szavai továbbhaladásra ösztönöznek: „Ezredéves történelmi viharok során a magyarság közösségei kapukat állítottak, és kapukon belül égi fényes, szabad, értékteremtő, elkötelezett élettel, maradandó civilizációt teremtettek Közép-Kelet-Európában, magyarok, társnemzetek és Európa nem kis örömére… Évről évre növekszik az együttműködés a karácsonyi civilizációs Örömhír hirdetésében… Jövőre is kapaszkodjanak össze a csillagénekes betlehemezők, hiszen az egységben nagy erő! Mindnyájatokat visszavárunk a programba, amelynek legnagyobb hozadéka nem is a népszerű elnyerhető jutalom, hanem egy évszázados üzenet,  Kárpát-medencei közös szolgálatunk életre szóló élményén túl, maga az Égi Áldás!”

Korom Imre plébános

SZÓLJ HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here