A kereskedelmi logikán túl

0
208
Fotó: pixabay.com

EVANGÉLIUM

Abban az időben amikor Jézus tanított, valaki megszólalt a sokaságból: „Mester, szólj testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget.” Ő így válaszolt neki: „Ember, ki hatalmazott fel engem, hogy bírátok legyek, és elosszam örökségteket?”
Majd a tömeghez fordult: „Vigyázzatok, és őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert nem a vagyonban való bővelkedéstől függ az ember élete.”
Példabeszédet is mondott nekik: „Egy gazdag embernek a földje bőséges termést hozott. Így okoskodott magában: Mit tegyek? Nincs hová gyűjtenem a termésemet. Tudom már, mit teszek: lebontom csűreimet és nagyobbakat építek, oda gyűjtöm majd a termést és minden vagyonomat. Aztán majd elégedetten mondom magamnak: Ember, van elég vagyonod, eltart sok évig. Pihenj, egyél, igyál, és élvezd az életet!
Ám az Isten így szólt hozzá: Esztelen, még az éjjel számon kérik tőled lelkedet. Kié lesz mindaz, amit szereztél?
Így jár az, aki kincset gyűjt magának ahelyett, hogy Istenben gazdagodnék.”
(Lk 12,13-21)

J. J. Rousseau arra kereste a választ, hogy miért jött létre az egyenlőtlenség az emberek között. Szerinte ugyanis elképzelhetetlen, hogy a szabadon és méltósággal született ember egyszer csak kiszolgáltatott, alárendelt lesz. Rousseau az egyenlőtlenség okát a magánvagyon megjelenésében látja. Egyesek jóval többet szakítottak ki maguknak a teremtett világból, mint mások. Akinek több jutott, az egy idő után védte a magánvagyonát, alárendeltekké tette azokat, akiknek kevesebb volt.

A szegénység és egyenlőtlenség okát a kommunizmus is a magánvagyonban látta. Hogy mennyire sikerült a „megvalósult álomban” megszüntetni az egyenlőtlenséget, hogy tényleg mennyire a magánvagyon erőszakos felszámolása volt a megoldás – nos, erről az idősebb generáció sokat tudna mesélni.

A magánvagyon megjelenése mögött sok dolog áll: az emberek féktelen birtoklásvágya, a biztonságérzet megteremtése, a saját státus kihangsúlyozása stb. De a magánvagyon megjelenése megváltoztatta azt a módot, ahogy a világot szemléljük. A teremtett világ már nem ajándék Isten kezéből, hanem valakinek a tulajdona. A világ enyém–tied részekre való osztása hozta létre a kereskedelmet is. A dolgok immár nem csupán birtokká lettek, hanem áruvá is. És azóta bármi, ami bennünket körülvesz, áruvá lehet: a földrész körülöttünk, a tengerpart, az erdő, munkánk, biztonságunk, szépségünk, tehetségünk, időnk stb. A világra úgy tekintünk, mint értékre. Nem azt látjuk meg, hogy milyen lenyűgöző egy táj, hanem hogy vajon mennyibe kerülhet. Azóta nem ajándékokat látunk, hanem javakat, birtokokat – amelyeknek pénzben kifejezhető értékük van.

Ez a szemléletmód elfed valami nagyon értékeset előlünk: hogy vannak dolgok, amelyek egyszerűen csak megadattak számunkra. Hogy lehet tiszta ingyen is adni, hogy lehet tiszta ingyen is kapni. Hogy a világ létezett már azelőtt is, hogy nekünk eszünkbe jutott volna vagyonná, áruvá, pénzzé tenni minden szegletét. Hogy a teremtett világ egyedül Isten tulajdona – és Ő ajándékba adta nekünk. Az eladok-megvásárolok körforgása behálózott bennünket, nem igazán tudunk megszabadulni ettől a börtöntől. Mi igazából tiszta ingyen ajándékot sem tudunk adni – az is valamilyen formában áruvá lesz. Egyrészt valahonnan be kell szereznünk (azaz áruként vásároljuk meg), másrészt a megajándékozott lekötelezve érzi magát, és titokban már azon gondolkodik, hogyan tudná viszonozni. Világunkban az ajándék is a kereskedelem logikája szerint működik.

Pedig lehetetlen a körülöttünk levő világot belegyömöszölni a kereskedelem szűk rendszerébe. A dolgok mindig túlmutatnak az érték és áru hálózatán. A szülők semmit sem kérnek cserébe a gyerekükről való gondoskodásukért. A jó orvos megfizethetetlen. Nemsokára ugyanilyen kincs lesz a nyugalom, a friss levegő, a csend is. A Grimm testvérek mesélik, hogy a herceg mindenáron meg akarta vásárolni Hófehérke üvegkoporsóját. A törpék azonban azt mondták: a világ összes pénzéért sem adják el. A herceg erre így szólt: akkor adjátok nekem ingyen. Az igazi értékek előtt csődöt mond a kereskedelmi logikánk. Az igazi értékeket képtelenek vagyunk megfizetni. Azt csakis ajándékba kapjuk. Így volt a példabeszéd gazdája is: azt gondolta, a bő termés bebiztosította az életét. Vagyona hiúságát azonban az éjjel bekövetkezett halála szempillantás alatt leleplezte.

László István kolozsvári segédlelkész

Megjelent a Vasárnap augusztus 4-ei számában.

SZÓLJ HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here