Ahogy szeretnénk, hogy velünk bánjanak…

A Határtalan együttérzés képzés tanulságai (3.)

1
265
Illusztráció/Unsplash

A szenvedésre adott válaszunk függ személyiségünktől, családi történetünktől és származásunktól, kulturális hátterünktől, élettapasztalatunktól, hitünktől, neveltetésünktől, egészségi állapotunktól. Ahhoz pedig, hogy építő legyen a hozzá való viszonyulásunk, meg kell tudnunk adni személyes válaszunkat a következő kérdésekre: Mi ad bátorságot a továbbmenésre? Mi tart vissza a teljes feladástól? Mi tart meg a szenvedés idején? Mi ad értelmet és célt?

A szenvedés nevű folyón való átkeléshez használt csónak neve: szeretet – olvassuk Keresztes Szent Jánosnál. Paul Gilbert szerint pedig „az együttérzés a saját és mások szenvedésére való érzékenység, valamint annak megelőzésére vagy enyhítésére való mély elköteleződés”. Segít ebben és életünk minden területén ihletet adhat a hivatásunkhoz méltó viszonyulásra a Joyce Rupp és társai által tartott Határtalan együttérzés lelkigyakorlat. Ha értelmet találunk a szenvedés közepette és ha ebben tudunk másokat is segíteni, az könnyítheti a szenvedés elviselését. Az életigenlő hozzáállással elviselt szenvedésnek ajándékai is lehetnek számunkra (lásd ehhez Joyce Rupp Fényszikrák könyvét, Verbum 2019).

A mások szenvedésében való osztozáskor fontos odafigyelnünk arra, hogy ne rántson be minket a szenvedés. Rami Shapiro rabbi szavai segíthetnek a helyes magatartásban: „Ha fájdalommal jövök hozzád, és te ugyanazt a fájdalmat érzed végül, csak hozzáadtunk a világ szenvedéséhez. Nem tettünk semmit az enyhítésére. Azt akarom, hogy megértsd a fájdalmamat, mélyen válaszolj rá, de ne vedd magadra. Azt akarom, hogy segíts meglátnom, amit te látsz és én képtelen vagyok látni. Azt akarom, hogy úgy bánj a fájdalmammal, mintha színész lennék egy drámában, amit te nézel. Tükrözd tapasztalatomat, de ne öleld sajátodként magadhoz”.

A peremre szorítottak oldalán állva

Míg a gazdasági rendszer csak a profitra összpontosít, nekünk az emberekre és a természetre is figyelnünk kell. A helyzet megváltoztatható kitartó, jól informált emberek erejével, akik látható, szervezett hálókba tömörülnek, ahogy Cynthia Moe-Lobeda megfogalmazza. Újra meg újra meg kell kérdeznünk önmagunktól: kinek az oldalán állunk? A szegények, alacsony sorsúak, szomorúak, zaklatottak, az irgalmasok, az elkötelezettek, az igazság ügyvédei és a békességszerzők oldalán-e? Hogyan nyilvánul meg ez értékeinkben, életstílusunkban, hálózatainkban?

Ügyeljünk arra, hogy ne rántson be minket a másik szenvedése. Illusztráció/Unsplash

Az igazságosságért folytatott napi küzdelemhez ihletet adhat – Margaret Weathley alapján – annak a tudatosítása, hogy az emberi szellem harcosai azok, akiknek a fegyvere a belátás és az együttérzés, valamint Greg Boyle szép gondolata: „Ujjunkat gyengéden Isten pulzusán tartjuk és figyeljük, amint szívünk elkezd együtt dobogni annak a szívével, aki gyönyörködik létezésünkben. Majd ugyanazt a szellemet lélegezzük bele a világba”.

Érzékenység a teremtett világ iránt

A teremtés minden darabkája kapcsolatban van az egésszel, így ami eggyel történik, kihat minden másra is: az igazságtalanság és a teremtés kihasználása, tönkretétele szorosan összefüggnek egymással. A szegénység a környezet legnagyobb ellensége, ugyanakkor azt is tudjuk, hogy a teremtett világ ellen elkövetett bűneik következményeit elsősorban és leginkább a szegények érzik meg. Ezért van az, hogy Ferenc pápa egyszerre hív ökológiai és közösségi megtérésre. A teremtett világ iránti együttérzésünk növelésében segíthet a természet szépségének megtapasztalása, önmagunknak a teremtés részeként való tekintése, a rombolás hatásainak megértése és az azzal kapcsolatos fájdalom érzésének megengedése. Mindezekből pedig a jó irányba történő változások iránti elköteleződés származik. Továbbá motiválhat az is, hogy ez egyben küldetés is: „Ennek a Földnek a megőrzése szent feladat, az isteni dicsőség megnyilvánulásának megőrzése nem csak a természetes világé” (Rabbi Arthur Green).

Kérdezzük meg hát rendszeresen magunktól: Mennyire szeretjük a teremtést, mennyire vagyunk együttérzőek iránta, mennyire vagyunk hálásak az életért? Egynek érezzük-e magunkat minden létezővel? Mindannyian együttérzésre vagyunk hivatva, és küldetésünk arra szól, hogy – ahogy Gandhi mondja – „legyünk mi magunk az a változás, amit látni szeretnénk a világban” illetve, az evangéliumi aranyszabályt követve mindenkivel és mindennel úgy bánjunk, ahogy szeretnénk, hogy velünk bánjanak. (A témában elmélyülni vágyóknak figyelmébe ajánljuk Joyce Rupp Határtalan együttérzés könyvét; Verbum 2019).

Bereczki Silvia sa

1 HOZZÁSZÓLÁS

SZÓLJ HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here