Az érem két oldala

Évközi 16. vasárnap

0
303
Fotó: pixabay.com

EVANGÉLIUM

Abban az időben:
Jézus és tanítványai betértek az egyik faluba. Egy Márta nevű asszony befogadta őt házába. Ennek nővére, Mária odaült az Úr lábához és hallgatta szavait.
Márta meg sürgött-forgott a sok házi dologban. Egyszer csak megállt: „Uram – méltatlankodott –,nem törődöl vele, hogy nővérem egyedül hagy szolgálni? Szólj neki, hogy segítsen nekem.”
Az Úr azonban így válaszolt: „Márta, Márta, te sok mindennel törődöl, és téged sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta. Nem is veszíti el soha.”
(Lk 10,38-42)

Néha jólesik megmosolyogni a polgári családokat. A munka utáni délután – a férj fáradtan ül otthon a fotelben. Nem tesz semmit, csak egyszerűen néz maga elé – szeretne pihenni, kikapcsolni, feldolgozni a nap eseményeit. Szeretne egyszerűen semmit se csinálni. A szorgalmas feleség valahol a konyhában foglalatoskodik. Állandóan tevékeny, mint a méhecske. De elképzelésein túl van az, hogy az egyszerűen ott ülés és az önmaga elé nézés, a „semmittevés” jó dolog is lehet. Ezért odaszól a férjének: Lajos! (mert így hívják a férjét) Olvass valamit! Menj sétálni! Hozzam a kabátodat? Miért nem csinálsz valamit, amihez kedved van ahelyett, hogy csak ott ülsz? Lajos pedig csak úgy mormolja a bajsza alatt: De hát nekem most ehhez van kedvem.

Mindannyiunkról szól a fenti jelenet is, de Mária és Márta evangéliumi története is. Valamennyiünkben ott rejtőzik Mária és Márta lelkülete. Gyakran szeretnénk lelkünket felüdíteni: egyszerűen időzni, pihenni, szemlélni, elmélkedni. Szeretnénk mindössze csendben jelen lenni. De ilyenkor jön az értelmünk hangja: még rengeteg munkád van, kapcsold már be a tévét, emlékszel a tegnapi veszekedésre… stb. A nyugtalan értelmünk állandóan gondolatokat formál. Az elmélkedő, nyugodt magatartás számára idegen. Az egyszerű jelenléttel nem tud mit kezdeni.

Pedig ha jobban meggondoljuk, nagyon sokszor épp erre lenne szükségünk. Az ilyen pillanatok csodaszép ajándékokat rejtenek: megcsodálni egy virág szépségét, megsimogatni egy kisbaba arcát, egy hegyi sétán visszatekinteni, és szemlélni a természet szépségét, belehallgatni a csendbe, érezni az élet moccanásait önmagunkban. Ilyenkor Máriával vagyunk. Ő a jobbik részt választotta. Mi a jobbik rész: a történetben Jézusra hallgatni, vele lenni. De ez azt jelenti: csendben lenni, időzni, időt szakítani valamire, ami nem munka, nem teljesítmény. Isten arcát keresni.

Azt mondhatnánk akkor, hogy Márta a rövidebbet húzta a történetben? Egyáltalán nem. Az irgalmasság cselekedeteiről, a szeretetről, amely a tettekben mutatkozik meg, Jézus maga nagyon sokat beszélt. Valahányszor a legegyszerűbb munkát végezzük, valahányszor szívesen segítünk másokon – Márta lelkületét ápoljuk magunkban. De Márta lelkülete Mária lelkületéből indul ki és táplálkozik: a végigelmélkedett pillanatokból, a kipihent elméből, a dolgok és helyzetek távolról való szemléléséből.

A nyugalom és a tevékenység, a pihenés és fáradozás, a megfeszített gondolkodás és az elengedett elmélkedés ritmikusan és kiegyensúlyozottan váltakoznak (vagy kellene váltakozzanak) életünkben. Mária és Márta két lelkület, de ugyanannak az éremnek a két oldala. Egyik sincs a másik nélkül.

Mióta a jólétünk, önértékelésünk, kényelmünk a pénzünktől függ, és pénzhez – jobb esetben – munkával, teljesítménnyel jutunk, felborult a régi egyensúly. Állandóan tenni szeretnénk valamit. Szervezni, rendezni, agyalni. Ez az aktivizmus betegsége. Hiányoznak az életünkből olyan percek, órák, amelyek nem is a tevékenységről, nem is a szervezésről szólnak, hanem csak vannak. Egy teázás, egy séta, egy délutáni ima, szemlélődés, a kerti növényekben való gyönyörködés, egy festmény megtekintése stb. Jó lenne újból meghódítani a lélek feltöltő kútjait, ha nem akarjuk a burn-out kultúráját tovább táplálni.

László István kolozsvári segédlelkész

Megjelent a Vasárnap július 21-ei számában.

SZÓLJ HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here