Felújították a Jakab Antal Házat

0
2844
Fotók: Jakab Antal Ház – Csíksomlyó/Facebook

Befejeződtek a csíksomlyói Jakab Antal Ház felújítási munkálatai. Mintegy 160 millió forintos támogatásból renováltak.

Az intézmény Facebook-oldalán tette közzé a sikeresen befejezett munkálatok eredményét. A Jakab Antal Ház működtetését 2016-tól a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Caritas közvetlen irányítása alá vonta, és elkezdte felújítani, korszerűsíteni azzal a céllal, hogy minél több zarándokprogramot, lelkigyakorlatot, rangos és tartalmas képzést, rendezvényt tegyen hozzáférhetővé az erdélyi emberek számára civilizált, barátságos és megfizethető körülmények között. A felújítási munkálatok a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósultak meg, mintegy 160 millió forintos értékben.

A 2017 augusztusától 2019 júniusáig tartó munkálatok során megújultak a ház belső terei, így a hotelszobák a hozzájuk tartozó fürdőszobákkal, a folyosók, lépcsőházak, tárgyaló- és konferenciatermek, illetve a hotel konyhája is. Kicserélték a nyílászárókat és új színt kapott az épület külső vakolata, ezáltal ma már megjelenésében is melegebb hangulatot sugároz a Jakab Antal Ház. Mindezek mellett kültéri munkálatok is folytak: a parkolókat új aszfaltburkolattal, a járdákat új térkövekkel fedték be, végül az étteremhez tartozó terasz és az épületkomplexumot körülvevő zöldövezet újult meg.