Az anyag és szellem egymásba fonódó valósága

2
247
A test és a lélek egysége az emberben megoldhatatlan rejtély. Ahmad Odeh alkotásai/Unsplash

Az agykutatás jelenti az egyik legnagyobb kihívást a teológia számára – figyelmeztetett bennünket az egyetemen JITIANU LIVIU dogmatika- és filozófiatanár. Bár a vallásos közbeszédben erőteljesen jelen van a test–lélek dualista szembeállítása, a neurobiológia legalábbis árnyalja a kettő szétválaszthatóságát. Az agykutatás fejleményeinek fényében a test, lélek, szellem kapcsolatáról kérdeztem régi tanáromat. Az ő gondolatmenete következik.

Van bennünk, emberekben valami, ami több mint az anyag, több mint a hormonháztartásunk, az idegrendszerünk és a bennünk zajló biokémiai folyamatok összessége. Ezt a többletet a lélekkel vagy a szellemmel azonosítjuk, a két fogalom között azonban nem tudok határt húzni. Mindkettő ugyanazt a megfoghatatlan valóságot szándékszik leírni. Klasszikus értelemben a szellem az értelmes tevékenységek hordozója (gondolkodás), míg a lélek a nemes érzések otthona (bátorság, boldogság, szomorúság, belső fájdalom).

Illusztráció/Pixibay

Énünket vizsgálva, mindennapi tapasztalatunk alapján, megkülönböztethetünk külső és belső folyamatokat. A külső folyamatokat tekintve – anyagi tárgyak mozgásai, fizikai vagy kémiai változások, természetesen a testünkben lejátszódó folyamatok is – megállapítható, hogy ezek térben és időben mennek végbe. Függenek a tér és idő törvényeitől. Ezen anyagi folyamatok lényegesen érintenek minket. Az ember ugyanis az anyagvilág része és lényegi kapcsolatban áll az anyaggal: biológiai, kémiai és fizikai valóság.

Az anyag hatással van ránk

Az anyaggal nem csak felületes a kapcsolata. Gyakran találkozom beteg emberekkel. Jó néhányuk betegségének oka fizikai eredetű: létük anyagi háztartásában valahol hiba vagy rossz irányú fejlődés következik be, ami azon túl, hogy az emberben, a megbetegedés folyamatában pszichés problémákat hív elő, ellehetetleníti az életet.  Egy anyagcserés probléma, például súlyos demenciás betegek esetében, ellehetetleníti az emberi élet „emberi” megnyilatkozásait. Mindaz, ami minket emberként jellemez: értelmesség, kommunikáció, érzésvilág, mind eltűnnek. Persze, mindennek ellenére az ember méltósága, a neki kijáró tisztelet megmarad, ezek soha meg nem szűnő velünk járók. Egy súlyos betegség – egy rosszindulatú sejtburjánzás – is nehézzé teszi az ember létét.

Ugyanakkor az sem elhanyagolható, hogy az anyagvilággal való szellemi kapcsolatunk az ember voltunk milyenségének feltétele. Nem csupán az anyagvilág (talán művészi) rendezése, mely az ember teremtő, alkotó erejét mozgatja meg, hanem az anyaghoz, a természethez való viszonyulásunk valahogy az emberi minőségünk mércéje. A világ, amelyet berendezünk magunk körül (alkotás, építés, lakásrendezés stb.) visszahat az emberre, sőt meghatároz minket, hisz ember voltunk kiteljesedésének egyik lehetősége ez.

Fontos az anyaggal való minőségi kapcsolat. Az anyag hatással van ránk, kezdve a geográfiai térségtől, ahol élünk egészen az esti naplementéig. Pontosan ennyire fontos a saját anyagi voltom és a rajtam kívül levő világ érintkezési pontjára odafigyelni. Tudni anyagi kiterjedésem határát! Sok helytelen emberi magatartásnak a forrása az anyagi világba való belenövés, mintha énünk meghosszabbodna, belelógna az anyagba. Gyakori az anyagvilág dolgaival, a birtokolt tárgyakkal való azonosulás, mintha azok mennyisége és milyensége tennének értékessé: én és az autóm, a pénzem, a házam.

A belső folyamatoknak, mint például az érzéseknek, kívánságoknak, képzeteknek, gondolkodásnak, akarásnak csak időbeli kiterjedésük van, térbeliségük nincs. Később kapnak anyagi vetületet, amikor az emberi akarat rávetíti őket az anyagi világra. Ezeket pszichikai, szellemi, mentális vagy lelki folyamatokként tartjuk számon. De ezek sem függetlenek az anyagi vetülettől. Az anyag rendeződése ugyanis bennünk lényegesen megpecsétel: a fizikai egészség és jóllét túlnyomó részt meghatározza a belső életünket. 

Mindenki számára evidens az anyagi és a lelki/szellemi valóságok mássága. Nyilvánvaló a különbség a között, amit anyagnak, és amit léleknek vagy szellemnek nevezünk. Ez nem vonható kétségbe. Igaz ugyan, hogy van, aki a lelki/szellemi tevékenységet az anyagi lét (idegpályák) rendkívüli megnyilvánulásának tartja, és úgy véli, hogy az anyagcsere leálltával ezek is megszűnnek.

Az is nyilvánvaló, hogy a kettő, anyagi és szellemi nem elválasztható egymástól, egymásba fonódó valóságok. Éles határvonal nem húzható e kettő közé. E két világ, habár nagyon különböző tulajdonságaik és jellemzőik vannak, valamiképpen egységet alkotnak az emberben. Nagy kérdés viszont: hogyan, mi módon egy a kettő?

Az anyagtól függő szellem

Hétköznapi tapasztalat, hogy van anyag szellem nélkül (pl. a kő), de nincs szellem anyag nélkül. Az előbbit mutatja az egész élettelen természet (ásványok), az utóbbit pedig az a tény, hogy minden szellem csak az anyaggal, organizmusokkal, idegekkel, aggyal stb., kapcsolatban ismeretes számunkra. Testetlen szellemre viszont nem ismerünk példát. (A kérdést a szellemvilág, az angyalok helyzete nehezíti meg.) Az anyagnak önálló, a szellemnek pedig az anyagtól függő léte van. Tapasztalatunk szerint tehát minden lelki tevékenységhez szükség van testi, anyagi alapra.

A szellem megjelenése a kozmoszban nehezen időzíthető. A teológia Isten teremtő erejének tulajdonítja ezt. Az evolúciós elméletek ezzel szemben az anyag öntranszcendenciáját hangsúlyozzák. A szellem ugyanis csak elég későn lép fel a világmindenség anyagi fejlődése során. Ez a tény azt a benyomást erősíti meg egyesekben, hogy a szellem az anyagi fejlődés terméke, és így a tisztán fizikai létezésnek csupán egy bonyolultabb formája.

Két álláspont körvonalazódik: az egyik szerint az ember mint az anyagvilág önszerveződése fogható fel, öntudata az agyban lejátszódó rendkívül bonyolult folyamatok puszta produktuma, a másik szerint feltételezni kell egy önálló, a testtől ugyan nem elválasztott, de mégsem anyagi szerkezetű elvet az emberben.

A test az ember érzékileg észlelhető alkotórésze, ami alá van vetve a biológia, a kémia és végső soron a fizika törvényeinek. Ezért az így felfogott emberi test csak „szám szerint” különbözik más anyagi tárgyaktól (több vagyok egy állatnál, mert bonyolultabb folyamatok otthona vagyok). Azt, ami az embert „lényege szerint” megkülönbözteti minden mástól, az ember másik alkotórészéhez kapcsolódik, szellemi és/vagy lelki adottságának tudható be. A lélek tehát az ember anyagi kötődésű, de nem-anyagi része, és ennek tulajdonítható minden, ami nem visszavezethető az (élettelen) anyagra. Azt mondanám róla: a szellem, a lélek az emberi öntudat helye, az embert egységesítő elv, ami kiemel engem egyrészt az anyagi világból, másrészt az általánosból (emberiség) és egyeddé, egyedivé tesz. Ennek jegyében utalhatnék Aquinói Tamás egy meghatározására: anima est forma corporis = a lélek a testet rendező valóság, azaz a lélek teszi az anyagot élettel telítetté.

Nem tudom mettől meddig test és lélek az ember. A test és a lélek egysége az emberben megoldhatatlan rejtély. Egyértelmű viszont számomra, hogy az emberi lélek nem teljességgel anyagtalan: anyagtalansága ellenére a lélek mindig anyagi is. Ez az oszthatatlan egység elkísér a túlvilágba. De hogy az anyag milyen formában marad a lélek „ikertestvére”, nem tudom.

2 HOZZÁSZÓLÁSOK

SZÓLJ HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here