Felelős nyaralás

0
1884
Nyaraljunk tudatosan, figyeljünk a környezetünkre. A szerző felvétele

A nyári vakációval és a szabadságokkal kezdetét veszi a nyaralások időszaka. Mivel egész évben erre vártunk, a tervezése során nem elsődleges szempont, hogy a nyaralásunk milyen hatással van a környezetünkre. „Egész évben güriztem, most végre lazsálhatok” – gondoljuk magunkban, de emiatt mintha erkölcsi iránytűnk is lazábbra venné az iránymutatást. Ha tudatosan figyelünk, a hőn áhított és kiérdemelt pihenés során is törekedhetünk a természet megóvására.

Feltöltő és izgalmas élmény új helyeket és kultúrákat megismerni. Ezek a kirándulások növelhetik nyitottságunkat, formálhatják világszemléletünket és érzékenyebbé tehetnek mások iránt. Emellett új ételeket próbálhatunk ki, építészeti és műalkotásokban gyönyörködhetünk, varázslatos táj vehet körül bennünket, miközben mélyülhet a kapcsolatunk a családtagjainkkal, barátainkkal, és még új barátokra is szert tehetünk. Az áldásos hatások ellenére azonban néhány árnyoldala is van az egyre elérhetőbbé váló nyaralásoknak.

Mosson át bennünket a Laudato si’ pápai enciklika lelkülete. A szerző felvételei

Mivel egyre többen, egyre többször és egyre messzebb mehetünk nyaralni, mert anyagi helyzetünk lehetővé teszi, ezért fontos, hogy figyelmet szenteljünk arra is, hogy mit hagyunk magunk után a meglátogatott turistahelyen. Az, ami nekünk régi álmunk beteljesülését jelenti, komoly megterhelést jelenthet a természet számára. Nem amellett szeretnénk érvelni, hogy emiatt ne menjenek nyaralni, hanem arra buzdítunk mindenkit, hogy ezt felelősen tegye.

Ferenc pápa 2015-ben megjelent Laudato si’ (Áldott légy) kezdetű enciklikájában a Földön élő valamennyi embert megszólítva a környezetvédelem mellett szólal fel, közös otthonunk gondozására buzdít és ökológiai megtérésre hív. Az embereknek tehát ökológiai megtérésre van szükségük, ami azt jelenti: „engedik, hogy Jézussal való találkozásuk minden következménye megjelenjen az őket körülvevő világhoz fűződő kapcsolataikban. Annak a hivatásnak a megélése, hogy védelmezői legyünk Isten művének, lényegi része az erényes életnek, nem valami szabadon választható feladat s nem is a keresztény tapasztalat másodlagos szempontja” (Laudato si’, 217).

A tengertől a hegyekig, a természetközelségtől az épített örökségig sok minden érdekli a turistákat

Ezzel a lelkülettel a szívünkben érdemes útnak indulnunk. Hogy miért kell erre figyelnünk, azt jól mutatja közvetlen környezetünkben a Szent Anna-tó esete, ahol előző évtől megtiltották a turisták számára a fürdőzést, mert korábban sok naptej került miattuk a vízbe. Szintén tavalytól évente négy hónapra elzárják a turisták elől azt a thaiföldi partszakaszt, amelyet a Leonardo DiCaprio főszereplésével készült A part című film hatására elárasztottak a nyaralni vágyók. A festői szépségű táj korallzátonyainak és tengeri élővilágának regenerálódásra van szüksége.

És mire figyeljünk? A célállomástól függően lehetőleg válasszuk a környezetbarátabb utazási eszközt. Kis távolságra akár biciklit, nagyobbra például vonatot. Ha autóval megyünk, utazzunk többen, vagy osszuk meg útvonalunkat egy autómegosztó oldalon. A helyszínen taxi vagy bérelt autó helyett használjuk a tömegközlekedési eszközöket. Jó alkalom a helyiekkel való találkozásra. Ha támogatni szeretnénk a meglátogatott közösséget, válasszuk a helyi szállásadókat a szállodaláncok helyett, de a kanapészörfölést (emberek vendégül látják egymást) is kipróbálhatjuk vagy akár sátorozhatunk is. Fogyasszunk helyi alapanyagokból készült ételeket, fedezzük fel az új ízeket, válasszuk a szezonális terményeket. Kíméljük a környezetet, ne hagyjunk magunk után szemetet. „Az emberiségnek megvan még a képessége, hogy együttműködjön közös otthonunk építésében” (Laudato si’, 13).