EVANGÉLIUM
Amikor elérkezett Erzsébet szülésének ideje, fiúgyermeket szült. Szomszédai és rokonai meghallották, hogy milyen irgalmas volt hozzá az Úr, és együtt örült vele mindenki.
A nyolcadik napon jöttek, hogy körülmetéljék a gyermeket. Atyja nevéről Zakariásnak akarták hívni. De anyja ellenezte: „Nem, János legyen a neve.” Azok megjegyezték: „Hiszen senki sincs a rokonságodban, akit így hívnának!”
Érdeklődtek erre atyjától, hogyan akarja őt nevezni. Atyja írótáblát kért, és ezeket a szavakat írta rá: „János a neve.” Erre mindnyájan meglepődtek. Neki pedig megnyílt az ajka, és megoldódott a nyelve: szólni kezdett, és magasztalta Istent.
Akkor félelem szállta meg az összes szomszédokat, és Júdában meg az egész hegyvidéken erről az eseményről beszéltek. Aki csak hallott róla, elgondolkodva mondta: „Mi lesz ebből a gyermekből? Hiszen nyilván az Úr van vele.”
A gyermek pedig növekedett, lélekben erősödött és mindaddig a pusztában élt, amíg Izrael előtt nyilvánosan fel nem lépett. (Lk 1,57-66.80)
A család számára nagy áldás egy új élet! Ilyenkor öröm fakad fel a szívben, hiszen csoda minden születés! Az élet kibontakozását ünnepeljük Keresztelő Szent János születésére emlékezve. Istennél nincs lehetetlen, csőd, ezt tapasztalták és élték meg Keresztelő János idősödő szülei is. Újra meg kell tanulnunk bízni Istenben és hinni, hogy tudnak és fognak életcsodák születni értékes Isten-adta életünkben. Adjunk teret a meglepetés csodájának, úgy ahogyan az Keresztelő születése kapcsán történt a rokonok, szomszédok körében. Nem szabad ellaposodnunk, az életre kell igent mondanunk, hagynunk kell, hogy az kibontakozzon, növekedjen és igazivá legyen. Keresztelő Szent János járj közben értünk!
Csíki Szabolcs segédlelkész
