Találkozások öröme

0
2565
Fotók: Csapó Csaba

A szentháromság vasárnapján, június 16-án nagy lelkesedéssel és örömmel vettek részt a temesvár-józsefvárosi templomban egy közös hálaadó szentmisén a helybeli hívek mellett zentai és temesvári (Temesvár, Újszentes, Arad, Zimándújfalu) egyházmegye híveiből álló zarándokcsoport tagjai.

A két csoport első alkalommal hat évvel ezelőtt találkozott međugorjei zarándoklatuk alkalmával, a magyar misére igyekezve ismerkedtek meg, összebarátkoztak és a követkéző években ugyanabban az időpontban szervezték útjukat a Bosznia-hercegovinai zarándokhelyre. Az évek folyamán ugyanakkor nem csak Međugorjéban találkoztak és találkoznak: legutóbb a zentai csoport látogatott Temesvárra, hogy együtt ünnepeljenek és örvendhessenek a viszontlátásnak, és hálát adhassanak a Szentlélek közösséggé formáló erejéért.

Hiszen a zarándoklat egyik fontos eleme a találkozás. Olyan emberek látják viszont egymást, akik ugyanazt a célt keresik: meg akarnak újulni, erőt akarnak gyűjteni. Úgy akarnak találkozni, hogy a különleges alkalom középpontjában ott legyen az Isten. Szoros kötelék alakult ki a csoportok között, amelynek alapja a hit, a Mária-tisztelet, az imádság. Ez a találkozás viszonzása volt egy tavalyi meghívásnak, amely egy szentségimádással egybekötött imaest volt Zentán.

A szentmisén elhangzott prédikációban Szilvágyi Zsolt plébános – aki mindkét csoport lelki vezetője – a Szentháromságot a legtökéletesebb közösségnek nevezte, amely a szeretetben válik eggyé. Ehhez hasonló a két zarándok csoport is: egymást támogatva, segítve, egymásért imádkozva válunk egy szeretetközösséggé, bár egy országhatár választ el bennünket. A napot szentségimádás zárta, amely után lelkiekben feltöltődve és a közeli viszontlátás reményében köszöntünk el zarándoktársainktól.

Erdei Ágota