2019. június 13., csütörtök

1
1128

EVANGÉLIUM

Amint elérkezett a húsvéti vacsora órája, Jézus asztalhoz ült apostolaival együtt.
Így szólt hozzájuk: „Vágyva vágytam arra, hogy ezt a húsvéti vacsorát elköltsem veletek, mielőtt szenvedek. Mondom nektek, többé nem eszem ezt, míg be nem teljesedik az Isten országában.” Aztán fogta a kelyhet, hálát adott és így szólt: „Vegyétek, és osszátok szét magatok között. Mondom nektek: nem iszom a szőlőtő terméséből addig, amíg el nem jön az Isten országa.”
Azután kenyeret vett a kezébe, hálát adott, megtörte és odanyújtotta nekik ezekkel a szavakkal: „Ez az én testem, amely értetek adatik. Ezt tegyétek az én emlékezetemre.” Ugyanígy a vacsora végén fogta a kelyhet is és azt mondta: „Ez a kehely az új szövetség az én véremben, amely értetek kiontatik.”
(Lk 22,14-20)

Nagy ajándék az élet kenyerével táplálni értékes, istenadta életünket. Ajándék és hitünk titka is egyben. Nem lehet csak ésszel hozzá közelíteni, hanem le kell borulni és átadni az élet minden rezdülését, hogy a titok befogadható lehessen emberi életünkbe. Jézus mondja: „Vegyétek, és osszátok szét magatok között.” Ez a küldetésünk és lehetőségünk is, hogy szép életűek legyünk. Amikor az Oltáriszentség előtt vagyok, szemlélem az igazi szeretetet és hagyom, hogy legyek. Titok, ami meghaladja minden tudásunkat, vágyunkat és érzésünket. Igazából egy élet kevés ahhoz, hogy befogadjuk a sok kegyelmet ebben az isteni megajándékozottságban.

Csíki Szabolcs segédlelkész

MEGOSZTÁS

1 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Hálát adok URAM meghivásodért . a mindennapi EUCHARISZTIA MEGÜNNEPLÉSÉJÉRT.Segíts ,hogy tanítványaid példájára mélton üljem meg VELED e lakomát ,melyből erőt meritek a mindennapi feladataim hitelesen végezzem ,s mindig ,mindenhol irgalmasságod megélöje s hirdetője legyek ,avelem ,bennem s általam élő LÉLEK EREJÉBEN