2019. május 3., péntek

0
413

EVANGÉLIUM

Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem juthat el az Atyához, csak általam.
Ha ismernétek engem, Atyámat is ismernétek. De mostantól fogva ismeritek őt, és látjátok.”
Fülöp megjegyezte: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és ez elég nekünk.”
Jézus így válaszolt: „Már olyan régóta veletek vagyok, és nem ismersz engem, Fülöp? Aki engem lát, az látja az Atyát is. Hogyan mondhatod hát: »Mutasd meg nekünk az Atyát?« Nem hiszed talán, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem? A szavakat, amelyeket hozzátok intézek, nem magamtól mondom, és a tetteket is Atyám cselekszi, aki bennem van. Higgyétek el, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem! Ha másért nem, legalább a tetteimért higgyétek!
Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket fogja végbevinni, amelyeket én cselekszem, sőt még nagyobbakat is tehet azoknál, mert én az Atyához megyek. Bármit kértek majd nevemben az Atyától, megteszem nektek, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban. Ha pedig tőlem kértek valamit a nevemben, azt is teljesítem.”
(Jn 14,6-14)

Az emberi élet legmerészebb újdonságát vélem felfedezni a mai evangéliumban: „Én vagyok az út, az igazság és az élet.” Jézus nem azt mondja, hogy sejti az út milyenségét, hogy ismeri az élet igazságát és még csak nem is arról van szó, hogy esetleg ígérne valamiféle életet, hanem önmagáról mondja mindezt. Mennyire bajunk van a saját utunkkal, mert hibás útjelzőkkel találkozunk, s azok bénítanak és gyakran zsákutcába terelnek. Ma hol van igazság? Szinte kikopott az életterünkből, pedig a vágy az igazság után ott van a lelkünkben. Aztán sokszor sok esetben az életbe vagyunk belekeseredve, mert minden tökéletes, profi és egyedi kell, hogy legyen, ezt az életet a ma embere már nem tudja élni. Egy lehetőség van, de az biztos, az Életadóhoz tartozóan élni az életet, mert akkor az úton maradásban – ami odaajándékozottság – lesz igazság és élet is!

Csíki Szabolcs segédlelkész

MEGOSZTÁS