810 csoport jelentkezett be a pápalátogatásra

0
1926
Regisztráció a pontifex.ro oldalon

A pápapalátogatást előkészítő főegyházmegyei szervezőbizottság harmadik közös megbeszélését tartották ezúttal Gyulafehérváron a püspöki palotában Jakubinyi György érsek, Potyó Ferenc vikárius és Kedves Imre főegyházmegyei vagyonkezelő részvételével, március 22-én.

A megbeszélés az egyes bizottságok beszámolóival kezdődött, majd a szervezés jelenlegi állását, a legsürgősebb teendőket egyeztették a résztvevők.

A regisztráció péntek délelőtti állása szerint 819 csoport jelentkezett be, de még sok plébánia nem regisztrált, ahol pedig szerveződnek a zarándokcsoportok. Az egyéni és családi regisztrációkat és a csoportos bejelentkezéseket összesítve a zarándokok létszáma péntek délelőtt 73.575 volt a pontifex.ro oldal adatbázisa alapján, de ez a szám folyamatosan változik. A szervezők biztatnak mindenkit, ne hagyja utolsó percre a regisztrálást.

Akik pedig egészségi állapotuk miatt úgy gondolják, hogy nem bírják a gyalogutat, kapaszkodót, a hosszas várakozást, jelentkezhetnek a betegek és mozgáskorlátozottak számára létesítendő, a kegytemplom szomszédságában kialakítandó szektorba.

Kár volna, ha bármilyen okból kimaradnának a hívek az évtizedek óta csak titkon remélt történelmi eseményből.

Regisztráció itt.

SZÓLJ HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here