Hidakat kell építeni felekezetek, nemzetiségek között

0
1041
Fotó: Europa FM/YouTube

Az Europa FM Piaţa Victoriei nevű műsorában Sanda Nicola szerkesztő beszélgetett meghívottaival a pápalátogatásról, a témák közt kiemelten szerepelt a csíksomlyói helyszín is. Az egyik meghívott Francisc Doboş volt, a bukaresti főegyházmegye szóvivője, tőle idézünk.

Jézusra gondolok. Mindig voltak körülötte mindenféle farizeusok, akik figyelték minden lépését, és azért kérdeztek tőle, hogy próbára tegyék. Ezek azok a fajta emberek, akiket sose fog Isten szíve, az Isten nevében közénk érkező másik ember szíve érdekelni, azoké, akik azért jönnek, hogy arra hívjanak meg, hogy hitelesekké váljunk, hiteles ortodoxok, hiteles katolikusok, hiteles románok, hiteles magyarok, hiteles Romániában élő magyarok legyünk. Ha jól éljük meg önazonosságunkat, tudjuk értékelni a mellettünk élőt bármilyen más felekezethez, nemzetiséghez tartozzék is. Itt egy olyan emberségről van szó, amely a másik ember rendelkezésére bocsájtja magát és nem úgy látja őt, mint lehetséges ellenséget.

Szükséges, hogy ismerjük a történelmet, egy valódi, nem átírt történelmet, egy ideológiamentes történelmet. Ahhoz, hogy megtanuljunk igazi románoknak lenni, meg kell tanulnunk, kik a mi magyar testvéreink, mi a története ennek a vidéknek.

Szükséges, hogy kikeveredjünk abból a dinamikából, ami a történelemre konkurenciaként és harcként tekint. Az Isten keresésében megnyilvánuló hitelességhez szükséges, hogy kilépjünk ebből a csapdából, amely szerint a mi önazonosságunk úgy épül, ha különválasztjuk, megkülönböztetjük magunkat a másiktól. Úgy gondolom, hogy mára elérkeztünk egy olyan pillanathoz a történelemben, amikor a másik identitása engem gazdagít azáltal, hogy a másikat a testvéremnek tudom látni.

Ezért én azt mondom, hogy mielőtt kijelenteném, hogy román vagyok, előbb azt szögezem le, hogy keresztény vagyok, keresztény román vagy katolikus román.

Mielőtt azt mondanám, hogy magyar vagyok, mondjam azt, hogy keresztény magyar, katolikus magyar vagyok, és az a tény, hogy keresztény vagyok, hogy a hitben Istenhez tartozom Krisztus által, bizonyosan hozzáadja az én nemzeti önazonosságomhoz azt a képességet, hogy szeretni tudjam a mellettem élőt még akkor is, ha a történelem során mindig fogunk kézügyben találni példákat olyanokra, akik nekünk rosszat tettek, román és magyar oldalon egyformán. Úgy gondolom, elérkeztünk ahhoz a pillanathoz, amikor túlléphetünk saját belső beállítódásunkon és belső forrongásainkon annak érdekében, hogy békét teremthessünk. Nemcsak arról van szó, hogy békén hagyjuk egymást, hanem hogy békét ajándékozzunk egymásnak. Nagyon kézenfekvő az a reakció, hogy békén hagyjuk egymást, azt kérjük a másiktól, hogy hagyjon békében. Nem, nekünk arra van szükségünk, hogy egymásnak békét ajándékozzunk. Ezt pedig azzal tesszük, ahogyan egymásról gondolkodunk.

A pápa értünk jön Romániába, nem ellenünk! Mindannyiunkért jön.

A pápa számára olyan kedves kifejezés hidakat építeni, falakat ledönteni – erre mindennél nagyobb szükség van, és ezt nemcsak román-magyar vonatkozásban mondom, hanem ortodox-katolikus vonatkozásban is, katolikus-protestáns, neoprotestáns viszonylatban is, és bárki vonatkozásában, aki ebben az országban Krisztust követi. A másik identitása, a másik felekezetileg eltérő identitása lehetőség a gazdagodásra. Én gazdagodhatom azáltal, hogy látom az ortodoxokat az ő hitüket megélni – ezt nem ellenem teszik.

Senki ne éljen lelkiismeret-furdalással és be nem gyógyult sebekkel. A pápa látogatása legyen a kiengesztelődés és a gyógyulás pillanata. Mindenkinek volna oka, hogy a saját történelmében lásson igazságtalanságokat, ilyenek mindig maradnak. Senkinek sem hibája, hogy kinek született, nekem nem hibám, hogy római katolikus vagyok, én ezt felvállalom a maga teljességében, felvállalom a magam identitását, hogy román római katolikus keresztény vagyok, és nem valaki ellenében vagyok az. Ezért

nagyon fontos, hogy ez az ország a pápa látogatása által növekedjen, hidakat építsen katolikusok és ortodoxok között, római és görögkatolikusok között, románok és magyarok között, ortodoxok, katolikusok és neoprotestánsok, s ugyanígy a zsidók között…

Papként beszélek, annak a lelkiségi háttérnek, szókincsnek a birtokában, amelynek értelmében hiszem és vallom, hogy a testvérem ugyanúgy Isten képére és hasonlatosságára van teremtve, és én nem vagyok Káin, akinek meg kell ölnie Ábelt, a testvérét, mert szebb, mert Isten nagyobb örömmel néz rá. Ki kell lépnünk ebből a félelemből, ami arra vezet, hogy agresszívekké váljunk, agresszíven viselkedjünk. Ez érvényes rám románként és római katolikusként egyaránt.

Bukarestben születtem, Bukarestben nőttem fel, a nagyszüleimnek nem volt semmilyen kapcsolata Székelyfölddel, a csángókkal, – bár a szüleim Moldvából származnak – és sok előítéletet tanultam a magyarokkal szemben. Évekre volt szükségem és sok barátságra, hogy ezt az előítéletet magamban megszüntessem. Mindig találni olyat, aki azt mondja nekem: nézd, mit művelnek a magyarok. Nekem sokkal több barátom van, akikre, akiknek a szívére, a jóindulatára tudok nézni, és az ilyenre azt tudom felelni: nézd, hogy tudnak a magyarok szeretni! Időre volt szükségem, hogy ezt megtanuljam, hogy megengedő legyek, szeretni tudjak és sok előítéletet meg tudjak szüntetni.”

Fordította: Bodó Márta

SZÓLJ HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here