A szeretetszolgálat minden keresztény küldetése

0
550
Fotók: Gerhardus.ro

A Romániai Máltai Szeretetszolgálat országos találkozóját március 8-10. között tartották Temesváron. A számvetés mellett kiderült, a szervezet tagjai mozgó játszóteret terveznek, amely foglalkoztató eszközök, játékok sokaságát vinné el oda, ahol jó kedvű gyermek van, de játszótér nincs.

A rendezvény záró szentmiséjét a piarista templomban Pál József Csaba megyéspüspök mutatta be Buciuman Gheorghe Traian türi plébános és Kocsik Zoltán, a piarista templom igazgatójának koncelebrálásával – számol be az alkalomról a temesvári egyházmegye hírportálja.

„A szeretetszolgálat minden keresztény ember küldetése és a romániai máltai közösség ebben utat mutat” – fogalmazott bevezetőjében a főpásztor, aki külön üdvözölte a szervezet vezetőségét, az ifjúsági csoportok képviselőit, valamint a Temesvár-erzsébetvárosi énekkar tagjait, akik zenei szolgálatukhoz ezúttal fiatalos énekeket választottak. Nagyböjt első vasárnapjának evangéliumához kapcsolódva Pál József Csaba püspök hangsúlyozta: léteznek olyan kísértések, amelyekkel a szociális tevékenységet folytató, segítséget nyújtó emberek is szembesülhetnek.

„Jó, hogyha mi is megfogalmazzuk egyes szám első személyben konkrétan, hogy miben vagyok én bűnös, miből akarok megtérni, mi az, amiben kérem a jó Isten segítségét, hogy megváltoztassam az életem? Mindezt pedig azért tegyük, hogy megújuljon az életünk, hogy szebb élettel, közösségileg összefogva, egymást szeretve, egymást szolgálva jobban tudjuk szolgálni embertársainkat és jobban tudjuk építeni Isten országát” – zárta homíliáját a megyéspüspök.

Megtartott hit, segítő kezek, katolikus misszió

Az országos találkozó első két napján a Romániai Máltai Szeretetszolgálat ()17 filiájából és fiókszervezetéből érkezett vezetők, valamint ifjúsági és regionális csoportvezetők nem kisebb feladatra vállalkoztak, mint hogy kidolgozzák a szervezet előremutató, az elkövetkező 5-10 évre érvényes stratégiáját. Tischler Ferenc, az RMSz főtitkára újságírói kérdésre megfogalmazta, ez a rendezvény gyakorlatilag a jelenkor kihívásaira adott válasz.

„Az eltelt huszonhét év alatt azt tanultuk, hogy segítenünk kell és szükség van ránk. Mindig igyekeztünk közel kerülni a rászorulókhoz, mindig azt kerestük, hogy mivel, mikor, hogyan tudunk a leghatékonyabban segíteni. Közben változtak a törvények, az elvárások, lassan több munkatársunk foglalkozik papírmunkával, mint a kedvezményezettel. Hogy mi lesz a találkozó eredménye, egyelőre nem lehet pontosan tudni, egy dolog azonban biztos: a több mint 900 éves mottónktól, ami a hit megtartása és a szegények felkarolása, nem fogunk eltérni. Még akkor sem, ha kamionnyi papírt kell gyártanunk, mert ezt vállaltuk, ezért csatlakoztunk ehhez a szervezethez” – mondta a főtitkár.

A rendezvényen az országos vezetőség részéről jelen volt Dénes Mihály elnök, Tischler Ferenc főtitkár, Palai Kristóf görög katolikus alelnök, dr. Kovács Péter, az egyesület orvosa, Hegedüs Gergő, a Romániai Máltai Ifjúság vezetője, valamint az igazgatótanács tagjai: László Lajos, Fari Palkó Ilona és László Erika. A találkozó első napján a figyelem a fiatalok felé irányult, akik képes beszámolóban tárták fel, milyen gazdag és változatos programokat szerveztek az ország több pontján. Nagybánya, Szatmárnémeti, Bukarest, Sepsiszentgyörgy, Brassó, Setétpatak rendre különböző sporttevékenységek, ifjúsági tábor és nyári fesztivál (209 résztvevővel), csoportvezetői tanfolyam, kórusfesztivál helyszíneként szerepelt. Mindez a Katolikus misszió, mint közösségépítő erő elnevezésű projekt keretében valósult meg.

Gazdag tervezet, újabb találkozó

A rendezvény második napján, szombaton a szervezet stratégiáján dolgoztak két meghívott szakértő, Bianca Buzetto és Roxana Braga irányításával. Az elemzői-tanácsadói munka feltárta a szervezet erősségeit és gyengéit, a megbeszélések során ugyanakkor újabb kérdések is felmerültek, amelyek megválaszolására már nem futotta az időből. A nap végére így megfogalmazódott egy újabb találkozó szervezésének szükségessége, amikor a résztvevők már kijelölhetik azokat a fontos lépéseket, amelyek közelebb viszik őket a kitűzött célhoz, azaz egy erős, nemzetközileg elismert, professzionálisan működő szervezet megteremtéséhez.

A  program keretében mutatták be az RMSz legújabb tervezetét, a mozgó játszótér projektjét: olyan mikrobuszt terveznek, amelyben felfújható légvár, focikapuk és -labdák, társasjátékok, színes ceruzák, ugrókötél, és sok-sok egyéb játékszer található. Ezzel két szociális munkás és a technikus szakember azokat az elszigetelt településeket keresi fel, ahol a gyermekeknek nincs játszóterük. A busz érkezésétől számított fél órán belül a gyermekek már vidáman játszhatnak, a máltai szervezet munkatársai pedig a felnőttektől információkat gyűjtenek azokról a nehézségekről, gondokról, amelyekkel a szülők és a helyi közösség küzd.

A találkozó zárszavában, amikor a programot koordináló szakértő arra kérte a jelenlévőket, hogy egy-egy mondatban foglalják össze élményeiket, a következők hangzottak el: család, hit, ötletek, problémamegoldás, építés, hatékonyság, kitartás, siker, ideálok, bizalom, bizakodás. A legtöbb résztvevő pedig a főtitkárság, a filiák és a fiókszervezetek közötti szorosabb együttműködést, a csapatmunkát, a megszerzett tapasztalatok megosztását, az információáramlást, egymás segítését, illetve a média felé történő fokozottabb nyitást tartotta a legfontosabbnak.

S.E.

SZÓLJ HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here