EVANGÉLIUM
Abban az időben Jézus és tanítványai átmentek Galileán. Jézus azonban nem akarta, hogy valaki megtudja ezt, mert a tanítványait készült oktatni. Ezt mondta nekik: „Az Emberfiát az emberek kezére adják, megölik, de miután megölték, harmadnapra feltámad.” Ők nem értették ezeket a szavakat, de féltek megkérdezni Jézust.
Ezután Kafarnaumba értek. Amikor már otthon voltak, Jézus megkérdezte tőlük: „Miről vitatkoztatok az úton?” Tanítványai azonban hallgattak, mert az úton egymás közt arról tanakodtak, hogy ki a nagyobb közülük.
Akkor Jézus leült, odahívta a tizenkettőt, és így szólt: „Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó, és mindenkinek a szolgája.”
Aztán odahívott egy kisgyermeket, közéjük állította, majd magához ölelte, és ezt mondta nekik: „Aki befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki küldött engem.” (Mk 9,30-37)
A gyermek tekintete, gesztusai mindig őszinték. A mi tudálékos felnőtt tekintetünk és gesztusaink kevésbé. A gyerek örömmel hagyatkozik rá szüleire, mi ennél kevésbé életadó Istenünkre. Jó lenne a gyermek tiszta, őszinte lelkületével élni, alkotni, ügyeskedni. Törekvő életünket gyakran – még az egyház berkein belül is – ketté hasítja a mai evangéliumban szereplő kísértés, hogy nagyobbá akarunk válni! Gyakran kikérjük magunknak, azt amiről azt gondoljuk, hogy kijár. Pedig ez ajándék, megbízatás és küldetés! Jézus világosan mondja: „Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó, és mindenkinek a szolgája.” Ferenc pápa ebben óriási példa, őszinte szolgálata, gesztusai bárcsak hatással lennének a Krisztus-követésünk útján. Bármilyen feladatot is töltsünk be életünk folyamán, az legyen megbízatás, küldetés és ajándék!
Csíki Szabolcs segédlelkész