Mesébe illő jótékonysági bál Zsobokon

0
4022
A vidám, pörgős előadások után hajnalig tartott a mulatozás Zsobokon

Nem a világ megváltását tűztük ki célul, csak gyermekeinknek akarunk melegebb tantermeket biztosítani. A közel 350 jelenlevő igazolta azt, hogy egy kis közösség összefogással bármire képes.

„Az utóbbi időben három iciri-piciri gyerek édesanyjaként, magyartanárként gyakran csendül fel ajkamon a mesekezdő frazeológia: Egyszer volt, hol nem volt…. S bár ünnepi alkalom a mai, amikor illő fennkölt gondolatokkal köszönteni a jelenlevőket, engem most is a mesék világa ragadott magával. A jótékonysági bál körül hetek óta zajló események ugyanis igazán mesébe illőek. Vannak itt egyszerű emberek, akik nagyot álmodtak, úgymond felderítő útra indultak, megbotlottak, újraterveztek, segítő társakra bukkantak, bűvös számokban gondolkodtak, akadályokat győztek le, hogy a történet végén úgy érezhessék magukat, mint a mesék hősei, ahol tudjuk, hogy mindig a jó győzedelmeskedik” – ezekkel a gondolatokkal indult a hétvégén a Zsoboki Gimnáziumi Iskola által szervezett első jótékonysági bál.

Izgatottak voltunk, hiszen ebben a válságos világban, amikor a családok megélhetése oly nehéz, kissé kockázatos bált hirdetni, ugyanakkor bíztunk abban, hogy egy nemes ügy támogatása érdekében sokan mellénk állnak. Nem a világ megváltását tűztük ki célul, csak gyermekeinknek akarunk melegebb tantermeket biztosítani. A több mint két évtizede működő iskolai épület felújításra szorul, mivel hiányoznak a tanuláshoz szükséges külső feltételek. Összefogással kívánjuk ezt a helyzetet megoldani. Az energiahatékonyság növelése érdekében ki kellene cserélni a nyílászárókat, de szükség van a fűtésrendszer korszerűsítésére, valamint az épület külső szigetelésére is. A több ezer eurós beruházást önerőből, illetve különböző pályázati kiírásokon elnyert összegekből kívánjuk fedezni. A jótékonysági rendezvény bevétele szintén célkitűzéseink megvalósításához visz egy lépéssel közelebb.

Az összefogás varázsereje

A közel 350 jelenlevő igazolta azt, hogy egy kis közösség összefogással bármire képes. Igazolta azt, hogy vendégeink, meg voltak győződve arról, hogy e parányi település magyar anyanyelvű szórványoktatási intézményének működnie kell. És igazolta azt is az alkalom, hogy sok jó ember kis helyen is elfér. Ha úgy kezdtem a beszámolót, hogy egyszer volt, hol nem volt, folytathatnám azzal , hogy lesz még máskor is, hiszen e bál hagyományteremtő szándékkal indult. A jövőben szintén gyermekeinkért fogunk jót tenni, másokat is erre buzdítani mindazért, hogy mesés miliőben teljen minden iskolai pillanatuk.

Ezt az óhajtott varázslatos világot szerettük volna megteremteni minden jelenlevőnek, hiszen, ha rövid időre is, de elfeledkezhettünk a gondokról, a mindennapok bújáról-bajáról. Lelki útravalóval indítottuk az estét, ahol Barta István Zsolt tiszteletes tolmácsolta gondolatait, amelyek szerint minden támogatónk ráérzett már arra, hogy jobb adni, mint kapni. Az ünnepi beszédek során a vendégeknek volt szerencséjük meghallgatni Seres Dénes, Szilágy megyei parlamenti képviselő gondolatait, Demeter Katalin kolozsvári konzulasszony köszöntő szavait, Hari Tünde Hajnalka tanfelügyelőnő méltatását, Vincze Minya István esperes üzenetét is, akik szintén igazolták, hogy fontos cél támogatása érdekében tiszteltek meg jelenlétükkel.

Mulatsággal, hálával

A felnőttekhez hasonló lelkesedéssel készültek ünnepélyünkre a műsorban szereplők is, akik színvonalas produkciókkal gondoskodtak arról, hogy mosolyt csaljanak a vendégek arcára. Iskolánk véndiákjai bohózatokkal szórakoztattak, az óvodások önfeledt játékukkal kívántak kedveskedni, az elemi osztályosok pedig igazi operetthangulatot varázsoltak. A gimnazisták és a fiatalok kalotaszegi néptánccal léptek színpadra, ízelítőt adva intézményünk hagyományőrző, identitástudat-formáló tevékenységéből.

A bőséges és laktató vacsora után feltálalták a helybéli asszonyok ízletes süteményeit, amelyekkel szinte megkoronázták a finom vacsorát. Az eleganciától sugárzó zsoboki ifjak bálindító keringője lélegzetelállító pillanatokat okozott. A táncosok varázslatos társaságát a szerencsés vendégek is érezhették, hiszen az ünnepélyes nyitótánc után a fiatalok a társaság közül választottak partnert maguknak. Az est zenei felelőse belekezdett a hajnalig tartó vigasságba, amit csak az éjfélkor tartott tombolasorsolás szakított félbe, amelyen értékes nyeremények, támogatóink által felajánlott díjak találtak gazdára.

Böjte Csaba atya vallja: „Aki nem hisz abban, hogy mennyi jó ember van, az kezdjen el valami jót tenni, és meglátja, milyen sokan oda állnak mellé!” Mi az első lépést megtettük, és megéreztük embertársaink szeretetét, segítőszándékát. Életünk folyamán minden perc ezer és ezer lehetőséget nyújt arra, hogy tetteink a jóra, a szépre, a nemesre, a minket gazdagítóra irányuljanak, s így cselekedeteinknek értelme és véghetetlen értéke legyen. Vendégeink támogatása intézményünk számára ilyen nemes célt szolgál, melyért hálásak vagyunk mindenkinek.

Gál-Iankó Katalin