Szentmise Fényi István emlékére

0
2986
Fotó: Anziksz.com

A nagykárolyi Kalazanci Szent József római katolikus templomban Fényi István emlékének ajánlották a vasárnap délelőtti szentmiseáldozatot – írja az Anziksz. A költő és tanár Fényi a Kalazanci Szent József plébániaközösségnek aktív tagja volt. A mise előtt Varga Sándor színművész szavalta el a költő versét, amelyet a templom 1988. évi felújítása alkalmából írt. A lelket melengető szertartást követően — amelyet Ilyés Csaba főesperesnek, a templom plébánosának vezetésével mutattak be — Jónucz Alfonz zenetanár tanítványai, az egyházi közösség fiataljai előadták az Ifjúsági Himnuszt. A költeményt Fényi István harminc évvel ezelőtt írta, az első katolikus ifjúsági találkozóra, később Visnyai Csaba karnagy zenésítette meg.