Tovább építik a kiskászoni templomot

0
1614
Fotó: Iochom István

Már a tél beállta előtt tető alá került Kiskászon új római katolikus temploma és közösségi háza. Tavasszal beltéri munkálatokkal folytatják, a tervek szerint 2020-ban már felszentelik.

A közigazgatásilag Kézdiszentlélekhez tartozó Kiskászonban a régi, megrongálódott római katolikus templom tőszomszédságában vásárolt korábban telket az egyház. Az építkezéshez szükséges anyagi háttér a megyei és helyi önkormányzat támogatása, illetve a hívek közadakozása mellett a kézdiszentléleki egyházközség által, a román kormánytól és a Bethlen Gábor Alaptól pályázott pénzből állt össze – írja a Háromszék.

Az új istenháza felépítéséig egyelőre a régit használják a helyi gyülekezet tagjai. Ez még 1978 és 1984 között épült ft. Balázs György plébános idején a kiskászoniak áldozatos munkájával – olvasható a templom homlokzatán található emléktáblán. A templomot 1985-ben szentelték fel Árpád-házi Szent Margit tiszteletére, falai azonban mára súlyosan megrepedeztek. Anno székelykapu is került eléje, amelynek virágmintáit a nyujtódi születésű néhai Jakabos István és a jelenleg Svédországban élő Marthi Alajos faragta. Balogh Tibor, Kézdiszentlélek polgármestere elmondta, az építkezés folytatásához további pénzre van szükség, amit idén is pályázati úton és kormánytámogatásból igyekeznek előteremteni. A cél, hogy ha lassabban is, de alapos munkát végezzenek.

Forrás: 3szek.ro

MEGOSZTÁS