Szent Család-vasárnapi gyűjtés a családpasztoráció támogatására

0
4327
• Fotó: Család.ro

„A családok alkotják Isten népének túlnyomó többségét. Milyen képet mutatna az egyház nélkülük? Szobrokból álló egyház, egyedülálló emberekből álló egyház lenne. A szeretet öröméről szóló Amoris lætitia buzdítás azért íródott, hogy segítse a család szépségének és fontosságának felismerését, annak fényeivel és árnyaival együtt, hisz »a család evangéliuma, öröm a világnak«. Isten arra vágyik, hogy minden család világítótorony legyen” – ezek Ferenc pápa szavai, amelyek 2018. augusztus 25-én hangoztak el Dublinban a családok világtalálkozóján.

A romániai katolikus püspökök őszi ülésén – szeptember 20-án – mi is aláhúztuk ennek fontosságát, hangsúlyozva, hogy keresztényként nem mondhatunk le a házasság bemutatásáról, csak azért, hogy ne sértsük a jelenkori érzékenységet, vagy hogy divatosak legyünk. Főegyházmegyénkben a családiroda köré szerveződő családmunkacsoport nagy erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy a házasság és a család mellett szóló érveket úgy mutassuk be, hogy az emberek nagyobb készséggel tudjanak válaszolni arra a kegyelemre, melyet Isten kínál fel nekik.

A hivatás évében teret akarunk nyitni a segítségnyújtásnak a szeretet növekedésével. Továbbra is összehangoljuk a számos családcsoport működését, szervezzük a jegyeskurzusokat, a házaspárokat és családokat megszólító hétvégéket. Képzés és lelkigyakorlatok keretében képviseljük az életvédelem, a természetes születésszabályozás fontosságát. Négy megyében, önkéntesek részvételével iskolai keretek közé visszük a családi életre nevelés programunkat, melynek során, 2018-ban, hat új munkatárs képzésére fordítottunk nagyobb figyelmet. Családpasztorációs honlapunk is, a www.csalad.ro internetes oldal beszámol ezekről.
Ezúttal mondok köszönetet a lelkipásztoroknak és plébániai közösségeknek, hogy támogatták főegyházmegyénk családpasztorációját.
A 2017-es évben meghirdetett Szent Család-ünnepi gyűjtésből 44 958 RON jött be. Ez a 2018-as év költségeinek 21%-át fedezte. Köszönet az adományokért!
A főegyházmegyei családpasztoráció újbóli támogatására tartunk gyűjtést december 30-án, Szent Család vasárnapján. A begyűlt adományokat a Főegyházmegyei Családpasztorációs Központban vagy a főesperesi központokban szeretnénk összesíteni 2019. február 10-ig.

Mindannyiuk adományát ezúton is köszönjük.
Jutalmazza a betlehemi Gyermek kegyelme, és áldja meg családjaikat az új esztendőben is!

MEGOSZTÁS