Akkreditált továbbképzést tartottak szociális munkásoknak

0
1027

A Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet a Szociális Munkások Országos Kollégiuma szatmári fiókszervezetével együttműködve kétnapos workshopot szervezett szociális munkások számára november 22-én és 23-án. Az eseményen huszonkét, Szatmár megyei polgármesteri hivatalokban dolgozó, valamint a Caritas szociális intézményeiben tevékenykedő szociális munkás vett részt. A képzést Makai Dimény Judit Katalin nagyváradi tréner tartotta.


Az eseményt Fülöp Orsolya projektkoordinátor nyitotta meg, ugyanis a képzésre a Caritas egyik fontos, hátrányos helyzetű közösségek fejlesztését és integrációját megcélzó, svájci alapokból finanszírozott projektjének keretében került sor. Míg az első három évben a projekt az Erdődön, Túrterebesen és Nagybányán élő, marginalizált csoportokra fókuszált, a tavalyi év folyamán további húsz közösségre sikerült azt kiterjeszteni. A projekt extenziójának keretében a Caritas képzéseket szervezett hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkozó pedagógusoknak, továbbá tíz településen kezdeményezett közösségfejlesztési programokat – tájékoztatott a szakember. A Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet a szociális munkásoknak szervezett képzés által a hátrányos helyzetű közösségek tagjaival való munkájukat szeretné segíteni.


A képzést tartó Makai Dimény Judit szociális munkásként kezdte pályafutását, ezért átlátja és megérti azokat a nehézségeket, problémákat, kihívásokat, amelyekkel egy szociális munkás nap mint nap találkozik. „Különösen a pályakezdő szociális munkások esetében van egy elég nagy elbizonytalanodás – túl sok a törvény, a követelmény, nagyon sok bizottság különböző elvárásainak kell megfelelni. Sok bába közt pedig gyakran elvész a gyermek, olyan értelemben, hogy elvész maga az ellátott, róla a fókusz átkerül a különböző formanyomtatványokra, és sokszor maga a szociális munkás is elveszti a saját helyét, szerepét, hiszen olyan sok van neki, hogy nehéz ezek között eligazodnia” – véli a tréner.
Az ákosi, krasznabélteki, apai, pálfalvi, mezőfényi, szatmárnémeti, mezőteremi, avasújvárosi és érszakácsi polgármesteri hivatalokból érkezett, valamint a Caritas-intézményekben dolgozó szociális munkások számára az interaktív képzés kiváló lehetőséget biztosított az egymástól való tanulásra, a tapasztalatcserére, valamint a munkájuk során tapasztalt nehézségek, kérdések kibontására, közös megoldások keresésre.


A képzés szervezésében aktív részt vállalt Motoc Mihaela, a Szociális Munkások Országos Kollégiuma szatmári fiókszervezetének vezetője, aki szakmai segítséget nyújt olyan polgármesteri hivataloknak, amelyek alkalmazásában nem áll szociális munkás. A szakember elmondása szerint a Munkaügyi Minisztérium új programja, melynek keretében az állam két évig finanszírozza a szociális munkások bérét, amennyiben olyan polgármesteri hivatal alkalmazza őket, amelynél eddig nem volt ilyen munkakör, egy kiváló lehetőség, amellyel érdemes élni. Ennek ellenére – állítja Motoc Mihaela – jelenleg a polgármesteri hivataloknak alig felénél tevékenykedik szociális munkás. A szociális munkások felkészítése arra, hogy sikeresen megfeleljenek a munkájukkal járó kihívásoknak kulcsfontosságú lehet a minőségi szociális szolgáltatások biztosításában, ezért a szatmári fiókvezető szívesen kapcsolódott be a kurzus szervezésébe.
A képzés első, négy kreditpontot érő része pénteken zárult, a következő modult pedig januárban tartják meg.

Kép és szöveg: Palincas Erika

MEGOSZTÁS