Küldd el a Szentlelkedet!

Roos Márton nyugalmazott temesvári főpásztor születésnapját ünnepelték

0
1884
Fotó: Claudiu Călin

Roos Márton nyugalmazott temesvári püspök ma töltötte be életének 76-ik életévét. Pál József Csaba temesvári megyés püspök meghívására a munkatársak, több egyházmegyés papok társaságában köszöntötték fel a nyugalmazott püspököt.

A köszöntőt Pál József Csaba püspök nyitotta meg,  melyben megköszönte a nyugalmazott főpásztornak eddigi pasztorális és tudományos munkáját, a bizalmát s főleg az atyai gondoskodását még mikor plébános volt, de püspöki kinevezése után is. Beszédében kiemelte az ünnepelt püspöki jelmondatát: Emitte Spiritum tuum (Küldd el a Szentlelkedet!), mondat amely ma is érvényes az egész világban de egyházmegyénkben is. Miután a jelenlevők  elénekelték a hagyományos „Éljen sokáig” köszöntő éneket Roos Márton három nyelven vette át a szót megköszönve a szép köszöntőt valamint azt, hogy ez ünnepély után a megyés főpásztor meghívta az egyházmegye papjait akik e hónapban ünneplik születésnapjukat egy közös ebédre. Roos Márton továbbá elmondta, hogy fontosnak tartja, hogy megismerjék az egyházmegyében dolgozók az egyházmegye történetét, múltját, hagyományait, mert akkor lelkesebben fognak az egyházban tevékenykedni s előre tudják segíteni az új püspök tevékenységét.

A köszöntő után az egyházmegyés papok, szerzetesek,  a nővérek s a püspökségi alkalmazottak személyesen is köszöntötték  a nyugalmazott püspököt, ezt  családias hangulatú közös ebéd követte.

Claudiu Călin