Magyarul imádkozom

0
1743
Tengan Sebastian verbita szerzetes • Fotó: Tompa Réka

Felemelő érzés olyan emberekkel találkozni, akiknek a társaságában az élet jó ízét tapasztaljuk: derűt a hangjukban, kedvet a kacagásukban, elszántságot a szavaikban. Tengan Sebastian verbita szerzetes, vasvári plébános a teológia kar tanévnyitójára vendégeként érkezett Kolozsvárra. Származásáról, missziójáról beszélgettünk – természetesen (?) magyarul. Aki pedig kíváncsi arra is, amit nem lehet leírni – például, hogy hangzik dagare nyelven a Miatyánk -, az interjú végén található HANGANYAGBA hallgasson bele.

Ghánából Magyarországra?

A verbitáknál több mint 80 országból vagyunk jelen, és a noviciátus után elküldhetnek egy másik tartományba, másik országba a tanulmányok folytatására. Az én helyzetemben is így volt. 2006. július 20-án tettük le az első fogadalmat, és az azelőtti estén jött az elöljárónk, egyesével beszélt mindenkivel, elmondta, kit hova szeretnének küldeni. A mi csoportunkból (összesen 15-en voltunk), kettőt Németországba, kettőt Magyarországra, kettőt Paraguayba, hármat Kenyába küldtek és ötön maradtak otthon. Azon az estén tudtam meg, hogy Magyarországra jövök. Az akkori tartományfőnök Németh László volt, aki most a nagybecskereki püspök, ő „kért el” bennünket. Ketten jöttünk. Elkezdtem keresni, hogy hol van Magyarország, milyen nyelven beszélnek, hisz először ez a fontos. 2006. november 29-én érkeztem a Ferihegyre.

Akkor kezdett el magyarul tanulni?

Igen, 2006. december 4-én kezdtük a magyar kurzust Budapesten, először egy magántanárnál, aztán a Balassi Bálint Intézetben, a Gellérthegyen.

Hogy érzi magát Magyarországon? Mennyire otthonos?

Jól érzem magam. Azon a napon, amikor elfogadtam, hogy verbita leszek, arra a kérdésre is igent mondtam, hogy ha elküldenek valahova, akkor én oda megyek, és otthonommá fogom tenni azt a helyet. És azóta is mindig sikerült.

Holló László ezüstmiséjén • Fotó: Tompa Réka

Honnan is indult ez a hivatás? A hitet a családból kapta?

Észak-Ghánából származom, a nyugati részről. A „fehér atyák”, a misszionáriusok 1906-ban érkeztek hozzánk. Nagyon messze voltak a falunktól, de nagyapám három-négy napos gyaloglással elment hozzájuk, kétszer évente: karácsonykor meg húsvétkor. Idővel a misszionáriusok egyre bennebb kerültek az országban, „állomásokat” alakítottak, és akkor így lassan-lassan a katolikus egyház elérkezett mihozzánk. Az én családomban most mindenki katolikus.

Hány testvére van?

Kilencen vagyunk testvérek, heten lányok, ketten fiúk. Én vagyok a második a sorban.

Csak ön került el otthonról ilyen messzire?

Igen, ilyen messzire igen. A többiek mind otthon vannak. Édesapám 2002-ben közvetlenül a szentelésem előtt meghalt balesetben, az egyik húgom pedig húszéves korában 2011-ben betegségben hunyt el. A családban így vagyunk most édesanyámmal és a testvéreimmel.

Van egy olyan pillanat az életében, amikortól kezdve tudta azt, hogy pap szeretne lenni?

Gyerekkoromban a pap havonta vagy kéthetente egyszer jött a filiánkba, ilyenkor mentünk szentmisére. Mindig fehér reverendában jöttek, motorral vagy autóval. Őket látva azon méláztam, hogy én is ilyen szent ember szeretnék lenni. Onnan született a gondolat, és ez bennem maradt. Sok kaland után visszatértem a hivatásomhoz. Nem volt ez olyan direkt, egyszerű, de visszatértem. Bár nagyon nehezen sikerült, de végül már éreztem, hogy tényleg Isten hívása, különben máshol kötöttem volna ki. Azért érzem is, hogy ez nem az én akaratom, hanem Isten akarja.

És hol kezdte a teológiát?

Tizenhárom éves koromban még nem tudtam azt, létezik olyan, hogy iskola. Aztán elhatároztam, hogy mindenképp iskolába szeretnék járni, és mondtam édesapámnak, hogy engedjen el. Nehezen, de elengedett. Attól a naptól kezdve már tudtam, hogy valami lesz, de hogy mi, azt nem tudtam pontosan. A szemináriumi tanulmányaimat is Ghánában kezdtem 2002 októberében. Három év filozófia jelöltséggel együtt, utána még egy év noviciátus következett, ez után küldtek Magyarországra. A nyelvtanulás után a Sapientián kezdtem a teológiát, a 2009-es tanévben, és 2013-ban fejeztem be. Akkor szenteltek pappá Budapesten, a gazdagréti plébánián.

„Éltük szabadon az életet.” • Fotó: Tompa Réka

Mesélne egy kicsit a szülőfalujáról? Mik a legszebb gyerekkori élményei, milyen játékokat játszottak?

Érdekes visszaemlékezni ezekre a dolgokra, eseményekre. Este nem volt villany. Amikor telihold volt, akkor az nekünk óriási boldogságot jelentett, este nem aludtunk, játszottunk végig, bújócskáztunk ide-oda. A fiúkkal együtt rongyos zoknikból labdát csináltuk… Rengeteget játszottunk. Emellett mentünk minden nap csúzlival madarakat meg mindenfélét vadászni, ez óriási nagy élmény volt, felejthetetlen. Éltük szabadon az életet. Amikor már nem voltam olyan kisgyerek, akkor a csúzliról áttértem a puskára, és rendesen vadásztam. Olyan is volt, hogy lógtam az iskolából emiatt. Nagyon jó élmények voltak ezek, jó régi idők…

Mi volt a legnehezebb a magyar nyelv tanulásában?

Nekem nagyon sok minden nehéz, de ami a legnehezebb, amikor az sz meg az s hangot kell egymás után kiejteni egy szóban. Az egyik mindig elnyomja a másikat, mert nem tudom helyesen mondani, például szeszes. Az ilyen fajta szavak rettenetesen nehezek nekem.

Írni könnyebb vagy olvasni?

Amit el tudok mondani, azt le is tudom írni. De azért mindig jobban szeretek beszélni, mondani, mint írni. Ha helyesen mondom, akkor helyesen is írnom, ha hibásan mondom, akkor hibásan fogom leírni.

Nyelvtanulás és az Isteni Ige Társaság, ahol a szó nagyon fontos…

Ha valaki misszióba megy, az ottani nyelvet kell használnia. Mindenki félreteszi a saját nyelvét, és csak az ottani nyelvet kell beszélnie. Amikor Magyarországra érkeztünk, voltak, akik eleve angolul beszéltek velünk, de én nem angolul beszéltem, hanem magyarul próbálkoztam. Többször nem értettünk semmit, egy idő után viszont már kezdtük értegetni. A missziónkban elsődleges az, hogy megismerjük azt az adott kultúrát, a nyelvet, amelyiken az evangéliumot szeretnénk hirdetni. Mert ha mi nem tudunk valakinek a saját nyelvén beszélni, akkor mit fogunk hirdetni?

Általában, amikor először látnak az emberek, egyből angolul kezdenek beszélni velem, ilyenkor én is szívesen beszélek így, semmi gond. Mindig azt hiszik, hogy nem tudok magyarul, de amikor rájönnek, hogy beszélek ezen a nyelven, akkor már rögtön változik minden, a légkör, meg minden. Tehát ezért fontos másnak a nyelvét tanulni, ha kommunikálni szeretnél vele. Ez az első a verbitáknál.

Misszióról a tanévnyitón • Fotó: Tompa Réka

Amikor egyedül imádkozik, akkor is magyarul imádkozik?

Most már igen. Az elején angolul imádkoztam. Érdekes, mert a saját anyanyelvemen ritkán beszélek, inkább csak édesanyámmal. A testvéreimmel is legtöbbször angolul beszélünk. Saját nyelvemen tehát ritkán, de nem mondom, hogy elfelejtettem. Angol volt az elején, most már magyarul is ki tudom fejezni magam az imában, értem, amit mondok, tehát ha magyarul is imádkozom, ugyanolyan hatása van, mert nem olyan, mint egy idegen nyelv, amiben talán mondogatok szavakat, csak éppen nem tudom, mit jelentenek. Magyarul már nem ilyen.

A Szentírást is magyarul olvassa?

Prédikációra készülni a Szentírást kell használni, nem?! És ha angolul olvasnám, hogy készíteném el a prédikációt? Tehát magyarul. Ritkán használok angol könyveket. Legtöbbször magyarul olvasok.

Miért fontos az egy mai ember számára, a mai keresztény számára, hogy olvassa Isten igéjét?

A hívő embernek az egyik legfontosabb dolga, hogy kommunikáljon, találkozzon Istennel, személyesen a feltámadt Krisztussal. De az imádság, ha mögötte nincs az isteni ige, nem tart sokáig. Ha elhanyagoljuk vagy kihagyjuk az Isten igéjét, akkor az imádság maga nem lehet helyes mindig. Nem mondom, hogy nem lehet helyes, de nem tudunk kitartani, és bizonyos esetekben nem is tudunk jól imádkozni. Tehát azért, hogy az imádság hatékonyabb legyen, mögötte kell lennie az isteni igének. És személyesen én azt hiszem, hogy a vasárnapi igeliturgia, a két olvasmány az evangéliummal együtt nem elegendő a hívő embernek ahhoz, hogy abból táplálkozni tudjon, hogy abból fakadóan jobban tudjon kommunikálni Istennel. Ezért fontos az isteni ige, nem csak a prédikátornak, hanem minden hívő embernek, minden keresztény embernek.

Van kedvenc szentírási része?

Van. Az Ószövetségben József és testvérei története. Az érintett meg engem először, amikor az Ószövetséget olvastam. Ez a történet mind a mai napig sokat mond nekem. Azért, mert ugye olyan társadalomban élünk, ahol a családon belül is sok probléma van, helyzetek, amikor testvérek nem tudnak egymásnak megbocsátani, talán mondhatom, hogy egyszerű probléma miatt… Ez a történet, hogy min ment keresztül József, és utána amilyen szeretettel fogadta, elfogadta, megbocsátott testvéreinek, egy óriási keresztény szellemben történik – bár akkor még nem beszélhetünk ugye kereszténységről, amikor ez megtörténik. És odakapcsolódik a tékozló fiú és az apja történetéhez, már a kereszténységben, az Újszövetségben. Nekem ez a kettő nagyon tetszik. Ezek a kedvenc részeim, mert ugye a Szentírás is mondja: az ember gyarló, akármennyire igyekszik a jót tenni, többször el is esik, de nem szabad ottmaradni – ahogy ezt Jézus a keresztúton megmutatta. Fel kell kelni. Szóval ezért fogott meg ez a két rész, a tékozló fiú története, meg József és a testvérei története.

Emlékezetes homília • Fotó: Tompa Réka

Vannak példaképei? Akár a verbiták közül.

Ez nehéz kérdés, bár talán valaki ezt hallva meg fog botránkozni. Én nem egy verbita példája által kerültem a rendbe. Nem ismertem senkit a verbiták közül, mielőtt felvettek volna. Tehát én úgy kerültem oda, hogy éreztem – már mondtam –, hogy papi hivatásom van, de nem is tudtam, hogy létezik verbita rend. Egy apácával beszélgettem, és ő mesélte, hogy vannak léteznek rendek Ghánában: jezsuiták, domonkosok, verbiták stb., és ide adott nekem egy listát róluk. Ott láttam a verbitákat, Isteni Ige Társaság, és zárójelben írva: katolikus szerzetesrend, aki szolgálja az emberiséget az egész világon. Ez fogott meg. Írtam az ottani hivatásgondozónak, és így kerültem kapcsolatba velük. Én nem ismertem vagy nem voltam verbita plébánián, hogy lássam, hogyan dolgoznak. Igazából papi hivatásom volt, később kiderült, hogy verbita hivatásom van.

Nincs kifejezetten példaképem, mert én úgy vagyok vele, hogy mindenkitől lehet tanulni, és nem csak a szentektől, akik már nincsenek köztünk. Ha valami jó tulajdonságot látok a másik emberben, másolom magamnak. Tehát mindenki lehetne a példaképem, ha látom, hogy ez vonzó, ez jó, abban a pillanatban, abban a helyzetben. Így vagyok vele.

Mit kíván Ghána számára és mit kíván Magyarország számára?

Ugye most többször beszélünk új evangelizációról, ez már minden kontinenst, minden népet érint, mert nagyon megváltozott a világ. A kívánságom, hogy a mostani fiatalokat, a szívüket – akár itt vagy Ghánában – valahogyan érintse meg a jó Isten, mert olyan óriási ajándékot kaptunk nagyszüleinktől, szüleinktől. A fiatalság is kerülhetne közelebb Istenhez, hogy ne lehessen olyat hallani, hogy az imádság az öregeké, később majd ráérünk. Ha ráérünk csetelni, facebookozni, miért ne érnék rá az imádságra?! Értékrend kérdése, hogy kinek mi a fontos. Mert a világnak a jövője a fiatalság, a gyerekek, és ha ebből kivesszük az Istent, a jövő nagyon homályos. Nekem ez a kívánságom, mert ha minden ember keresztényi lelkülettel nézné a világot, szerintem már itt tapasztalhatná a mennyországot…

Hanganyag:

 

SZÓLJ HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here