Csokros is, bokros is a székelyek keresztje

Szentkereszt templombúcsú Csernakeresztúron

0
1985

Ünneplőbe öltözött vasárnap Csernakeresztúr, Hunyad megye egyetlen magyar többségű települése. A bukovinai székelyek lakta falu lakosai minden szeptember derekán Szentkereszt-búcsúra gyűlnek össze hálát adni, ünnepelni, további áldást kérni életükre, munkájukra. Nemcsak a helyiek ünnepeltek, a szomszédos Déváról és Vajdahunyadról is sokan eljöttek, hiszen Csernakeresztúr nemcsak hogy félúton, 10-10 kilométerre fekszik a két várostól, hanem erős rokoni és baráti szálak kötik össze az oda is telepített bukovinai székelyeket. Ebből kifolyólag aligha meglepő, hogy a magyar és székely zászlókkal szépen feldíszített templom zsúfolásig megtelt, olyannyira, hogy sokan be se fértek, s kintről hallgatták az ünnepi szentmisét.

A székelyek és csángók keresztje csokros is, bokros is. Akárcsak Jézus keresztje – Csintalan László csíkdelnei plébános erre építette ünnepi prédikációját. Csokros volt Jézus keresztje, noha semmilyen virág sem díszítette: maga a Megváltó díszítette. Bokros, mert számos fájdalmat és szenvedést ötvözött. Nemcsak a fizikai szenvedést, hanem a szellemit és a lelkit is. Manapság is szellemi szenvedést tapasztalunk, amikor Európa erkölcsi és társadalmi romlását látjuk, noha bizalomra ad okot, hogy a józan ész még nem halt ki, vannak olyanok, akik felismerték a veszélyt, és konkrétan tesznek ellene. A lelki szenvedéstől senki sem mentes, mindenki aggódik a szeretteiért. Különböző megpróbáltatások formájában mindannyiunk életében jelen van a kereszt. Ám ezt a keresztény embernek nem szabad siránkozva és alkudozva hordoznia, a legnehezebb terhet elhordozta Jézus helyette, hangsúlyozta Csintalan László, aki 1981 és 1987 között szolgált Csernakeresztúron, s aki 31 év után is sok arcot felismert, még ha a nevek már nem ugranak be.

A reménységet adó kereszthordozásról szóló prédikáció, valamint a Tóth János helyi plébános vezette kórus éneke az isteni gondviselést éreztette a szinte egy szívvel dobogó faluval. Nemcsak a kórus tette még felemelőbbé az ünnepség hangulatát, hanem a magyarországi Romhányi Férfidalárda énekei is. A szentmise végén az egybegyűltek együtt énekelték el a magyar és a székely himnuszt.

Információ és fotó: Chirmiciu András / Nyugati Jelen