Csíksomlyói passió – képekben

0
7836
A Csíksomlyói passió 2018. augusztus 18-i előadása Csíksomlyón • Fotó: Csúcs Mária

A Kis- és Nagysomlyó hegy közötti nyeregben augusztus 18-án, szombaton este mutatták be a Vidnyánszky Attila által rendezett és Zsuráfszky Zoltán által koreografált Csíksomlyói passió szabadtéri előadást.

Jézus szenvedéstörténetét a 18. századi ferences iskoladrámák, Szőcs Géza kortárs költő Passió című műve, valamint a népi vallásos énekeket és a néptánc felhasználásával mesélték el a Nemzeti Színház művészei – többek között Berettyán Nándor (Krisztus), Tóth Auguszta (Mária), Rácz József (Júdás), Barta Ágnes (Mária Magdolna), Rátóti Zoltán (Péter apostol), Farkas Dénes (zsibárus). Vendégművészként Berecz András énekes, mesemondó (vándor) és Molnár Levente operaénekes (Pilátus) vett részt a produkcióban.

Az előadásban azonban nemcsak a magyarországi vendégművészek vettek részt, hanem erdélyi közreműködőket is felkértek a szereplésre, így a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, Háromszék Táncegyüttes, Mereklye Táncegyüttes (Csíkmadéfalva), Borsika Táncegyüttes (Csíkszereda), Ördögborda Táncegyüttes (Balánbánya) táncosai mellett a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkar (Szováta), Marosszéki Kodály Zoltán Gyermek- és Ifjúsági Kórus (Sóvidék és Nyárádmente) is fellépett a mintegy 25.000 néző előtt játszott produkcióban.

Az alábbi fotósorozat képeit Csúcs Mária készítette.