Összekovácsolva

0
2248

Kovács Katalin Hegyközszáldobágyon, egy Nagyvárad melletti falucskában él férjével, Lászlóval, és gyermekeikkel: Lackóval, Iluskával és Benedekkel. Pedagógus, elkötelezett szoptatási tanácsadó, a közeljövőben pedig párjával családtrénerként is aktív tagjai szeretnének lenni a nagyobb közösségnek. A vele készült interjú rövidebb változatát a Vasárnap hetilap 2018/32-es számában olvashatták

Mi jut eszedbe elsőre, ha a gyermekkorodról kérdezlek?

Erdély… Partium… Nagyvárad… Nagyvárad-Szöllős. Gyermekkorom meghatározó, visszatérő emlékei az esti közös vacsoráink, édesapám esti meséi, édesanyám süteményei, szavai. Nagyváradon tömbházlakásban éltünk, az iskola utáni időt és a vakációkat pedig a tömbház előtt töltöttem testvéremmel, barátaimmal: bicikliztünk, stafétáztunk, ugróköteleztünk, valamint sok-sok ma már kihalófélben lévő szabadtéri játékot játszottunk, reggeltől késő estig. Azt hiszem, erre szokták azt a kifejezést használni, hogy gondtalan gyermekkorom volt.

Hogy választottál hivatást magadnak?

Már nagyon kicsi korom óta tudtam, hogy szeretnék gyerekekkel foglalkozni, ha kisbaba volt a nagycsaládban, előszeretettel dajkáltam, vigyáztam rá. Nyolcadikos koromban egyértelmű volt, hogy megpróbálkozom a nagyváradi tanítóképzőben a felvételivel. Istennek hála felvettek, és 1995-ben végeztem óvó-tanító szakon. Utána a kisfiam születéséig tanítottam kilenc évet egy nagyváradi óvodában.

Arra is kíváncsi vagyok, hogyan választottál férjet?

Azt hiszem, így visszatekintve nem én választottam férjet. Bármilyen furcsán is hangzik, a jó Isten volt az, aki választott. Valahogy mindketten más-más elképzelésekkel indultunk. Régi ismeretség, barátság volt a miénk. Aztán egy hosszabb szünet után egy katolikus ifjúsági csoportban találkoztunk újra, ahol már mindketten éreztük, hogy szeretnénk közösen leélni az életünket. Rövid jegyesség után összeházasodtunk. Ennek már tizenkilenc éve.

Három gyermekkel áldott meg titeket a jó Isten, és úgy vállaltátok a „nagycsaládosságot”, hogy nem volt nagyszülői segítség… Hogyan zajlanak a hétköznapjaitok?

A lelkiatyánk, Pálos István az esküvői homíliájában azt mondta, hogy legalább három gyereket kíván nekünk. Próbáltuk életre kelteni szavait. Félretéve a humort, tudatos döntés volt a nagycsalád. A gyerekek születésével együtt megtapasztaltuk, hogy a nehézségek idején a házasságunk összekovácsolódott, megerősödött. Felfedeztük egymás rejtett tulajdonságait, tartalékait. Lassan átértékelődött az ügyeink fontossága. A KÉTségből EGYség született. A hétköznapjaink (mint bármelyik nagycsaládnak) zajosan telnek. Mivel valóban nem volt segítségünk, közösen úgy döntöttünk, hogy a címzetes óvónői állástól megválok, és itthon maradok, nevelem a gyermekeimet. Próbáltam és próbálom a férjem és a gyerekek számára az otthon hangulatát megteremteni, valamint igyekszem az időmet, energiámat és szolgálatomat elsősorban a család számára ajándékozni. Biztos vagyok benne, hogy ez létem elsődleges értelme és célja.

Mik a legfontosabb értékek a házasságotokban, a családotokban?

A legfontosabb értékünk, hogy ketten hárman vagyunk a házasságban. Isten jelen van köztünk mindig. Ezt tudatosítjuk nap mint nap. Törekszünk arra, hogy a szeretetünk feltételek nélküli legyen. Annak ellenére, hogy ismerjük egymás hibáit, megpróbáljuk feltétel nélkül elfogadni a másikat olyannak, amilyen. Ez a szeretet: adó szeretet. Ez a fajta szeretet az, ami a másikból változásokat hoz ki. Próbálunk aszerint élni, hogy nem az a fontos, kinek van igaza, hanem, hogy kiben van több szeretet. Férjemmel, gyermekeimmel a schönstatti családmozgalom tagjai vagyunk. Kentenich Joseph, a schönstatti lelkiség alapítója, arra buzdít bennünket, hogy a világban élő emberekként, a létapostolkodás által, szolgáljuk az embereket. Az egész világot nem változtathatjuk meg, de otthon megpróbálunk arra törekedni, hogy szeretetteljes keresztény légkör legyen. Ezzel valósítjuk meg Isten akaratát és országát. „A hétköznapok szentje az életével még nagyobb hatást ér el, mint a szavaival” – tanítja nekünk Kentenich atya.

Emlékszem, amikor még – a pici gyerekek mellett – önkéntes műsorvezetést vállaltál a Mária Rádióban, Bíró László püspök hívom a családokat! című levelén alapult ez a „családmissziós műsor”. Mikor, hogy született meg bennetek ez a késztetés, hogy ne csak befelé éljetek, ne csak a saját családotoknak, hanem kicsit kifelé is, más családok számára?

Nagyon szép időszaka volt ez az életemnek. Nagyon izgalmas volt élő műsort szerkeszteni és vezetni. Pék Sándor akkori tasnádi plébánossal beszélgettünk az aktuális családlevelekről. Mondhatnám, hogy véletlen volt. Én azonban nem hiszek a véletlenekben. A levelek értelmezésével szép lassan kibontakozott bennem egy vágy, hogy a házas létünket közösségben éljük meg. Ezt a püspök számtalanszor hangsúlyozza leveleiben. De ez akkor még „csak” az én vágyam volt. A párom nem volt nyitott rá. Viszont a Szűzanya már rég készítette az utunkat a schönstatti mozgalom felé. Találkoztunk hitüket mélyen megélő fiatalokkal Csíksomlyón egy kertépítő lelkigyakorlaton, a Radnai házaspárral, akik a mozgalomhoz tartoztak. Négy éve találkoztunk Böbe nővérrel, aki lassan, észrevétlenül alakította, segítette a házasságunkat, és közben bevezetett a lelkiség mélységeibe. Olyan folyamat ez, mint amikor a virág nő. Ha húzzuk, akkor elszakad, ha nézzük, csodáljuk, akkor észrevesszük, hogy úgy nő a virágunk, hogy szinte észrevétlen a változás, szinte nem is nő, de egyszer (sok gondoskodással, vízzel, napfénnyel, szeretettel) a kis palántából gyönyörű, kibontott szirmú virág lesz.

Két éve vagyunk részt vevő házaspárja az első erdélyi Családakadémiának, és ha a Gondviselés is rábólint, akkor családtrénerek leszünk. Az akadémia olyan képzés, amit családok tartanak családoknak. Szépen megfogalmazta egy részt vevő házaspár, hogy a nehézségek ellenére talán az a legszebb vállalkozás, hogy pislákoló fénypontok legyünk egymás és más házaspárok, családok számára. Hosszú út vezetett a műsorvezetéstől a családapostolkodásig, de visszatekintve, mindenképp lelki növekedési folyamat volt, és bízunk benne, hogy lesz is a továbbiakban.

Miből táplálkoztok (persze lelkileg) családként?

Elsősorban a közös imákból, fontos számunkra a napi közös ima. A gyermekeink Isten ajándékai számunkra, mindig megajándékoznak valami váratlan táplálékkal, lehet ez édes vagy sós, de a savanyú, vagy keserű pirula is belefér… A humor nagyon fontos pontja az életünknek, szeretünk sokat kacagni, nevetni együtt. A nagyváradi és akadémiás közösségünk is kapaszkodó, barátságok alakultak ki, sokszor tartunk egymásnak görbe tükröt. Aztán sokat segítettek, segítenek a körülöttünk élő atyák és nővérek. Nem szeretnék nevesíteni, de minden élethelyzetünkben voltak és vannak körülöttünk olyan lelki emberek, akik a jó Isten szócsövei számunkra.

Nagyváradon a Maternet Egyesület alapítója és működtetője vagy. „Egy édesanyákat összekötő hálózat, amelynek célja erősíteni és támogatni a nőket az anyává válás útján, a női kiteljesedés felé.” Ezt (a missziót) mi indította el benned, és mi a célotok?

Bruncsák Anna kolléganőmmel 2008-ban találkoztunk, és közösen elindítottuk a nagyváradi szoptatástámogató csoportot. Jó volt látni, hogy a csoportban hiteles és naprakész információkra, ítélkezés nélküli meghallgatásra lelhetnek az édesanyák: megértő füleket, vagy éppen együttérző mosolyokat jelentett, biztosítást afelől, hogy az általuk megélt problémák teljesen normálisak és hétköznapiak. 2015-ig végeztünk önkéntes szoptatás-tanácsadói munkát a La Leche Liga képviseletében, majd csatlakoztunk a Szoptatásért Magyar Egyesület önkéntes segítői csapatához.

Tízéves segítői munkánk során kiderült, hogy egyáltalán nem a szoptatás az édesanyák legfőbb nehézsége, csupán hajlamos a kultúránk mindent a szoptatásra fogni. Egyesületünk célja az, hogy széles társadalmi rétegeket mozgósítson, hogy a nők, férfiak, házastársak, édesanyák és édesapák magabiztosan és jól érezzék magukat az élet minden területén, valamint megtalálják létük értelmét és célját: a családot. Mert a házasság és a család nélkülözhetetlen és pótolhatatlan a gyermekek egészséges fejlődése szempontjából.

Az embernek nem kell tökéletesnek lennie ahhoz, hogy hiteles legyen, de igenis a hitelesség az egy alapfeladat. Nemrég volt egy ehhez hasonló gondolatod, amire nagyon felfigyeltem. Hogy áll össze benned most ez a kérdés, nőre, feleségre, édesanyára vonatkoztatva?

Azt látom, hogy sokan összekeverik a tökéletesség és a hibátlanság fogalmát. Én úgy tudom, hogy tökéletes az, ami betölti a feladatát. Tökéletes a kabátom, ami melegen tart télen, akkor is, ha nem hibátlan, mert már divatjamúlt, kicsit fakó a színe és esetleg leszakadt az akasztója. Hitelesség alatt valami olyasmit értek, hogy nem akarok többnek látszani, mint ami vagyok. Nem állítom, hogy az én kabátom a legmenőbb, és mindenkinek ilyet kellene viselni. Tudom, hogy mi a dolgom, végzem legjobb tudásom szerint, és eközben tudatában vagyok annak, hogy sokszor nem hibátlan az, amit teszek. Hibáimmal küszködve, el-elesve végzem a feladatom, és nem próbálom meg azt vetíteni, hogy minden, amit teszek, hibátlan, hogy nincsenek gondjaim.

Kentenich atyától származik az a gondolat, hogy „az egyetlen Szentírás, amit a mai emberek még olvasnak, az a keresztény emberek élete”. Azt hiszem, hogy a hiteles ember tudja, a világban nem ő a fővállalkozó. Teszi a dolgát, amit rábíztak, és sokszor, nagyon sokszor elesik. De ugyanannyiszor feláll és újrapróbálkozik. Bátran keresi azt, hogy min tud létével változtatni, valamint bölcsen megpróbál belenyugodni abba, ami nem az ő feladata. Egyszerű alvállalkozó vagyok egy tökéletes munkában. Ez megnyugtató, mert ha elrontom is van, aki helyre teszi a dolgokat. Viszont a munka, a változás az én feladatom is. Le kell győzzem a büszkeségemet, és el kell tudjam fogadni az élet produkálta helyzeteket. Megpróbálok arra figyelni, hogy a problémából feladatot csináljak. Vannak helyzetek, amelyekre semmi befolyásom nincs, ilyenkor az elfogadás, beletörődés jelenti számomra a legnagyobb erőpróbát.

Végül hadd kérdezzelek meg: milyen a „jó feleség”, „jó anyuka”? 🙂

Nem tudom, de azt igen, hogy Mária a példaképem. Lenyűgöz a kimondott igenje. Isten meghívására igent mond, és hűségesen kitart minden nehézségben. Nem lázad, nem háborog élete folyamán, hanem nagy szeretettel, szelíden és szerényen teszi a dolgát. Azt, amit rábíztak: se többet, se kevesebbet. Nem akar kitűnni, hanem a szolgáló szeretet igazi példaképe.

Egy mondás szerint „Minden fűszálnak megvan a maga angyala, aki föléje hajol, és azt súgja neki: Nőj, nőj!” Mint feleség és édesanya, szeretnék a férjem és a gyermekeim angyala lenni, hogy növekedjenek, növekedjünk együtt az ég felé.

Kérdezett: Serbán Mária

MEGOSZTÁS

SZÓLJ HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here