Az Úr áll mögöttem

0
1601

Az Úr áll mögöttem címmel emlékeztek Dsida Jenő író, újságíró halálának 80. évfordulójára június 7-én, csütörtökön a kolozsvári Szent Mihály-plébánia szervezésében. A Házsongárdi temetőben koszorút helyeztek el a Dsida-sírboltnál.

Délután 6 órátol a Szent Mihály-plébániatemplomban szentmisét mutattak be, főcelebránsa Veres Stelian plébániai kormányzó volt.  Szőcs Csaba, a kolozsvári Verbum Kiadó igazgatója, szászfenesi plébános homíliáját Dsida Jenő A gyöngék imája című, 1924-ben írt versének felolvasásával kezdte. Homíliájában a földi, önmagunkkal vagy másokkal vívott küzdelmeinkre való reflektálás után rátért a szeretet főparancsa hármas irányultságának tárgyalására. A szeretet főparancsának mai evangéliumban hallott hármas iránya arra is tanít minket, hogy ha megnehezedett, esetleg megomlott valami az életünkben, azt e hármas alapon állva tudjuk megjavítani. Szinte mindegy is, hogy melyik résszel kezdjük. (…) Az, hogy hogyan viszonyulunk egymáshoz, nem jár külön utakon az istenkapcsolatunktól és önmagunkhoz való helyes viszonyulásunktól. A főparancs az ószövetségből kiolvasható, nem Jézus találta ki, de van egy mindig megdöbbentő, újszövetségi »újdonsága«, amely arra figyelmeztet: minden egybetartozik, minden mindennel összefügg, életünk egyik területe hordozza és alakítja a másikat is, nem lehetünk jó keresztények, ha nem figyelünk egymásra, nincs egy mosolyunk vagy együtt érző könnycseppünk, ha éppen arra van szükség.” 

A szentmise végén beszédet tartott Gábor Csilla, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Magyar Irodalomtudományi Intézetének professzora. Majd Boér Ferenc színművész szavalatát hallgathatták meg az érdeklődők.

Fotó: Fodor György

MEGOSZTÁS