Irgalmassággal élni

0
1283

Milyen az Istent kereső ember és milyen az Istennek tetsző ember – ezt vizsgálták meg a június 2-án tartott bibliás programon.

A Bibliában megjelenő kerthasonlatoktól indultak a szombaton, a Szentlélek-templomban tartott bibliás programon, különösen pedig az Izajás próféta könyvében megjelenő „öntözött kert” képét vették nagyító alá (Iz 58,1–11). A találkozó elején ugyanakkor az egyházmegye több pontjáról érkezett bibliakörtagok, bibliaolvasók vallottak olvasási szokásaikról, a Szentírásból merített erőről, majd az Istent kereső ember jellemzőit vizsgálták. Így meséltek azokról az időszakokról, amikor maguk többször keresték Isten közelségét.

„De milyen az Istennek tetsző magatartás?” – merült fel a kérdés. A válaszra Izajás próféta könyve is előremutat, a teljes választ azonban Jézus Krisztus fogalmazza meg, amikor az irgalmasság testi és lelki cselekedeteit hagyja követőire. „A testi cselekedetek között tudjuk, hogy az éhezőknek enni, a szomjazóknak inni, a szegényeknek ruhát, az utasoknak szállást adjunk, a börtönben levőket látogassuk s a halottakat eltemessük. Ugyanígy, az irgalmasság lelki cselekedeteiként ismerjük, hogy a bűnösöket megintsük, a tudatlanokat tanítsuk, a kételkedőknek jó tanácsot adjunk, a szomorúakat vigasztaljuk, a bántalmakat békével tűrjük, az ellenünk vétkezőknek megbocsássunk, az élőkért és holtakért imádkozzunk” – tekintették közösen át. Az irgalmassággal élők számára érvényes a próféta könyvében megismert ígéret: „Akkor, ha szólítod, az Úr válaszol, könyörgő szavadra így felel: Nézd, itt vagyok! Ha eltávolítod körödből az igát, az ujjal mutogatást és a gonosz beszédet, ha odaadod az éhezőnek kenyeredet, és jóllakatod az elnyomottat, akkor felragyog a sötétségben világosságod, és homályod déli verőfényre változik. Maga az Úr vezérel szüntelen, s még a kietlen helyeken is felüdít. Erővel tölti el tagjaidat, olyan leszel, mint az öntözött kert, és mint a vízforrás, amelynek vize nem apad el soha” (Iz 58,9–11).

A találkozó végén az üzenetek elmélyítésében különböző módszereket alkalmaztak, az összefoglaló alkalmával pedig többen kihangsúlyozták elkötelezettségüket az irgalmassággal való élés mellett.

Forrás: Szatmári egyházmegye

MEGOSZTÁS