Épül Kiskászon új temploma

0
1805
(Fotó: Bartos Lóránt/Hirmondo.ro)

A Kovászna megyei Kiskászonban, a közigazgatásilag Kézdiszentlélekhez tartozó apró településen a megrongálódott római katolikus templom tőszomszédságában található telken, amelyet az egyház megvásárolt, már felhúzták az új templom falait.

Ottjártunkkor javában zajlott a munka, az egyik építőmunkástól megtudtuk, hogy a templomtorony, majd a cserepezés következik, az épület végéhez plébániát toldanak. A szűk költségvetés ellenére a helyi önkormányzat idén is támogatja az építkezést, a szükséges pénz egy részét a hívek közadakozásából teremtették elő, és a kézdiszentléleki egyházközség pályázati pénzekre is számít. Tavaly a megyei tanácstól is kaptak anyagi támogatást. A kiskászoni új katolikus templom tervezője a kézdivásárhelyi Molnár István. A jelenlegi templom a kommunizmus idején, 1978 és 1984 között épült, és 1985-ben szentelték fel Árpád-házi Szent Margit tiszteletére.
(A szerző felvétele)
Székely kapu is került eléje, amelynek virágmintáit a nyújtódi születésű néhai Jakabos István és a jelenleg Svédországban élő Marthi Alajos faragta. A régi templom homlokzatán, az emléktáblán ez olvasható: „Épült 1978–1984-ig Árpád-házi Szent Margit tiszteletére ft. Balázs György plébános és a kiskászoni egyházközség híveinek áldozatos munkájával”. Fala megrepedezett, ezért kell újat építeni.
Balogh Tibor községi polgármester elmondása szerint azt szeretnék, ha idén tető alá kerülne, jövő esztendőben pedig felszentelhetnék. A jelenlegi templomot csak az új felszentelése után bontják le, addig a szentmiséket abban tartják.
Iochom István/3szek.ro