Na bagatellizáljuk az ügyet!

0
2017
(Fotó: Michael Maasen/Unsplash)

Hisz lehetetlen nekünk, hogy el ne beszéljük, amiket láttunk és hallottunk” (ApCsel 4,20)
Ítéljétek meg ti, vajon helyes volna-e Isten színe előtt, ha inkább hallgatnánk rátok, mint Istenre.”  (ApCsel 4,19)

Az elmúlt hetek viszontagságos teológiai, liturgiai, egyházzenei reflexióit figyelve szerény képességem és véleményem szerint szeretnék néhány gondolatot, észrevételt megosztani és közölni, amelyek ez esetben is egyházunk által képviselt álláspontokon nyugszanak. E sorok írója is azon katolikusok közé tartozik, akiket foglalkoztat Krisztus egyházának múltja, jelene és jövője. Tudja és tudatosítja nap mint nap, hogy az egyház nem a pápáé, püspöké, papé, hanem Krisztusé, aki „ugynaz tegnap ma és mindörökké” (Zsid 13,8 ). Az eddig közölt három cikkem, tartalmukat tekintve, a sacrum, a hit, a liturgia és teológia tisztasága mellett emelnek szót, tükröt tartanak egyházunk bizonyos (főleg az utóbbi időkben tapasztalt) torzulásaira, mulasztásaira, félreértéseire. Az elmúlt nagyböjti időszak kis családom egyes tagjainak egyik olvasmánya volt az a nagyszerű könyv amelyből alább idézek néhány gondolatot. Lenyűgöző, mekkora alázat, szeretet, türelem, és megélt hiteles hit jön át az olvasott sorokon is.

Az egyházban egyesek aggódnak a liturgia krízise miatt. Igazuk van?” (Nicolas Diat)
„Sajnos, azt hiszem, igazuk van, hogy nyugtalankodnak és a legrosszabbtól tartanak. Megállapíthatjuk, hogy az ember egyre jobban el akarja foglalni Isten helyét. A liturgia így egyszerű emberi játékká válik. Ha az eucharisztikus ünneplések átalakulnak humánus színezetű, önmagunk ünneplésévé , és pasztorális ideológiánk, valamint partizán politikai vélemények alkalmazási helyeivé, amelyeknek semmi közük a lelki istentisztelet Isten által akart módon való ünnepléséhez, mérhetetlen a veszély. Mert így eltűnik Isten.”

(Vagy a Summorum Pontificum kapcsán) „… és főleg szeretne segíteni nekünk, hogy újra fölfedezzük a szentmise szakralitását, mint Isten cselekvését, és nem az emberekét. Itt rendkívül fontos pontot érintünk. Az elterjedt fegyelmezetlenség problémáját, a rítus tiszteletének és a hozzávaló hűségnek a hiányát, amely már a szentségek érvényességét is érintheti.” (Robert Sarah, az Istentiszteleti és Szentségi Fegyelmi Kongregáció prefektusának Isten vagy a semmi című könyvéből.)

Sarah bíboros úr tudja, miről beszél. Méghozzá nagyon. És mivel ő a pápa által megbízott első számú szakavatott, hiteles és kompetens személy, elhihetjük neki. Csak aki nem akarja, az nem látja azokat a (helyenkénti) liturgiai (lelki), teológiai torzulásokat, amelyeket a nagyfokú közömbösség és a túlzott „liberális” gondolkodás gyümölcseként ízlelünk és tapasztalunk. Nagyon fájó ezeket látni! Az út, amelyen haladunk, a krisztusi igazság útja-e, amely az örök életbe torkollik, vagy valami más! (Jn 14,6) Hogy két igen ellentétes ,,oldal” képviseltette magát, ezt eddig is tudtuk. A két „oldal” ilyen formában történő szembeállítása (amelyeket alapvetően a hitelesség választ el egymástól), igen fontosnak látszik, hisz az egyik oldal a saját, szubjektív, vélt igazát próbálja elhitetni sokakkal, míg a másik oldalon egy kétezer éves egyház által képviselt érték és a tanítóhivatal áll. Itt nem egyszerűen ideológiák, vélemények és nézetek „ütköztetéséről” van szó (az jó, ha van, de egy ilyen ügyben, mint a szentmise, kevés, és tanácsolható a templomajtón kívűl hagyása), hanem a feltámadt Krisztusnak a szentmisében köztünk tevékenykedő, a kinyilatkoztatás és a megváltás örömhírének (,,Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy mindaz aki őbenne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3,16) hiteles tolmácsolásáról van szó.

A szentháromságos egy Isten, egy igazság, egy mise van, aminek a neve szentmiseáldozat. Szent, mert isteni mű! Szent, mert ,,…nem más ez, mint Isten háza és a menny kapuja!” (Ter 28,17). Ugyanakkor, helytelen, ostoba, és alaptalan előítéletnek látszik sokaknál az a sejtetés, hogy a megtérést és a korszerűséget ,,gitáros énekkel” (és a gitárral való pengetéssel asszociálják), míg mások konzervatív, poros, elnyűtt, ómódi értékekhez ragaszkodnak helytelenül. Hát gondoják. Az isteni érték, akkor is érték, ha egy ember sem hiszi el, hisz Isten sem azért van és létezik, mert hányan hiszünk benne, avagy nem hiszünk. Nem mondhatom, hogy csináljátok és lássátok, ahogy akarjátok. No-no! Szólni kell! És hangosan. Mérhetetlen alázat és Krisztus egyházának szeretete mondatja ezeket. Azért mert X. Y. szerint az a helyénvaló, hogy gitár (és annak minden áron való beemelése a misébe) hasznos, az még az ő véleménye, és teljesen ellenkezik egyházunk ide vonatkozó rendelkezéseivel. Átolvasva a 20. századi egyházzenei dokumentumokat és pápai megnyilatkozásokat, X. Szent Piusztól pápától napjainkig, valamint az érvényben lévő misekönyv előszavát és rendelkezéseit, sehol nem találkoztam ilyen vagy hasonló ,,terminus technicusokkal” mint: ,,ifimise – gitáros mise”. Mindenkinek adva van a tájékozódás lehetősége az ügy fontossága és hasznossága miatt. (Egy kattintással elérhető az anyagok nagy része, csupán figyelmes, értő, szív és egy kis szakmai alázat igényeltetik a gyakorlati kivitelezés terén.) Továbbá: a szent iratok és dokumentumok csak egy dologra tudnak garanciát vállalni: hogy úgy van! És ezt elhihetjük Krisztusnak és az ő egyháza tanítóhivatalának is. Arra, hogy ki hogyan értelmezi ezeket a dokumentumokat és rendelkezéseket a saját kénye-kedve szerinti elgondolásban – nem mellőzve a csúsztatás technikájának eszközeit sem –, arra válaszként, fix és örök igazságokat közlő támpontként szolgálnak. Az ,,én véleményem” című kategóriát csak akkor van értelme hangoztatni, ha azonos egyházunk vonatkozó tanításával. Testvérek: ne bagatellizáljuk el az ügyet, ne tegyük egyéni, saját kedélyállapotunk szerinti megítélés alá (mert az az esetek többségében csak rossz lehet), mert (ez esetben) a problémafelvetés igen lényeges, a szent ügy, szent liturgia, szentmise tisztaságának védelme még nagyobb. Egyszer s mindenkorra végérvényesen és visszavonhatatlanul kötelezzük el magunkat Krisztus, az ő egyháza és hiteles liturgiájának végzése mellett „Hiszen benne élünk, mozgunk és vagyunk” (ApCsel 17,28).

Józsa Domokos, Nagyvárad

 

MEGOSZTÁS