Elemi erővel szólt a muzsika a Krisztus Király templomban

Elrajtolt a 27. Szent György Napok sepsiszentgyörgyön

0
1379

Igazi székelyföldi nagy produkcióval indult szombat este a 27. Szent György Napok rendezvénysorozat. A hagyományosan a Krisztus Király templomban tartott nyitókoncerten három zenekar, öt kórus és három szólista adta elő a zeneirodalom egyik legnépszerűbb művét, Carl Orff Carmina Burana című szcenikus kantátáját.

Az orgonistaként világhírnévre szert tett, németországi egyetemeken karmesteri diplomát szerző Steffen Schlandt fiatal brassói karnagy vezényletével, az ötventagú zenekar és több mint százötven tagú egyesített kórusból elemi erővel tört elő a világi élvezeteket dicsőítő, vágánsköltők verseire komponált, a tavasz, a bor és a szerelem himnuszaként is ismert mű, amelyet az előadás végén a templomot zsúfolásig megtöltő hálás publikum percekig tartó, hosszas tapssal honorált.

Steffen Schlandt a koncert után nagyra értékelte a résztvevők erőfeszítését, és úgy vélte, hogy a kórusnak, amelyben tízéves gyerekek együtt énekeltek hetvenéves idősekkel, sikerült átvinnie a zenéből áradó energiát a népes közönségre.

A sepsiszentgyörgyi Georgius- és a Csíki kamarazenekart a marosvásárhelyi filharmónia zenekarának hangszeresei egészítették ki. Fellépet a Vox Humana kamarakórus (karnagy Szilágyi Zsolt Herbert), a Pro Musica kamarakórus (karnagy Sipos Zoltán), a Krisztus Király templom Laudate kamarakórusa (karnagy Lőfi Gellért), a Canticorum női kar (karnagy Dombora Anna), a Plugor Sándor Művészeti Líceum Campanella gyermekkara (karnagy Lőfi Gellért), valamint Sebestyén-Lázár Enikő sepsiszentgyörgyi szoprán, Valentin Racovean tenor és Ştefan Ignat bariton, utóbbi kettő a bukaresti opera művésze.

Közlemény

MEGOSZTÁS