„A te házadat ékesség illeti, Uram, örök időkre”

2
924
Illusztráció (Fotó: Jordan Mixson/Unsplash)

A Vasárnap március 25-i száma Fókusz rovatának olvasása közben fogalmazódott meg bennem néhány kérdés, elsősorban a bevezetőben leírtakkal kapcsolatban. A megkérdezettek álláspontjainak megismerése, majd az összeállítás online utóélete csak megerősített abban, hogy érdemes lenne néhány kérdést újragondolni, illetve bizonyos fogalmakat tisztázni. Észrevételeim tehát elsősorban a jelenségről és nem a személyekről szólnak.

Egyházunk ide vonatkozó dokumentumait újraolvasva sem találtam sehol kifejezetten a liturgikus zenére vonatkozó „egység a sokszínűségben liturgikus-esztétikai elvet”, mint ahogy a „különböző műfajok, zenei stílusok közösség igényei” szerinti keverési aránynak receptjét sem. Adódik tehát a kérdés: min alapul a fenti elvek deklarálása? Tovább menve: mi az oka annak, hogy a lehető legtermészetesebb módon bocsátjuk „közvitára” a liturgikus zene ügyét, miközben a liturgia más szövegeivel ezt nem tesszük? Miért nem vesszük figyelembe azt a tényt, hogy Egyházunk rendelkezik hivatalos énekeskönyvekkel, ebből következően előírt énekrenddel? Miért van az, hogy az Egyháznak a szent zenére és énekre vonatkozó dokumentumait sajátos módon, kontextusukból kiragadva értelmezzük? Egyáltalán milyen magatartást tanúsítunk Egyházunk éneke/zenéje iránt?

Az Egyház hivatalos, ide vonatkozó dokumentumai manapság már mindenki számára teljes egészében hozzáférhetőek, így bárki saját maga tájékozódhat (Pl.: Documenta Musicæ Sacræ – A szent zene dokumentumai X. Pius pápa motu propriójától napjainkig, MALEZI, 2005). A következőkben ezek alapján igyekszem a fenti kérdéseket megválaszolni, ehhez segítségül hívva elsősorban a Magyar Egyházzene szakfolyóiratban olvasható szakirodalmat.

A II. vatikáni zsinat liturgikus konstitúciójának (Sacrosanctum Concilium, a továbbiakban SC.) hatodik fejezete, amely A szent zene és ének címet viseli, a 112. pontban a szent zene jelentőségéről szólva kijelenti: „Az egyetemes Egyház zenei hagyománya fölbecsülhetetlen értékű kincs. Minden más művészi kifejezésmód fölé emelkedik, leginkább azért, mert a szent szövegeket kísérő dallam az ünnepélyes liturgiának szükséges és integrális része.” Tehát a zsinat az egyház zenei hagyományában kiemeli és megkülönbözteti a szent éneket (cantus sacer az eredeti szövegben) más zenei megnyilvánulásoktól elsősorban azért, mert a szent ének a liturgiánknak éppen olyan fontos és elengedhetetlen része, mint a többi elem, vagyis annyira szervesen hozzátartozik egy adott nap liturgiájához, mint például a szentírási részek vagy a papi könyörgések. Tehát amint elfogadjuk és nem vitatjuk a szentmise liturgikus szövegeit vagy a perikóparendet mint az Egyház által elénk tárt szent szövegeket, ugyanúgy kell eljárnunk a liturgikus énekek esetében is. Annál is inkább, mert ezeket az énekeket – minden szentmisének a saját énekeit: Introitus, Graduale, Alleluia/Tractus, Offertorium, Communio – tartalmazza az Egyház hivatalos énekeskönyve, a Graduale Romanum (1974), (az Antiphonale Romanumban pedig a zsolozsma énekei találhatók). Ez az énekanyag magyar nyelven is hozzáférhető (nem sok nemzet büszkélkedhet ezzel!), tehát van magyar nyelvű gregoriánunk, amiben megtalálható a teljes egyházi év minden szentmiséjének minden éneke (Éneklő Egyház, Dicsérjétek az Urat, Magyar Graduale, Graduale Hungaricum).

Részlet az Alamire-kéziratokból. Illusztráció.

Az Egyház a konstitúció 116. pontjában sajátjának deklarálja a gregorián éneket, amely éneknek a római liturgia szertartásrendjében mind sorban, mind tekintélyben az első helyet kell elfoglalnia. „Az Egyház a gregorián korálist tekinti a római liturgia saját énekének. Ezért a liturgikus cselekményekben – azonos feltételek mellett – ennek kell elfoglalnia az első helyet.” Érdekes megfigyelni: míg az egyházművészetben egyetlen művészeti stílust sem tekint kizárólagosan sajátjának, egyik mellett sem kötelezi el magát (SC. 123.), addig a gregorián zenét egészen sajátjának tekinti. „Ajánlatos továbbá az is, hogy kisebb templomok számára adják ki az egyszerűbb dallamok gyűjteményét” (SC. 117.). Mint látjuk tehát, a gregorián nem egy-két nagyobb templom és kolostor privilégiuma, hanem mindig, mindenütt és mindenki számára gyakorlandó. A konstitúció 116. pontja a szent zene további fajtáiról szólva csupán a polifóniát nevezi meg, aminek szintén alkalmazkodnia kell a szent cselekményhez. „A szent zene és ének többi fajtája, főleg a polifónia, a legkevésbé sincs kizárva az istentiszteletekből, csak feleljen meg mindenben a liturgikus cselekmény szellemének a 30. pontban foglaltak szerint.” Világos útmutatást olvashatunk e tekintetben X. Pius Motu Propriójában: „Az említett tulajdonságok létesülhetnek igen magas fokon a klasszikus polifóniában is, különösen a római iskoláéban, mely a XVI. században a tökély tetőpontját Giovanni Pierluigi da Palestrina működésében érte el, s mely később is kitűnő jóságú liturgikus és zenei alkotásokat termelt. A klasszikus polifónia elég jól illeszkedik minden egyházi zene legfőbb mintájához, mely a gregorián ének, és ennél a tulajdonságánál fogva megérdemli, hogy a gregorián énekkel kapcsolatban az egyház legünnepélyesebb szertartásaiban is része legyen…” II/4. A 118. pont a vallásos népének (amit talán szerencsésebb lenne strófikus kanciónak nevezni, hiszen a gregorián is válhat népénekké) ápolására szólít fel, elsősorban a különböző áhítatgyakorlatokon belül, de az előírások betartásával a liturgikus cselekményben is. „A vallásos népéneket is gonddal ápolják, hogy fölhangozhassék a hívek éneke a különböző ájtatosságokon, sőt az előírások és rubrikák szerint a liturgikus cselekményekben is.” A missziós területek népeinek saját zenei hagyományaival és azok ápolásával a 119. pont foglalkozik.

A II. vaticanum Sacrosanctum Conciliuma tehát három énektípust nevez néven, de amint az idézett dokumentumokból is kiderül, nem mindegyik azonos rangú. Van, amit magáénak tart (gregorián), van, amit – elismerve annak értékét – befogad (polifónia), és van, amit mintegy örökséget ápol (strófikus kanció). XVI. Benedek pápa a Sacramentum Caritatis kezdetű apostoli buzdításának 42. pontjában így fogalmaz: A liturgiában valójában nem mondhatjuk, hogy minden ének egyforma értékű.” „…Kívánom – a Szinódusi Atyák kérésének megfelelően -, hogy kellően értékeljék a gregorián éneket, mint a római liturgia saját énekét.” A gregorián ének tehát egyedülállóan alkalmas a liturgikus szolgálatra, a polifónia kapcsán már feltételek szab az Egyház (nélkülözniük kell a „teatralitást” – ahogy ezt X. Pius pápa egyetlen szóban összefoglalta), elsősorban a klasszikus polifóniát – Palestrinát ajánlja, míg a „népénekről” feltétlenül el kell mondani, hogy nem liturgikus éneknek készült, és nem is annak való. Ennek a különbségtételnek a megértésében nagyban segíthet, ha tisztázzuk a liturgikus zene, az egyházi zene és a vallásos zene fogalmát. Jelen körülmények között csak röviden utalhatunk ezekre, de a szakirodalomban megtalálható a részletes magyarázat. A liturgikus zene eleve a liturgiában született, voltaképpen maga is liturgia, annak sajátos megjelenési formája. Az egyházi zene már nem a liturgián belül született, ezért nincs annyira szoros kötődése a liturgiához, de mivel az Egyház életén belül jött létre, valamiképpen templomi rendeltetésre készült. A vallásos zenében a szerző egy vallási élményt, témát, gondolatot komponál meg, tehát vallási érzése teljesen szubjektív módon fejeződik ki.

Szkóla. Illusztráció

A konstitúció 112. pontja szerint az Egyház „jóváhagyja az igazi művészet minden megnyilatkozását, ha megvannak bennük a kívánt föltételek és helyt ad nekik az istentiszteleten.” A 116. pont a szent zene és ének többi fajtájáról általánosságban beszél. Ezeket az általánosságokat az 1967-ben kibocsátott Musicam Sacram instrukció konkretizálta: „Szent az a zene, amelyet a liturgikus celebrációra alkottak, és a formák szent tisztaságával rendelkezik. Fajai: a gregorián ének, a szent polifónia (régi és új), szent orgona (vagy egyéb hangszeres) zene, egyházi népének, akár liturgikus, akár szimplán vallásos jellegű” (4. pont). Látszólag bőséges a repertoár, de ha komolyan vesszük az alapfeltételeket: szentség, liturgikus alkalmasság, formai kiválóság vagy művészi érték, nem ugyanolyan súllyal esnek latba a felsoroltak. Ha csak a sacrum fogalmára gondolunk: az Isten számára fenntartott, a kultusz legbelső köréhez tartozó, szent félelemmel kezelendő dolgok megnevezése. Ebben az értelemben a musica sacra az istentisztelet számára fenntartott zene, olyan zene, mely az istentiszteletből fakad, s tulajdonképpen azon kívül nem is lenne szabad használni. A szakrális zene feladata elsődlegesen nem az, hogy az emberekre hasson, hanem hogy a maga eszközével megjelenítse a sacrumot. A formai tisztaságot, mely nem feltétlenül jelent komplikáltságot vagy leküzdhetetlen nehézséget, nem lehet a zenei szakmaiság kizárásával értelmezni, az egyházon belüli művészi zene mércéje is az általános zeneművészeti norma kell legyen.

A hangszerekkel kapcsolatban az SC. 120. pontja rendelkezik: „A latin Egyházban nagy megbecsülésben részesül az orgona, mint hagyományos hangszer; hangja csodálatos módon tudja fokozni a liturgia ünnepélyességét és a lelket nagy erővel emeli Istenhez és az égiekhez. A 22. pont 2. §-ában, továbbá a 37. és 40. pontban említett területileg illetékes hatóság megítélése és jóváhagyása alapján más hangszerek is használhatók az istentiszteleteken, amennyiben alkalmasak vagy alkalmassá tehetők a szent használatra, megfelelnek Isten háza méltóságának és a hívők épülését valóban előmozdítják.” A más hangszerek kapcsán az alábbiakat olvashatjuk a Musicam Sacram 63. pontjában: „A hangszerek beengedésénél tekintettel kell lenni az egyes népek kultúrájára. Azokat a hangszerek, melyek közvélemény szerint világi zenére valók [kiemelés tőlem: T. L.], ki kell tiltani minden liturgikus celebrációból és népájtatosságból. A beengedett hangszereket is úgy kell használni, hogy az összhangban legyen a liturgia szükségleteivel, szépségével és a hívek épülésére legyen.”

A hivatalos dokumentumok legfontosabb rendelkezéseit összegezve azt látjuk, hogy Egyházunk egy mindannyiunk számára követendő határozott irányt mutat, a valóságban azonban egészen mást tapasztalunk. A realitás – egyesek számára vonzó, mások számára ijesztő – változatosságot mutat: majdnem minden templomban más ének, zene szól egy adott napon (népének, egyházi könnyűzene, zenekaros mise, gregorián, néger spirituálé, motetta stb. – van, ahol ezek keverednek egy szentmisén), és ezeket egyenrangúként kezelve ugyanúgy egyházzenének hívjuk. Honnan ez a diszkrepancia vagy inkább diszharmónia? Ezek szerint valamit vagy inkább Valakit nem vettünk komolyan.

Felvétel a II. vatikáni zsinatról. Illusztráció

Mi a teendő? „Vizsgáljatok felül mindent, a jót tartsátok meg” (1Tesz 5, 21).

Mindenekelőtt összefogás a liturgiáért felelős személyek között: pap, kántor, hitoktató. Majd megismerni Egyházunk ide vonatkozó előírásait, és azokat objektíven értelmezni. Ezután érdemes lenne néhány alapvető fogalmat tisztázni: pl.: szentmise áldozat, imádság: magán- és liturgikus/kötött imádság különbsége, liturgikus -, egyházi -, vallásos zene, szubjektív-objektív liturgikus zenei tartalom stb. Miután ezt a közös szakmai minimumot elértük, ezek hiteles továbbadása a jövő nemzedékeknek úgy, hogy néven nevezzük a dolgokat, nem szőnyeg alá söpörve a problémákat. Most a hangsúlyt a gyerekekre, illetve fiatalokra helyeztem, jóllehet az egyháznak nemcsak ők a tagjai, de ők a jövője, ők a legfogékonyabbak az értékekre, közülük kerülnek ki a jövő egyházának hívei, papjai, püspökei. Ezért is tartozunk irántuk különös felelősséggel, ezért sem zárhatjuk el előlük egyházunk zenei kincseit. A fiatalok általában nagy nyitottsággal jönnek, eligazítást, igazi táplálékot várnak. Azzal, hogy általánosítva minden fiatalt az ifjúsági/gitáros zene területére terelünk, beskatulyázzuk őket, és ezzel elzárjuk előlük a fejlődés lehetőségét is. Ez lekezelő magatartás, inkább emeljük fel őket! Legalább adjunk esélyt Egyházunk zenei anyanyelvének megismerésére, ragyogtassuk fel előttük ezeket a zenei értékeket, különben a kamaszkori lázadás utáni döntésüket is befolyásolva a liturgikus zenéhez való esetleges visszatérésüket is lehetetlenné tesszük. Nem beszélve azokról, akiknek eleve nem tetszik a gitáros zene: Kiemelném azt is, hogy nem minden fiatalnak tetszenek ezek a fajta dalok, és ezt senki nem erőlteti rájuk…” (Száva Péter). De az nem elég, hogy nem erőltetik rájuk, kötelességünk megismertetni velük az egyház hivatalos énekét. Örömmel olvastam – szintén Száva Pétertől -, hogy „a fiatalok szakképzett személyektől tanulhatnak liturgika, zeneelmélet, csoportvezetés és önismeret téren”. Csak remélni merem, hogy a gregorián véletlenül maradt ki a felsorolásból, máskülönben olyan értéktől fosztjuk meg gyermekeinket, amihez egyszerűen nincs jogunk. Ki fogja majd a felelősséget vállalni azért, ha majd évek múlva a mostani fiatalok érett felnőttekként – találkozva a gregorián énekkel, amit „a lelkes világi természetvédelem” (Rajeczky Benjamin) talán megment az utókornak – kérdőre vonnak, hogy miért hallgattuk el előlük?

Illusztráció (Fotó: Hao Zhang/Unsplash)

Tisztelt Kollégák! Miénk az elsődleges felelősség, hogy felragyogtassuk (ha hagyják) minden korosztály előtt Egyházunk e „felbecsülhetetlen értékű kincsét” SC. 112. Nem két-három „népénekkel elintézve” a szentmisét, hanem a legjobb tudásunk szerint – lehetőleg szkólák alapításával/közreműködésével – énekelve a szentmisék saját és állandó tételeit az érvényes előírások szerint, illetve a népzsolozsmákat (ha eddig nem tettük volna, feltétlenül vezessük be – pozitív hatásuk vitathatatlan). Használjunk ki minden lehetőséget (hittanórák, énekpróbák, katekézisek stb.) e nemes cél érdekében, a hangsúlyt a szövegek magyarázatára fektetve, majd mindenféle hangszer nélkül tanítsuk szent szövegeink szent dallamait. Bizonyára sokaknak több és jobb ötleteik vannak, a lényeg, hogy el kell kezdeni.

Egy kis bátorítás a tamáskodóknak: „Amikor hat éve elkezdtem tanítani az első énekes iskolás csoportot – tizenkét első osztályos fiút – egyszerűen fogalmam sem volt róla, hogy azok, akik az órán a pad alatt keresnek érdekesebb elfoglaltságot, hogyan fognak alig fél évvel később egy többszólamú vesperást végigállni és végigénekelni. A legnagyobb félelmem az volt, hogy 1) a gregorián zene túl nehéz lesz számukra, s ezért nem fogják szeretni; 2) a latin szövegeket nem értik, tehát nem lesznek hajlandóak megtanulni; 3) a magyar nyelvű liturgikus szövegeket sem fogják érteni; 4) a hétről hétre énekelt szöveg és cselekmény ismételt volta unalmas lesz számukra; 5) a vesperás után kergetőzni fognak a sekrestyében. Ezek közül egyedül az utóbbi bizonyult jogos félelemnek.” (Kocsis Csaba)

Isten áldását és a „discretio spirituum” (a zenei szellemek megkülönböztetésének) adottságát kívánom mindannyiunk számára!

Tankó László kántor

MEGOSZTÁS

2 HOZZÁSZÓLÁSOK

  1. A kántor úr nem elég figyelmes. A katolikus rítusok közül csak a római liturgiának a gregorián a sajátja. Hol van ehhez képest a katolikus világegyház? A katolikusról kellene beszélni, mert ez a római rítusu mellveregetés akár szép köntösbe van bújtatva akár nem, csak megoszt. Bűn lenne ha nem gregorián a misén a zene, hanem népi, vagy hangszeres? Ha bűn tiltsák bé. Ha nem bűn, akkor miért kell annyit ellene kampányolni? Ha nem bűn és Isten felé vezet egyeseket, a templomba szólítja a kedvelőit, azok áldoznak, akkor ki meri felemelni a szavát? Túl szűz látókörűek a kántorúrék. Ami régebb érték volt, az mára már lehet nem az. Ha itt az idő meg kell újulni, elfelejtve a régi tömlőt, mert abba új bort nem lehet tölteni Jézus szavaival. A zsoltárok iróinak nem volt se gregoriánjuk, se orgonájuk. Talán kevésbé tetszett Istennek? Nem! Ő a szívet nézi. Így lehet itt gregorián, és római, ha minden második faluban igénytelen és unalmas az orgonajáték, mert a kántor belesavanyodott, de másnak nem ad helyet és úgy énekel, hogy abba semmi öröm nincs. Kinek nem inge nem vegye magára, csak szívlelgesse!

  2. Az urak a liturgikus ének mellett “kampányolnak ” nem valakik ellen! Hogy mi az érték vagy mi nem, azt ne Ön döntse már el, főleg ebben a témában mert vannak alkalmasabb személyek akikre bizatott!

SZÓLJ HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here