„Énekeljetek új dalt az Úrnak, daloljatok neki szép öröméneket zengve!” (Zsolt 33,3)

2
4050

Tisztelt olvasók! Tisztelt Józsa Domokos!

Elsősorban szeretném megköszönni a sorait, hiszen fontos ezekről a dolgokról tárgyalni és milyen jó, hogy ilyen fórumokon tud ez megtörténni. Két dolgot szeretnék, már a válaszom elején letisztázni, hogy félreértés ne történjen: az első, nem szeretnék kioktatni bárkit is ezzel a témával kapcsolatosan, hiszen nem gondolom a saját tisztemnek. Van, amiben igazat tudok Önnek adni, viszont van amiben egyáltalán nem. A második tisztázandó dolog, hogy senki a cikk írói közül nem becsüli alá az orgonát, a gregorián éneket vagy az Egyház tanítását, illetve liturgikus hagyományát. Mindenik megszólaló aktívan kapcsolódik be a saját plébániája életébe. Ezért személyesen vállalok garanciát! A fiatalok a saját tapasztalatukat, igényüket fogalmazták meg, úgy vélem, ez a mai világban bátorságra utal. Mert hibázni csak az tud, aki tesz is valamit.

A II. vatikáni zsinat dokumentumai között elsőként szerepel a Sacrosanctum Concilium, amelynek a megjelenését több évtizednyi próbálkozás, javaslat, vélemény és még több ellenvélemény előzte meg. Gondoljunk csak bele, hogy liturgikus mozgalom „élharcosai” hány évig kellett próbálkozzanak, ameddig a II. vatikáni zsinat kimondta a változásokat. Nem hinném, hogy mindenki egyből és könnyedén fogadta el a változásokat. Felidéznék egy pár cikkelyt a liturgikus konstitúcióból és más pápai dokumentumból is, hogy a kedves olvasók elé az Egyház hivatalos tanítása kerüljön, és nem a saját, a fiatalok vagy az Ön személyes véleménye.

Az imént említett liturgikus konstitúció (továbbiakban SC) a szent zenéről szóló fejezet elején a következőket fogalmazza meg: „Ezért a szent zene annál szentebb lesz, minél szorosabban kapcsolódik a liturgikus cselekményekhez: bensőségesebben fejezi ki az imádságot, növeli a lelkek egységét, gazdagítja és ünnepélyesebbé teszi a szent szertartásokat. Az Egyház ezért jóváhagyja az igazi művészet minden megnyilatkozását, ha megvannak bennük a kívánt föltételek és helyt ad nekik az istentiszteleten. A Szentséges Zsinat megtartva az egyházi hagyomány és rendtartás szabályait és előírásait, s figyelembe véve a szent zene és ének célját, mely Isten megdicsőítése és a hívők megszentelése, a következőket rendeli el.” (SC 112)

Ahhoz, hogy a zenét egyházi zenének lehessen nevezni, X. Piusz pápa motu propriuja szerint három tulajdonságot kell egyidejűleg teljesítsen: szent, művészileg értékes és egyetemes (mindenki számára érvényes). És én is így gondolom. Isten és ezennel a közös istentiszteletünk, a liturgia megérdemli azt, hogy zeneileg is minőségi darabok hangozzanak el. Ezt az álláspontot megerősíti a SC 116. pontja, miszerint: „a szent zene és ének többi fajtája, főleg a polifónia, a legkevésbé sincs kizárva az istentiszteletekből, csak feleljen meg mindenben a liturgikus cselekmény szellemének”. Érdekesnek találom azt, ahogyan ezt a konstitúció nagyon bölcsen tárja a lelkipásztorok és a hívek elé a 120. pontban: „más hangszerek is használhatók az istentiszteleteken, amennyiben alkalmasak vagy alkalmassá tehetők a szent használatra, megfelelnek Isten háza méltóságának és a hívők épülését valóban előmozdítják.” És a 121. pontban is: „a szent énekre szánt szövegek feleljenek meg a katolikus tanításnak, merítsék azokat elsősorban a Szentírás és a liturgia forrásaiból.”

Sacrosanctum Concilium szent zenére vonatkozó utasításait 1967-ben a Musicam Sacram instrukció akarta pontosításokkal ellátni. Már az instrukció 4. pontjában a következő kijelentéssel találkozunk: „Szent az a zene, amelyet a liturgikus celebrációra alkottak, és a formák szent tisztaságával rendelkeznek. Fajai: a gregorián ének, a szent polifónia (régi és új), szent orgona (vagy egyéb hangszeres) zene, egyházi népének, akár liturgikus, akár szimplán vallásos jellegű”. Észrevehető, hogy az „egyéb hangszeres zene” is helyet kap a szent zenében. Továbbá az instrukció 11. pontja a minőségi előadásmódra buzdítja mind a papot, mind az énekeseket, majd a 34. pontban a következőket olvashatjuk: „A polifon vagy zenekaros ordinárium megengedett, de a népet nem szabad abból teljesen kizárni.” Mindenesetre kiemelném az instrukció 53. pontját, amely szerint: „Az új művek hűségesen feleljenek meg a fenti elveknek, a szent zene tulajdonságainak, s legyenek tekintettel a kisebb kórusokra és a hívek részvételére is. A hagyományból ki kell emelni az új liturgiai feltételeknek legmegfelelőbb részt. Szakértők gondosan vizsgálják meg, mely részek alkalmazhatók az (új) szükségletekhez. Amit nem lehet az liturgiába beilleszteni, azt vigyék át az ájtatosságokba és az ige-istentiszteletbe.”

Ebben a részben valamilyen új szükségletekről, szakértőkről és más ájtatosságokról van szó. Elidőznék mindegyiknél egy keveset. Milyen szükség? Különböző igényei vannak az idősebb hívőnek, és más igényei vannak a fiataloknak. Ha a zenének a feladata az, hogy megerősítse, támogassa és kiegészítse a szentmisében történő folyamatokat, miért ne tudná ezt megtenni úgy, hogy nem orgonával és nem az orgonakísérettel ellátott egyházi énekekkel kapcsolódnak be a hívek, hanem a fiatalok nyelvén szóljon az Egyház hozzájuk, gitárral kísért, újabb, modernebb dalokkal?

Senki nem vitatja, hogy a gyulafehérvári főegyházmegyében (de szerintem bármelyik egyházmegyéről beszélhetünk ilyen téren) nem történnek hibák a „más hangszerekkel kísért szentmisék” ordináriumai kiválasztásakor, mert sajnos, történnek. Sajnos, világos, hogy a fiataloknak nincsen meg a megfelelő liturgikus vagy zenei képzésük, amely a dokumentumok szerint elvárt az egyházzenészek részéről. Miért is történik ez? Miért vannak hibák? Miért nincsenek képezve? Mert eddig nagyon kevesen foglalkoztak velük. Kellenek szakértők! De attól tagadhatatlan, hogy ez a jelenség létezik az egyházban. Léteznek ifjúsági szentmisék! Vannak fiatalok, akik közelebb akarnak kerülni Istenhez, az Egyházhoz, a velük egyidős katolikusokhoz, akik nem muszájból akarnak szentmisére járni, hanem szívesen és örömmel. A liturgiának megvan a maga méltósága, és ezt nem szabad semmi áron sem feladni, nem szabad parádét, koncertet vagy magánelőadást faragni a szentmiséből, de lehet úgy Istent dicsőíteni, hogy az élő imádsága legyen a közösségnek betartva a Katolikus Egyház által felkínált és előírt kereteket. A liturgia nem csak az időseké és nem is csak a fiataloké, nem a papoké és nem is a hívőké! A liturgia a közösség közös istentisztelete. Itt lehetőségekről van szó. Lehetőség, hogy fiatalossá tegyük az egyházat, annak ellenére, hogy kétezer éves, élővé és otthonná tegyük a fiatalok számára a zenén keresztül. Kiemelném azt is, hogy nem minden fiatalnak tetszenek ezek a fajta dalok, és ezt senki nem erőlteti rájuk, de miért veszítsük el, dobjuk el, nyomjuk el ezt az evangelizációs eszközt, ha ez nyereség lehetne az egyház számára? Ez nem manipuláció! A fiatalhoz fiatalosan kell hozzászólni, mert egyre nehezebb a mai fiatalokkal kommunikálni, hát még az ő nyelvükön szólni. Ha fentről, kioktatóan beszélünk hozzájuk elveszítjük őket. Nem tagadom, példák kell legyünk és vannak dolgok, amiket nem kell és nem szabad megváltoztatni, de nem mindegy ezt egy fiatalnak, hogyan is tálalja az ember.

Az ifjúsági szentmisében (ez a „népies” elnevezése, ami azonban nem kíván elzárni senkit sem tőle) általában olyan dalok szerepelnek, amelyeket bizonyos személyek egy adott csoporton vagy közösségen (legyen ez katolikus közösség vagy neoprotestáns egyház) belül imádságként írtak. Az idők elteltével természetesen bővült az illető közösségek repertoárja, és egymástól kezdték megtanulni az illető dalokat. Ezzel eddig semmi gond nincsen, hisz a zsolozsma nagy része a zsoltárosok személyes imádságaiból tevődik össze, sőt mi több, meg lehetne figyelni, hányszor foglaljuk be a nagy szentek imádságait a saját vagy közösségi imádságainkba. A gond ott kezdődött, hogy ezeket a dalokat megpróbálták beépíteni a szentmisébe, nem figyelve teljes mértékben a liturgikus követelményekre. Na már most, ha ezt az illető plébániai közösség(ek) plébánosa(i) kézben tartja, és elmagyarázza az ifjaknak, hogy mit mikor kell/lehet énekelni, akkor nem  helytelenül terjed el az ifjúsági szentmisék repertoárja. Ugyanez a jelenség történik akkor is, amikor napjainkban a papok/kántorok nem adnak tanácsokat a fiataloknak, és a fiatalok se nagyon kérnek tanácsot a repertoárok összeállításában. És sajnos megszokottá válik, hogy ha egyszer szerepel a „szent” szó az illető dalban, akkor az elénekelhető Sanctusként. Vagy, ha a „bárány” szó szerepel valahol, akkor az Agnus Deiként is énekelhető. Közben egyáltalán nem!

Felhívnám a figyelmét Önnek és a kedves olvasóknak, hogy a Főegyházmegyei Ifjúsági Főlelkészség munkatársai felfigyeltek erre a problémára, és igyekeznek helyes mederbe terelni a már meglévő, néha téves hagyományokat a Teljes Szívvel – Forte ifjúsági zenecsoport-vezetőképzés keretein belül. Ebben a képzésben, mint ahogyan ezt bizonyosan már a Vasárnap hetilap számaiban olvashatta, a fiatalok szakképzett személyektől tanulhatnak liturgika, zeneelmélet, csoportvezetés és önismeret téren. Hiszem azt, hogy nemcsak a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegyében figyelnek fel ezekre a dolgokra, és máshol is vágynak a minőségi zenére, ami beilleszkedik a közösségbe és a szentmisébe. Ugyanakkor hiszem azt, hogy sikerül idővel az ifjúsági szentmiséket megtisztítani azoktól a daloktól, amelyek nem illenek oda, és lesznek Erdélyben olyan katolikus zeneszerzők, akik minőségi, szentmisére írt dalokat komponálnak. Nem szeretnék reklámozni senkit és semmit, viszont meg lehet hallgatni Sillye Jenő különböző misetételeit, vagy az Eucharist zenekar Mise gitáron c. ordináriumát. Ezek véleményem szerint irányadó művek a fiatalok számára, akik ezzel szeretnének foglalkozni.

Utoljára a más ájtatosságokhoz lenne egy hozzáfűznivalóm a leírtak fényében, konkrétan a szentségimádást illetően. A szentségimádásnak megvan a maga mélysége és méltósága, amelyet mindig, minden időben meg kell őrizni. Viszont ha léteznek olyan dalok, amelyeket imádságként írtak, és a közösség, aki részt vesz a szentségimádáson, jobban tud a dalok által imádkozni, illetve közelebb kerül Istenhez, akkor nem látom, miért kellene kihagyni ezeket. Léteznek lassú, szentírási szövegekből forrásozó ifjúsági dalok is, amelyek ide illenek.

Összegezve, beismerem, nem mindenkinek van szüksége az ifjúsági zenére. Egy kedves ismerősöm hasonlatával zárnám válaszomat: attól, hogy feltalálták a televíziót, nem szűnt meg a rádió, attól, hogy feltalálták az okostelefonokat nem szűnt meg a könyvnyomtatás vagy a számítógépgyártás. Mindegyik lehetőségként van felkínálva, és nem kötelező egyik sem senki számára. Van, aki jobban szeret könyvet olvasni, mint telefonról olvasni, van, aki jobban szeret még mindig rádiót hallgatni, mint televíziót nézni, és ezzel semmi gond nincsen.

A szeretet reményébén.

Tisztelettel,

Száva Péter

(Józsa Domokos előzményírását IDE kattintva érhetik el.)

MEGOSZTÁS

2 HOZZÁSZÓLÁSOK

SZÓLJ HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here