A svájci gárda hűsége

0
1156
Archív felvétel (Fotó: Nyugat.hu)

A Pápai Svájci Gárda eskütételének szövegében három alkalommal is szerepel a „hűség” kifejezés. Christoph Graf parancsnok erre emlékeztetett január 22-én, hétfőn a vatikáni Teuton-kollégium Szűz Mária-templomában az alapítás évfordulóján tartott szertartáson. „A hűség mint a fegyelem is állandó kihívás. Ezért nagy alázattal és türelemmel kell keményen dolgoznunk azért, hogy erényesek maradjunk. A hűség tipikusan svájci jellemvonás egy feladat elvégzése során. Ma is ez az egyik legfontosabb számunkra – fogalmazott a parancsnok. – „A pápa és a katolikus egyház iránti hűségünk jeleként és az elkötelezettségünkről tett tanúságtételként minden év május 6-án az új gárdista büszkén lép a zászló felé, megfogja bal kezével, felemeli jobb kezén három ujját és esküt tesz.”

Rövidfilm

A hétfői szentmisét Sergio Pellini mutatta be a svájci gárda tagjainak. A szertartást követően a gárdisták katonai menetben haladtak át a Szent Péter téren vatikáni kaszárnyájuk felé. Ezzel is emlékeztettek a zsoldosok 1506. január 22-én történt érkezésére. Ezt követően bemutattak egy rövidfilmet, amelyet a Svájci Gárda népszerűsítésére készítettek. A kezdeményezés célja, hogy a svájci fiatalok körében felkeltse az érdeklődést a gárda iránt. A videóban a svájci gárda mindennapi életébe kapunk betekintést, a képzésről és az új szolgáltatásokról, a fiatal gárdisták közös pillanatairól. A tizenegy perces rövidfilm elérhető az interneten német, francia és olasz felirattal.

(sv)/Vatikáni Rádió

MEGOSZTÁS