Felhasználni minden alkalmat és eszközt…

0
448
(Fotó: The Catholic Sun)

Január 24-e Szalézi Szent Ferenc püspök, teológus, lelkiségi író és egyházszervező liturgikus emléknapja. A francia arisztokrata családból származó, nemesi rangjáról lemondó és életét Isten szolgálatának szentelő püspök kiemelkedő szónok és több pápa személyes tanácsadója volt. 1877-ben IX. Piusz pápa emelte az egyháztanítók sorába. A vigasztalás mesterének tartották, aki minden emberrel jóságosan bánt. Tőle származik a jól ismert mondás: „Egy csepp mézzel több legyet lehet fogni, mint egy hordó ecettel”. A római katolikus egyház egyik jelentős teológusa, ő alapította a vizitációs nővérek rendjét. Számos művet írt, nyomtatott formában terjesztett, sőt, mivel kénytelen volt üres templomban prédikálni, beszédeit kinyomtatta és szétosztotta az emberek között. A kommunikációnak ez a formája teljesen ismeretlen és új volt akkoriban. Ezért tartják őt az újságírók és írók védőszentjének. A II. vatikáni zsinat (1962–1965) sajtóról és kommunikációról szóló, Inter mirifica kezdetű, 1963-ban kelt határozata kezdeményezte, hogy minden évben legyen egy vasárnap, amely a katolikus egyház kommunikációs világnapja. 1967 óta tartják ezt a napot húsvét VI. vasárnapján. Január 24-én, Szalézi Szent Ferenc ünnepén adják ki azt a pápai üzenetet, amely meghatározza és kifejti a kommunikációs világnap témáját.
A
Vasárnap hetilap január 21-ei számában kétoldalas összeállítást olvashatnak médiaszakemberek tollából, illetve tájékozódhatnak a vonatkozó egyházi megfontolásokról is. Mi így tisztelgünk védőszentünk emléke előtt.

Minden csatornán közvetíteni a jót

Amikor médiát tanultam, a jezsuiták arra tanítottak, hogy mindenhol, minden csatornán kommunikálni kell, továbbadni a jó hírt. Fontosnak tartom, hogy ami az egyházban történik, láthatóvá váljék. Azt tanították nekem, hogy minden pillanatot, alkalmat, lehetőséget, eszközt fel kell használni erre. Nem magamutogatás céljából, mert ez nem egy dicsekvési forma. Ha megmutatjuk a média csatornáin keresztül azt, amit sokan sok helyen tesznek, talán apró, kicsi, néha jelentéktelennek tűnő dolgokat az örömhír továbbadása érdekében, akkor mások is ösztönzést kaphatnak rá, mások is ötleteket nyerhetnek ebből, buzdítást érezhetnek arra, hogy hasonló módon cselekedjenek.

Tanulmányaim alatt többször hangsúlyozták az oktató tanárok, hogy szabad sajtó önmagában nem létezik, ez utópia, téves lenne azt gondolni a sajtóról – legyen az egyházi vagy világi –, hogy ideológiamentes. Ilyen nincs. Akár politikai, akár személyes érdekeket képviselő ideológia mindig van, lesz benne. Ilyen értelemben az egyházi média sem önálló, független média – nem is lehet ilyen –, viszont lényegében különbözik a világi médiától abban, hogy nem kereskedelmi célú. Míg a világi médiában a politikai, anyagi vagy egyéb érdekek határozzák meg a beállítottságot, addig az egyházi kommunikációban az egyedüli érdek Krisztus örömhírének a továbbadása. Csak ez lehet a cél, az egyedüli „érdek”, ami vezérelhet minket, akik ilyen téren tevékenykedünk, hivatásosan vagy önkéntesen.

A média alakítja a társadalom elvárásait, a társadalom elvárasai pedig hatással vannak a médiatartalomra. Az emberek valami újat, szenzációsat szeretnének látni-hallani, olyasmiről értesülni, ami rendkívüli. Ez általában negatív hír, kevésbe sikerül az ingerküszöböt a hallgatóságban elérni, megmozgatni a jó hírrel, azzal például, hogy valaki egyszerűen csak teszi a dolgát, becsületesen elvégzi a munkáját, gyakorolja a felebaráti szeretetet. A katolikus médiában a tudósítás, híradás nem képes mindig elérni azt az ingerküszöböt, amit a világi média kiformált az emberekben. Mégis úgy gondolom, azáltal, hogy egyszerűen csak hírt adunk arról, ami történik az egyházon belül, ami jó, aminek kapcsolata van a krisztusi evangéliummal és a felebaráti szeretettel, képesek vagyunk valamilyen szinten elérni emberekhez, véleményt formálni, kicsit alakítani az emberek mentalitását.

A világi médiában általában elég sok pénz forog, ebből adódóan elég komplikált, jól kidolgozott mechanizmussal működnek. Elemezték, az emberek mire a legérzékenyebbek, hol lehet őket a legjobban manipulálni – ezt az agresszív magatartási formát nekünk sokkal szelídebb módszerekkel ellensúlyoznunk kell. Ezért tartom fontosnak, hogy mindenütt jelen legyünk, ahol csak lehet, saját eszközeinkkel, a világi médiaeszközök felhasználásával jelen lenni a társadalomban, hallatni a hangunkat.

Az egyházi média területén való munkának két fő összetevője van: a vallásos élethez, a teológiához való bizonyos szintű hozzáértés, általános kultúra és a médiához való hozzáértés. A hitelesség legjobb módja, ha törekszem tükör lenni, megmutatni azt, hogy Krisztus egyházából plébániai, egyházmegyei szinten, és még apróbban, az egyes emberek sokszor anonim módján mi minden történik a közösségért, az embertársakért, a társadalomért, az egyházért. Ha mindezt megmutatjuk, ismertté tesszük, hiteles képét tudjuk vetíteni az egyháznak. Nem én teszem, én csak közreműködöm abban, hogy hiteles képet mutassak az egyházról, ezáltal az emberek bátorítást nyerjenek arra, hogy hasonló módon cselekedjenek, megéljék a hitüket. Nekünk, az egyházi média területén dolgozóknak hasonló a feladatunk a lelkipásztorokéhoz: a magot el kell hinteni, a növekedést úgyis Isten adja. Nekünk arra kell törekednünk, hogy a legjobb földbe a legjobb magot a legjobb módszerekkel hintsük el.

Micaci Cristian médiaszakértő, pasztorális referens

MEGOSZTÁS

SZÓLJ HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here